Ugyan még nincs itt a december legvége, viszont arra gondoltam, hogy egészen jó ötlet lehet összesíteni az új polclakók 2021-ben listámat itt a blogon is. Molyon 7 éve, 2014-ben hoztam létre az első ilyen listámat, akkor azért, hogy könnyebben lássam a ténylegesen meglévő köteteimet a magánkönytáramban. Picit később havi bontásban is elkezdtem vezetni ezeket a listákat – akkor már kifejezetten a könyves blogom miatt, hogy átláthatóbb legyenek a havi beszerzéseim.

Tulajdonképpen az éves lista ötlete most született meg. Videóban a csatornán nehézkes lenne ennyi könyvet megmutatni és bemutatni, azonban itt a blogon szerintem van elég hely az új polclakók 2021-ben összes könyvének. Nem utolsó sorban pedig akit érdekel valamelyik kötet, és már írtam róla, könnyen el tudjátok érni a linkek segítségével. 😊

A már olvasott könyveket nem szedtem vastaggal, illetve a blog is július legvégén indult, ezért eléggé foghíjas, hogy mikről született már külön blogbejegyzés.

Statisztika

Kis dobpergés, és íme a 2021-es statisztika! Ahogy láthatjátok, rengeteg az új polclakók 2021-ben, összesen 286 új kötettel bővült a magánkönyvtáram. Vannak benne ajándék könyvek, vásárlások, és recenziók is, azonban én ezek között nem szoktam különbséget tenni. A könyv az könyv, és azt olvasom, ami éppen nagyon hívogat. A véleményemet pedig mindig őszintén mondom el, vagy írom le.

Január

E. L. James: A szürke ötven árnyalata
E. L. James: A sötét ötven árnyalata
E. L. James: A szabadság ötven árnyalata
Louise Edington: Modern asztrológia
Gabrielle Bernstein: Az Univerzum mindenben támogat jóskártya
Sarah Bartlett: Varázskönyv
Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Pál Ferenc: Ami igazán számít
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig

Február

Jennifer Clement: Gun Love
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Mark Manson: A „Lesz*rom” rafinált művészete
Szondy Máté: Tudatos változás
Kálmán Eszter: Csillagok útján
Jo Nesbø: Csótányok
Edith Eva Eger: Az ajándék
Siri Hustvedt: Amit szerettem
Matthew McConaughey: Zöldlámpa
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Alka Joshi: A hennaművész
Erling Kagge: Csend a zaj korában
Julia Quinn: A herceg és én
Polcz Alaine: Leányregény
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Polcz Alaine: Befejezhetetlen

Március

Stájn Emma: Kőbölcső
Megan Campisi: A Bűnevő
Gudula Walterskirchen – Beatrix Meyer: Festetics Mária grófnő naplója
Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám
Christelle Dabos: Visszaverődések viharában
Jennifer Parker: Elsősegélynyújtás macskáknak
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Julia Quinn: Tisztességes ajánlat
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása
Matthew Dicks: 21 tétel a szerelemről
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Gavin de Becker: A félelem adománya
Rachel Cusk: Körvonal
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

Április

Zoe Aarsen: Light as a Feather – Könnyű, mint a pehely
Amy Harmon: The Bird and the Sword – A madár és a kard
Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék
Wally Lamb: Ez minden, amit tudok
Kapitány-Fövény Máté: Függőben
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.
Shea Ernshaw: The Wicked Deep – Gonosz mélység
Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül
Brigid Kemmerer: A Curse So Dark and Lonely – Sötét, magányos átok
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse
Neil Gaiman: Coraline
Neil Gaiman: A temető könyve
Blake Crouch: Sötét anyag
Blake Crouch: Véres arany
Trevor Noah: Bűnben születtem
Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban
Neil Gaiman: Csillagpor
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
Simon Márton (szerk.): 99 magyar vers


Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
Sarah J. Maas: Tower of Dawn – A hajnal tornya
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.
Stephen King: A két Rose
William Golding: A Legyek Ura
Patrick Süskind: A parfüm
Robert Merle: Védett férfiak
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Erin Watt: Papír hercegnő
Jessica Sorensen: The Forever of Ella and Micha – Ella és Micha jövője
Emily Bleeker: Miután meghaltam
Sarah J. Maas: Empire of Storms – Viharok birodalma
Gail Carriger: Soulless – Lélektelen
Gail Carriger: Changeless – Változatlan
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Gail Carriger: Szívtelen
Ellery Lloyd: Képkockák
Volker Kutscher: Halál a mulatóban
Sarah Crossan: Darázsfészek
Emma Stonex: A torony őre
Lucinda Riley: Éjféli rózsa

Május

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota
Stephen King: Minél véresebb
Alfredo de Braganza: Amrita
Charles Dickens: Oliver Twist
Lara Prescott: Titkos útjaink
Jojo Moyes: Áradó fény
Robert Merle: Malevil
J. D. Salinger: Franny és Zooey
Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont
Leigh Bardugo: Siege and Storm – Ostrom és vihar
Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés
Leigh Bardugo: Six of Crows – Hat varjú
Leigh Bardugo: Crooked Kingdom – Bűnös birodalom
Révai Gábor: Beszélgetések a baloldaliságról
Benedek Szabolcs: A fiumei cápa
Jack Kerouac: A Dharma csavargói
Catherine Price: Digitális detox
Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek
Dmitry Glukhovsky: Text
Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola
Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme


Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra
Daniel Gottlieb: Szívleckék
Paul Hauck: Így szeress, hogy szeressenek
David Servan-Schreiber: Szíveddel figyelj
Anthony Burgess: Egy tenyér ha csattan
Chuck Palahniuk: Halálraítélt
Melba Escobar: A szépség háza
Lugosi Viktória: Ajvé
Stephen King: Rémálmok és Lidércek
Stephen King: Nem jön szememre álom
Anne Jacobs: A villa
Stephen King: Carrie
Rudyard Kipling: A dzsungel első könyve
Rudyard Kipling: A dzsungel második könyve
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Weöres Sándor: Füves könyv
Hunter S. Thompson: Félelem és reszketés Las Vegasban
Daniel Pinchbeck – Sophia Rokhlin: A Lélek Indája
Sara Stridsberg: A szeretet gravitációja
Kristín Marja Baldursdóttir: A sirályok kacagása

Június

Hajo Banzhaf: Gyakorlati Tarot-kézikönyv
Stephen King: Dolores
Stephen King: Rémálmok és Lidércek
Pak Janmi: Élni akartam
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Kepes András: Istenek és emberek
Peter Orban: A párkapcsolat forgatókönyve
John Astrop – Caroline Smith: A ragyogó nap jóslatai
Liz Greene: Kapcsolódás
Klaus Hutter: A Tarot – Nagy arkánuma
Hajo Banzhaf: Tarot kézikönyv
Helen Rappaport: A Romanovok utolsó napjai
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Hajo Banzhaf: Tanácsadó tarot
Bucher Katalin: Az igazi cigánykártya
Hajo Banzhaf – Brigitte Theler: Kulcsszavak a Crowley-tarothoz
Dagmar Haager: Numerológia és tarot lexikon
S. L. MacGregor Mathers: A Tarot
Stephen King: Emelkedés / A coloradói kölyök
Jack Ketchum: A szomszéd lány
Johannes Fiebig – Evelin Bürger: The Ultimate Guide to the Rider Waite Tarot

Július

Margaret Atwood: Legvégül a szív
Mark Frost: Twin Peaks titkos története
Kalapos Éva Veronika: F mint
Cath Crowley: Szavak kékben
S. J. Watson: Amnézia
Thomas Cullinan: Csábítás
Liz Greene: Saturn
Sue Tompkins: Aspects in Astrology
Moskát Anita: Horgonyhely
Michael Finkel: Az Északi-tó fantomja
Kepes András: Világkép
Mark Manson: Egy kis remény egy elb*szott világban
Eve Harris: A Kaufman lány házassága
Guillaume Musso: Most!
Philip Roth: Amerikai pasztorál
Emily Henry: Strandkönyv
Michael Ende: A Végtelen Történet
Mary Shelley: Frankenstein
Liz Greene: Az Uránusz a horoszkópban
Matjaž Regovec: A Plútó
Stephen King: Lisey története

Augusztus

Jackie French: Hekja
Colm Tóibín: Brooklyn
Colm Tóibín: Nora Webster
Danielle Steel: Zoya
David Attenborough: Élet a Földön
Angela Murinai: Mikor feltámad a szél
Szűcs Péter: Dharma
Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy
Kate Murphy: Az értő figyelem
Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island
Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás
Margaret Wilkerson Sexton: Az újraálmodók

Szeptember

Bakóczy Sára: Crescence
V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
Simone St. James: Alkony Motel
Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic – Mexikói rémtörténet
Jozef Karika: A hasadék
Stephen King: Az írásról
Stephen King – Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz
Rachel Cusk: Tranzit
Guillaume Musso: Regényélet
Irvin D. Yalom – Marilyn Yalom: Halálról és életről
Christie Tate: A csoport
Andy Greene: Office
Köves Gábor: Végszónak sem rossz
Molnár Piroska: Kvittek vagyunk


Carlos Ruiz Zafón: Marina
Virginia Woolf: A világítótorony
Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész
Karen Blixen: Távol Afrikától
Alice Walker: Bíborszín
Hatice Meryem: Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához?
Markovits Rodion: Szibériai garnizon
Emily Brontë: Üvöltő szelek
Mucsi Zoltán: Mucsi 12x
Balogh Klára – Bárdos Katalin – Békési Tímea – Hardy Júlia – Koltai Mária – Korbuly Ágnes – Tóth Borbála: Transzgenerációs történetek
Jarovinszkij Vera: Női körben
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!
Alain de Botton: A hírek
Bolgár társalgás
Colm Tóibín: A blackwateri világítóhajó
Rebecca Serle: Öt év múlva decemberben
Jakobovits Kitti: Irodalomterápia
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
Gayle Forman: Engedj el
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Karen Dionne: A bűnös nővér
Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála
Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

Október

Mészáros Dorka: Nem biztos, hogy visszajövök
Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve
Freya Sampson: Az utolsó könyvtár
Helga Flatland: Egy modern család
Ingo Schulze: Jóravaló gyilkosok
Tallér Edina: Lány a város felett
K. Horváth Zsolt: Bundátlan Vénusz
Lucinda Riley: A hetedik nővér története
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Madeline Miller: Kirké
Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Bányainé Nagy Judit – Fancsikai Eszter – Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni
Joanna Rakoff: Egy évem Salingerrel
Wendy Gardiner – Lorna Knight: Varrógép ABC
Gera Pál: Füttyöstől Duzzogóig
James Campbell – Rob Jones: A házicukik mókás élete
Jeffrey Archer: Metszéspontok
Anna Kåver: A szorongás vége
Veronica Henry: Karácsony vidéken
Vay Blanka: Saját ketrec
Natalia Sherba: Az Óratorony
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

November

Feketéné Hajdu Erzsébet: Női szabó szakrajz – Francia szabás
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás
Robert Merle: Mesterségem a halál
Charles Baudelaire: A romlás virágai
Angela Marsons: Gyilkos igazság
Heidemarie Tengler-Stadelmaier (szerk.): Burda Varrás kézikönyv kezdőknek és haladóknak
Natalia Sherba: Az Órakulcs
Charles Martin: A víz őrzője
Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

December

A kis gyufaáruslány
J. K. Rowling: A karácsonyi malac
Deborah Feldman: Exodus
Richard Shepherd: Holtak vallatója
Nacukava Szószuke: Rintaró és a könyvek útvesztője
Veszelszki Ágnes: Illemkalauz
Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat
Katy Birchall: Szexoktatás
Jordan Paramor: Szexoktatás: Útmutató az élethez
Karina Sainz Borgo: Megy le a nap Caracasban
Jennifer Teege – Nikola Sellmair: Nagyapám engem agyonlőtt volna
Ugron Zsolna: Nincs egy férfi


Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan – Maureen Johnson – Kelly Link – Robin Wasserman: Az árnypiac kísértetei
Cassandra Clare – Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei
Cassandra Clare – Wesley Chu: Az elveszett Fehér Könyv
Cassandra Clare: Aranylánc
Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara
Anne Percin: A Remény kalózai
Végh-Fodor Mónika: Latte Liverpoolban
Kindra Hall: A sztori, amire emlékezni fogsz
Yuki Hattori: Macskanyelv
Sally Rooney: Hová lettél, szép világ
J. K. Rowling: Az Ickabog
Leiner Laura: Mindig karácsony
Stephen King: Billy Summers
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
K. A. Tucker: The Simple Wild – Az egyszerű vadon
Claire Lombardo: Sosem voltunk boldogabbak
Andrew Ridgeley: Wham! George és én
Steven Levy: Facebook – A közösségi oldal titkai
Dolly Alderton: Minden, amit tudok a szerelemről
Yangsze Choo: Éjszakai tigris
Carnarvon grófnéja: Lady Almina és a valódi Downton Abbey
Colleen Hoover: Regretting You – Elrontott életek

Etaf Rum: A nő nem férfi
Rachel Bateman: Someone Else’s Summer – Valaki más nyara
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six


Végül, de nem utolsó sorban

Egyébként amikor a videókat beszúrtam, mókás volt figyelni, hogy mennyit változtam egy év alatt. Nyilván a külső a legszembeötlőbb, de nekem például a videók, vagy akár a könyvek is visszahoznak érzéseket is. Hogy akkor mit gondoltam, hogyan éreztem. Hogyan láttam a jövőmet, vagy mi volt a fontos. És persze, a hajam színe látványos, ezt csak azért emelem ki, mert most megint megtetszett a barna, el is tudnám képzelni, de a vörös az én színem. Ez az elmúlt laza 13 év alatt, amióta hajat festek milliószor bebizonyosodott.

Ebben a bejegyzésben nem nagyon tervezek hosszan írni az érzéseimről – ha úgy alakul, akkor esetleg egy másik bejegyzésben –, itt csak az új könyveim szerettem volna megmutatni. És a decembert természetesen majd frissítem utólagosan. S ha már videók, remélem sikerül majd beérni magam a havi összefoglalókkal is. 2021 érdekes év volt sok szempontból, de számomra is bebizonyosodott, hogy egy dolog állandó. Ez pedig az olvasás. Jöhet bármi, akár új hobbi, végül mindig visszatérek a könyvekhez, még ha közben akad egy-két szünet is.

Ti hány új könyvet szereztetek be idén? Írd meg kommentben!

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!