Mikor ​feltámad a szél címmel jelent meg a Saját Szoba Könyvek-sorozat második kötete, mely egy anya története, aki balesetben vesztette el a fiát. Vajon hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant? Lehet ép ésszel folytatni az életet? Milyen hatása van ennek a tragédiának az életben maradt testvérekre? Többek között ezek a kérdések is fontos helyet foglalnak el az elbeszélésben, ami igen, elég kemény, de valahol mégis pozitív és életigenlő.

Amikor olvastam a könyvet, akkor bevallom kicsit a saját történetem, vagy mondjuk úgy sorsom is a fejemben járt. Ha valaki elveszti a szüleit, akkor ő árva lesz, tehát van rá szavunk. De ha egy szülő elveszti a gyermekét, az annyira nem természetes, hogy nem is tudjuk egy szóval kifejezni, igaz? Olvasás közben rengeteget gondoltam nagymamámra, aki a lányát, az én édesanyámat vesztette el, és ha mama még élne, akkor olyan szívesen beszélgetnék arról vele, hogy ezen hogyan lehet túljutni annyira, hogy az élet elviselhető legyen.

Mikor ​feltámad a szél

Angela könyvéből is kiderül, hogy amikor van mit csinálni, tenni kell a dolgát az embernek, van feladata, addig talán kevésbé képes foglalkozni a belső dolgokkal. Hadd emeljem ki a fülszövegben is megtalálható idézetet. ,,Én sírhatok, elakadhat a szavam, lehet hiányos az illemtudásom. Nem számít. Nekem meghalt a fiam. Csak ez számít.” Elsőre talán nem tűnik olyan erősnek ez a mondat, de ha egy picit elgondolkodsz rajta, akkor mégis azzá válik. Hogy miért? Mert képes a külvilág elvárásaira fittyet hányni, és a saját lelki folyamatait előtérbe helyezni.

Sokan, akár a fülszöveg, akár a könyv olvasása után valószínűleg azt mondják, hogy a szerző erős, emberfeletti hatalma van, pedig szerintem ennek a történetnek pont az az ereje, hogy adott egy helyzet, amit Angela nem hogy nem kért, de igyekezett minden lehetséges módon elkerülni. De a baj megtörtént. Viszont ő úgy döntött, hogy a lehetőségekhez mérten mégis ragaszkodik a normalitáshoz. Emlékeztek még Edith Eva Eger A döntés című könyvére (ha olvasástok)? Dr. Edie is ezt mondja, hogy rajtad áll, hogy hogyan döntesz.

Félreértés ne essék, mert egyáltalán nem szeretném Angela személyét kicsinyíteni, csupán csak kicsit elkalandoztam a saját világomban, valamennyire összekötöttem a saját és az ő történetét, mert végső soron a veszteség és a gyász hasonlóképp csap le mindenkire.

Diszfunkcionális családi háttér

Ha maga az, hogy egy anya elvesztette a gyermekét nem lenne elég csapás, az oldalakon kiderül, hogy egy diszfunkcionális családból érkezett a szerző, akiktől nem számíthat sem segítségre, sem támogatásra. Kicsit úgy érzem, hogy a Mikor feltámad a szél nem csak az, aminek elsőre tűnik, hanem több, együttes trauma feldolgozása.

Sajnos ehhez is tudtam kapcsolódni, és szerintem nekem ezért ütött nagyon nagyot a Mikor feltámad a szél. Úgy a könyv feléig simán olvastam, aztán majdnem végig a könnyeimmel küzdöttem. De ahogy említettem, nem egy “tipikus” szomorú történet, hanem egy csodálatos elbeszélés arról, hogy milyen kis dolgokon múlik, hogy az ember képes legyen bármit ép ésszel túlélni. Vagy hogy az ember milyen hatalmas akaraterőt tud gyűjteni, még akkor is, ha azt érzi, hogy képtelen lenne ilyesmire.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy az erő az valamilyen szuperképesség, amivel csak néhány ember rendelkezik. Ajánlom azoknak, akiknek az életében a gyász sajnos fontos szerepet kapott, és a könyv kapcsán nem bánják, ha önreflexióra készteti őket az olvasás. Azoknak is meghatározó olvasmány lehet, akik a sorstörténeteket kedvelik.

Így vagy úgy, nem könnyű elolvasni a Mikor feltámad a szélt, de mindenképpen megéri. Zsepit pedig készítsetek a könyv mellé.

Angela Murinai: Mikor ​feltámad a szél könyvajánló, könyvkritika György Tekla könyves blogján

,,Én sírhatok, elakadhat a szavam, lehet hiányos az illemtudásom. Nem számít. Nekem meghalt a fiam. Csak ez számít.”

Hogyan lehet megbirkózni az egyik legnagyobb veszteséggel, amely érhet bennünket, a gyermekünk elvesztésével? Mit tehet egy anya, hogyan élhet tovább tátongó sebbel a lelkén?

Angela Murinai három kamasz fiával nyaral a csodálatos Gozo szigetén, amikor legidősebb gyermekét elsodorja egy áramlat és belefullad a tengerbe. A Mikor feltámad a szél azonban több mint gyászkönyv, nem csupán az anyai fájdalomról és túlélésről szól. A személyes történeten túl szembesít bennünket az anyaság nehézségeivel, a nőket érő erőszakkal, a család, a házasság vagy a hit kérdéseivel. Szól a szeretetről és az emberi jóságról, valamint a döntés erejéről – arról, hogy a legnagyobb sorscsapások idején is képesek vagyunk meghatározó döntéseket hozni és kézben tartani az életünket.

Angela Murinai a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán diplomázott, majd néhány évig tanítóként dolgozott. 2014 óta írja Gumiszoba című blogját, ahol közéleti kérdésekkel, nőpolitikával, társadalomkritikával foglalkozik. 2018-ban két fiával Németországba költözött, és azóta is ott él.

2016-ban egy családi nyaralás során balesetben elveszítette legidősebb, akkor 18 éves fiát. Négyévnyi gyász után döntött úgy, hogy megírja azokat az érzéseit, melyekkel azóta is együtt él. A Mikor feltámad a szél egyszerre szól veszteségről, családról, gyökerekről és örökségről, elmúlásról és túlélésről.