Íme a 2021-es olvasmányaim, azaz az összes könyv, amit idén olvastam. Korábban még nem összegeztem ily módon az éves olvasmányaimat, azonban a 2021-es új polclakók poszt után úgy gondoltam, hogy érdemes lehet ezt a listát is összeállítani. A YouTube-csatornámon havonta mutatom meg, hogy miket olvastam (ezek a videók találhatóak meg a bejegyzésben), viszont az éves összesítés minimum több, mint egyórás videót eredményezne. 😀

2021-es olvasmányaim és a statisztika

Idén 164 könyvet és 52.112 oldalt olvastam. Igen. Rengeteg,viszont ha megnézitek a listát, kiderül belőle, hogy viszonylag sok nem klasszikus regény is szerepel az olvasmányaim között. Januárban készítettem egy videót a 2020-as olvasmányaimról, hogy hogyan tudok ennyit olvasni, és a 2021-es olvasmányaim kapcsán is tervezek hasonlót. Pont amiatt, mert ezek a számok csalókák. Ettől függetlenül mindent összevetve azt tudom mondani, hogy nekem a könyvek és az olvasás a fő hobbim, és adottak a körülmények. Az olvasás nem verseny, mindenki a maga ütemében falja a könyveket. 😊 Ahogyan a csatornán, úgy itt, a blogon is az a célom, hogy inspirációt, ajánlót adjak nektek egy-egy szuper olvasmányhoz, vagy akár az olvasás szeretetéhez.

No de nézzük havi lebontásban a 2021-es olvasmányaimat. Amikről írtam már itt a blogon, ott ezeknek a könyvajánlóknak a linkjeit találjátok. A videókban pedig a havi összegzések szerepelnek.

Január

Szántó Péter: Válj valóra!
J. D. Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról
Daniel Gilbert: Rábukkanni a boldogságra
Anna Southgate: Mindennapi asztrológia
Gabrielle Bernstein: Az Univerzum mindenben támogat jóskártya
David Walliams: Mamut a múltból
Daniel Tudor: Kérdezz meg egy észak-koreait!
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig

Február

Sue Klebold: Napsugaram
Mark Manson: A „Lesz*rom” rafinált művészete
Marie Benedict: Clara
Jennifer Clement: Gun Love
Kálmán Eszter: Csillagok útján
Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus
Julia Quinn: A herceg és én

Március

Edith Eva Eger: Az ajándék
Susanna Clarke: Piranesi
Stájn Emma: Kőbölcső
Matthew McConaughey: Zöldlámpa
Erling Kagge: Csend a zaj korában
Rene Denfeld: Hol vagy, Madison Culver?
Mayim Bialik: FelNŐni
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák (teljes változat)
E. L. James: A szürke ötven árnyalata
E. L. James: A sötét ötven árnyalata
Jennifer Parker: Elsősegélynyújtás macskáknak
Louise Edington: Modern asztrológia
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
C. S. Lewis: Caspian herceg
Julia Quinn: Tisztességes ajánlat
Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Rachel Cusk: Körvonal

Április

Lewis Carroll: Alice Tükörországban
Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok
Sarah J. Maas: Föld és vér háza
Zoe Aarsen: Light as a Feather – Könnyű, mint a pehely
Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2.
Colleen Hoover: Without Merit – Merit nélkül
Shea Ernshaw: The Wicked Deep – Gonosz mélység
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón
Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám
Sarah J. Maas: Crown of Midnight – Éjkorona
Gavin de Becker: A félelem adománya
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Sarah Crossan: Darázsfészek

Május

Kapitány-Fövény Máté: Függőben
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Leigh Bardugo: Shadow and Bone – Árnyék és csont
Donnie Eichar: Halálhegy
Trevor Noah: Bűnben születtem
Matthew Dicks: 21 tétel a szerelemről
Leigh Bardugo: Siege and Storm – Ostrom és vihar
Megan Campisi: A Bűnevő
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Ellery Lloyd: Képkockák
Stephen King: Minél véresebb
Emma Stonex: A torony őre

Június

Patrick Süskind: A parfüm
Margareta Magnusson: Végső rendrakás svéd módra
Révai Gábor: Beszélgetések a baloldaliságról
Szondy Máté: Tudatos változás
Kálmán Eszter: Szinasztria
Catherine Price: Digitális detox
Paul Hauck: Így szeress, hogy szeressenek
Sarah Bartlett: Varázskönyv
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Hajo Banzhaf: Gyakorlati Tarot-kézikönyv
Skye Alexander: The Modern Witchcraft Book of Tarot
John Astrop – Caroline Smith: A ragyogó nap jóslatai
Hajo Banzhaf: Tarot kézikönyv
Peter Orban: A párkapcsolat forgatókönyve
Bucher Katalin: Az igazi cigánykártya
Hajo Banzhaf – Brigitte Theler: Kulcsszavak a Crowley-tarothoz
Hajo Banzhaf: Tanácsadó tarot
S. L. MacGregor Mathers: A Tarot
Klaus Hutter: A Tarot – Nagy arkánuma
Stephen King: Tóparti kísértetek
Jack Ketchum: A szomszéd lány

Július

Liz Greene: Kapcsolódás
Johannes Fiebig – Evelin Bürger: The Ultimate Guide to the Rider Waite Tarot
Eve Harris: A Kaufman lány házassága
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Guillaume Musso: Most!
Kepes András: Világkép
Leigh Bardugo: Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés
Skye Alexander: Magickal Astrology
Gary Goldschneider: The Astrology of You and Me
Lon Milo DuQuette: Understanding Aleister Crowley’s Thoth Tarot
Phyllis Vega: Erotic Astrology

Augusztus

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek
Rachel Cusk: Tranzit
Szűcs Péter: Dharma
Kate Murphy: Az értő figyelem
Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island
Jojo Moyes: Áradó fény
Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
Michael Finkel: Az Északi-tó fantomja
Margaret Atwood: Legvégül a szív

Szeptember

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban
Guillaume Musso: Regényélet
Mucsi Zoltán: Mucsi 12x
Molnár Piroska: Kvittek vagyunk
Angela Murinai: Mikor feltámad a szél
Stephen King – Richard Chizmar: Gwendy és a varázsdoboz
V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
Simone St. James: Alkony Motel
Jozef Karika: A hasadék
Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic – Mexikói rémtörténet
Emily Henry: Strandkönyv
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője

Október

Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála
Cassandra Clare: Éjfél kisasszony
Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!
Jarovinszkij Vera: Női körben
Andy Greene: Office
Bolgár társalgás
Stephen King: Az írásról
Christelle Dabos: Visszaverődések viharában
Blake Crouch: Véres arany
Mészáros Dorka: Nem biztos, hogy visszajövök
Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve
Bányainé Nagy Judit – Fancsikai Eszter – Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni
David Attenborough: Élet a Földön
Wendy Gardiner – Lorna Knight: Varrógép ABC

November

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Anna Kåver: A szorongás vége
Lucinda Riley: A hetedik nővér története

December

Angela Marsons: Gyilkos igazság
Hans Christian Andersen – Dragomán György: A kis gyufaárus lány
James Campbell – Rob Jones: A házicukik mókás élete
J. K. Rowling: A karácsonyi malac
Joanna Rakoff: Egy évem Salingerrel
Avery Monsen – Jory John: All My Friends Are Dead
Avery Monsen – Jory John: All My Friends Are Still Dead
Kris Wilson – Rob DenBleyker – Matt Melvin – Dave McElfatrick: Cyanide and Happiness
Debbie Tung: Book Love
Yumi Sakugawa: I Think I Am in Friend-Love with You
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák
Cassandra Calin: I Left the House Today!
Nathan W. Pyle: Strange Planet
Ton Mak: A Sloth’s Guide to Mindfulness
Loryn Brantz: Lady Stuff


Cassandra Clare: Árnyak ura
Grant Snider: What Color Is Night?
Carissa Potter: It’s OK to Feel Things Deeply
Alice Oseman: Heartstopper
Alice Oseman: Heartstopper 2.
Yuki Hattori: Macskanyelv
Alice Oseman: Heartstopper 3.
Deborah Feldman: Exodus
Leiner Laura: Mindig karácsony
Alice Oseman: Heartstopper 4.
Colleen Hoover: Regretting You – Elrontott életek
Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy
Cassandra Clare: Éjsötét Királynő
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six
Richard Shepherd: Holtak vallatója


Összegzés

Ezek tehát a 2021-es olvasmányaim. Voltak átlagos hónapok, voltak kimagaslóak, és voltak igazán átlag alattiak is. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy sok-sok remek könyvet sikerült elolvasni, sok olyan történettel ismerkedtem meg, amik sokáig velem maradnak. Nem utolsó sorban pedig új műfajokkal és formátumokkal is ismerkedtem az eddig megszokottakon túl.

A lista és a videók pedig azért is érdekesek számomra, mert szinte mindegyik olvasmányomhoz társítok egy-egy érzést, vagy képet. Mármint az adott történeten túl, hogy akkor éppen hogy éreztem magam, vagy hol és hogyan olvastam az adott könyvet. A videók kapcsán pedig már csak a képket is érdekes végignézni. A márcusi összegzéses világosabb barna hajam imádom, még akkor is, ha a vörös az én színem. Ugyan ez a videó, ahol már az új, nagyobb könyvespolcaim előtt ülök, és ha belegondolok, hogy mennyi változás történt 2021-ben, hihetetlen.

Ugyan ez a bejegyzés a 2021-es olvasmányaim állítja fókuszba, de miközben írtam, azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy írok egy évösszegzést is, ahogyan sok évig tettem a régi blogon. Ha másért nem, hát azért, hogy évek múltán hogyan emlékszem majd vissza az idei évre, hogyan hasonlítom össze az emlékeimet.

Te hány könyvet olvastál 2021-ben? Írd meg kommentben!

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!