A férfi, aki kétszer halt meg címmel jelent meg A csütörtöki nyomozóklub folytatása. Könyvsorozatoknál tapasztalataim szerint általában a második rész mintha veszítene a minőségéből, azonban nálam Richard Osman regénye gyakorlatilag túlszárnyalta a nyitókötetet. Sütemény és gyilkosság megbolondítva az angol kémközponttal.
A férfi, aki kétszer halt meg
A csütörtöki nyomozóklub ismét bevetésen! Elizabeth levelet kap egy volt kollégájától – aki kiderül, hogy történetesen az exférje is egyben –, melyben a segítségét kéri. A férfi, aki még mindig az angol kémelhárításnak, az MI5-nak dolgozik kalamajkába kerül, és úgy gondolja, hogy Elizabthék nyugdíjasfalujában tökéletes biztonságban lehet egy rögtönzött védett házban.
Elizabeth képtelen ellenálni a lehetőségnek, hogy ismét megcsillogtathassa az éles elméjét, és részt vegyen valami igazán izgalmasban. Mindemellett természetesen a többieket is mozgósítja az akció sikere érdekében.
A férfi, aki kétszer halt meg című regényben Elizabeth kerül középpontba, no és Douglas, az exférj. A kis csapat, Joyce, Ron, és Ibrahim is fontos szereplők, nem utolsó sorban a két rendőr, Donna és Chris is többször felbukkannak – igaz, a magánéletük kapcsán is.
A nyugdíjasok és a kémkedés
Ha az első kötetet humoros, majdnem-kriminek lehetne jellemezni, akkor ez a könyv humoros, majdnem-kémregény. Mert megvan benne minden, ami a műfajra jellemző, azonban nem a klasszikus értelemben. Én személy szerint a kémregényekkel még óvatosan ismerkedem, nem olvastam túl sokat, de eddig tetszenek. A férfi, aki kétszer halt meg pedig a hozzám hasonló kíváncsiskodóknak is tökéletes olvasmány lehet.
A csütörtöki nyomozóklub minden szerethetősége benne van A férfi, aki kétszer halt megben. Azon gondolkodtam, hogy a folytatásra már ismerős volt a stílus és a szereplők, ez a komfortérzet pedig hatalmas löketet adott olvasás közben. Mert a már ismerős szereplőgárda, az ismerős csetlés-botlás igencsak pozitívan hatott az olvasmányélményemre.
Egyszerűen alig tudtam letenni. Imádtam a szereplőket, főleg Elizabethet, aki egy igazán karakán nő, és nem foglalkozik azzal, hogy mások mit gondolnak róla. Nem utolsó sorban pedig az a rengeteg lehetetlenül humoros szituáció, amibe a nyugdíjasok ismét belekeveredtek, és ahogyan kivágták maguat belőle igazán elszórakoztatott. A férfi, aki kétszer halt meg másik húzóereje pedig az volt számomra, hogy a már ismerős szereplőket picit jobban is megismerhettem, az igazán emberi oldalukat. A két rendőr, Donna és Chris itt inkább a magánéletük kapcsán volt jelen, főleg Chris és a barátnője.
Összegzés
Félelmet nem ismerő nyugdíjasok, a kémszervezet szabályaira fittyet hányó csapat, a bűnözőket kijátszó figurák, na és az ellopott gyémántok sorsa került előtérbe A férfi, aki kétszer halt meg című regényben. Richard Osman csodálatosan adagolja a humort és a feszültséget, olyannyira, hogy tényleg alig tudtam letenni a regényt olvasás közben.
A regényben a feszültség folyamatos, vannak nagyobb kérdések, melyekre időközben ad választ a szerző, no és ott a nagy finálé. Amikor több bűnözőt is egy fedél alá csábítanak, a megoldás pedig egyszerű, de nagyszerű. Azért nagyszerű, mert a való életben ilyen nem fordulhatna elő.
Itt, a bejegyzésben a cselekmény főbb pontjaira direkt nem tértem ki, mert igaz, hogy nem hatalmas nagy spoilerek lennének, de véleményem szerint rontanák az olvasásélményt. Legalábbis én úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy csak annyit tudtam, hogy A csütörtöki nyomozóklub folytatása. Kis rutinnal persze kikövetkeztethetőek az események olvasás közben is, viszont én gyermeki naivitással és csodálkozással olvastam, és nekem pont így volt tökéletes.
Valahogy úgy érzem, hogy kezd komfortszerzővé válni Osman, és nagyon remélem, hogy lesz még folytatása A csütörtöki nyomozóklubnak. Mivel több területből is vegyít a könyv, ezért szerintem sokak kedvence lehet a regény. Itt adja magát a kérdés, hogy ha az első részt nem olvastad, akkor önállóan olvasható-e A férfi, aki kétszer halt meg. Abszolút olvasható, azonban megéri elolvasni A csütörtöki nyomozóklubot is, már csak a zsenialitása miatt is. És mert nem véletlen lett sikerkönyv.
Kiknek ajánlom?
Ha olvastad A csütörtöki nyomozóklubot, akkor semmiképp se hagyd ki A férfi, aki kétszer halt meget. Ha szeretsz csetlő-botló nyugdíjasokról olvasni, akik humoros helyzetekbe keverednek, akkor egyenesen imádni fogod. Uniszex olvasmány, tehát nők és férfiak kedvence is lehet egyaránt.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A csütörtöki nyomozóklub folytatása!
A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.
Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.
Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.
Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?