Két ​választás Magyarországon címmel jelent meg Mikszáth Kálmán regénye eredetileg 1910-ben. A képviselőház krónikásaként is ismert író ebben a művében a századforduló parlamenti munkájába, valamint a képviselők dilettantizmusába enged bepillantást jó adag humorral.

– Az önök megyéjében mostoha a föld. Mennyi az ön évi jövedelme?
– Jó esztendőben kétezer forint.
Az öregúr szaporán pislogott apró szemeivel.
– És rossz esztendőben? – kérdé mélabúsan.
– Rossz esztendőben háromezer.
– Hogy lehet ez? – ütötte föl a fejét élénken.
Kovinyi titokzatosan mosolygott, de nem felelt.
– Miképp érti? – ismétlé Röszkey. – Az ördögbe is, nem szeretem a rébuszokat találgatni.
– Beszélhetek bizalmasan?
– Magától értetődik.
– Ínséges esztendőben adományok özönlenek a vidékünkre, és én vagyok a kiosztó bizottság elnöke.

Két ​választás Magyarországon

Elolvastam Mikszáth Kálmán regényét, a Két ​választás Magyarországont, részben a klasszikus irodalom iránti érdeklődésem, nem utolsó sorban pedig a magyar politika mostanában izgalmassá válása miatt. Mikszáth – aki nem mellesleg országgyűlési képviselő is volt, és a képviselőház krónikásaként is emlegették – írása röviden összefoglalva arra döbbentett rá, hogy nincs új a nap alatt. A századforduló közéletről szóló regényeivel ellentétben viszont kifejezetten humorosan rajzolja meg a kor politikai dilettantizmusát.

A Két ​választás Magyarországon főszereplője Katánghy Menyhért, aki a feleségének, Klárának írt levelei által tesz szert országos ismertségre. De ez nem minden, ugyanis a nemzetet valóságshow-szerűen tartja lázban, hogy ki lehet a rejtélyes asszony, tényleg létezik-e – végül pedig már maga Menyus személyének valódiságát is kezdik kétségbe vonni. Egy újságíró pedig ennek kapcsán tesz kísérletet arra, hogy megírja levélíró képviselő életrajzát, noha előzetesen gyakorlatilag semmilyen információ nem áll rendelkezésre róla. Ezért nyakába veszi az országot, amely alapján az olvasó is megismerheti Katánghy Menyhértet.

Katánghy Menyhért ügyeskedései

Van az az embertípus, aki egész életében kerül mindennemű felelősséget, ellenben tökélyre fejleszti az ügyeskedést és trükközést. Menyus is ilyen karakter, aki orvosként végez, azonban ahelyett, hogy beletanulna a praktizálásba, inkább a szemfényvesztéshez folyamodik, hogy úgy tűnjön, mintha rögtön annyi betege lenne, hogy szinte lehetetlenség bekerülni hozzá. Egy pácienst viszont sikerül összeszednie, az ifjú hölgy gyorsan meggyógyul, az édesanyja pedig busásan megfizeti a jó doktor fáradozásait. Menyusnak több se kell: sikerrel feleségül veszi a dúsgazdag hölgyet. A fekete leves viszont a nászúton zúdul a gerlepár nyakába: Katánghy maximum az álmaiban mondható sikeres és jómódú orvosnak, Klára pedig szegény, mint a templom egere. Az asszonynak viszont van egy befolyásos rokona.

A János király néven emlegetett rokon szíves örömest beajánlja Menyust Borontó képviselőjének, azonban nem eszik olyan forrón a kását. Ahhoz, hogy Katánghyt megszavazzák képviselőnek, jó adag ügyeskedésre és fondorlatra van szükség.

Jókor, jó helyen, jó társaságban

A Két ​választás Magyarországon olvasása közben az egyik legerősebb benyomásom a régmúlt és a közelmúlt közötti nemcsak párhuzam, hanem gyakran teljes egyezés volt. Mikszáth regényében az egyetlen fontos dolog a Parlamentbe jutás, amiért bármit képesek megtenni a szereplők. Ha pedig már bent vannak, onnantól arany élet van: országgyűlési képviselőnek lenni magas státusz, a mandátumgyakorlás alatt pedig a kisujját sem kell megmozdítania az embernek. Menyus a naplóbíráló bizottság tagja is lesz. Egy olyan tisztséget tölt be, aminek körülbelül annyi relevanciája van, mint a locsolásnak zuhogó esőben, azonban főhősünk nem rest sokkal nagyobb befolyást tulajdonítani a feladatainak, mintha a világ legfontosabb munkáját végezné.

Mikszáth regényében a Parlamentben nem a hozzáértés, hanem az ismeretség számít. Jókor lenni jó helyen, jó benyomást tenni a megfelelő emberre, és máris minden el van intézve, miközben ezek a képviselők érdemi munkát nem végeznek. Mai szemmel nézve a Két ​választás Magyarországon inkább egy humoros elrettentő példának kellett volna lennie, nem pedig használati utasításnak.

Korrajz – de vajon melyiké?

Mikszáth Kálmán szatírába bújtatva rajzol lenyomatot a saját koráról a Két ​választás Magyarországon című regényében. Racionálisan nézve vérlázító események láncolata elevenedik meg a lapokon hihetetlenebbnél hihetetlenebb karakterekkel, akikről viszont az olvasó nagyon is el tudja hinni, hogy abszolút komolyan tevékenykedtek. Az emberek normalitáshoz való viszonya viszont olyannyira elcsúszott, hogy a groteszk válik mindennapossá és elfogadottá – számomra éppen ezért elég erős párhuzamba állítható a Két ​választás Magyarországon Gogol Holt lelkek című regényével, ahol szintén az abszurd válik valósággá.

A Két ​választás Magyarországon végén viszont Mikszáth odaszúr ennek az uram-bátyám rendszernek, amelyben a dilettantizmus a legmagasabb fordulatszámon pörög. Katánghy Menyhértet maga a miniszterelnök kéri meg, hogy züllessze le a pénzügyi bizottságot, mert túl nagy befolyása és népszerűsége van a képviselők között. Ugyanakkor azt is megemlíti, hogy a naplóbíráló bizottságból miatta menekült mindenki, mert már senki sem akarja a nevét és az arcát adni ahhoz, amihez Menyusnak köze van.

Pedig Menyus csak azt csinálta, mint a többi, de egy különbséggel: a feleségének írt levelei nyilvánosan olvashatóvá váltak, ezáltal pedig szélesebb körben vált nyilvánvalóvá, hogy mi (és mi nem) zajlik az Országházban, ami bizony sokakra vetett rossz fényt.

Kiknek ajánlom?

Bárkinek érdekes olvasmány lehet, akit hozzám hasonlóan mostanában kezdett el érdekelni a politika. Mikszáth humorosan kezeli a témát, de ettől függetlenül helyenként mégis nyomasztó lehet olyasmiről olvasni, ami noha több mint száz évvel ezelőtti történésekről szól, de nem is olyan régen mi is valami hasonlóban éltünk. Én ettől bevallom, nehezen tudtam elvonatkoztatni, az egyetlen dolog, ami miatt mégis élvezni tudtam ezt a történetet az az volt, hogy vége van, hogy a múlt a múlté.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Mikszáth Kálmán: Két ​választás Magyarországon

Az író azt mutatja meg, hogyan torzul el torz viszonyok közepette minden emberi érzés. Katánghy Menyus alakját először egy karcolatban hívta életre, s képviselővé válásáig írta meg hősének pályáját. Két évvel később A körtvélyesi csíny címmel újabb választási „cselfogását” örökítette meg. A két elbeszélést csak később fogta egy kötetbe azonos címmel: Két választás Magyarországon. A hangsúly a jellemrajzon van: maga a cselekmény elhasznált, jellegtelen, hírlapokból szedett, esetleg Dickenstől kölcsönzött motívumokból épült. Katánghy feudális úri előítéletekkel élve akar felülmaradni a másfajta törvényekhez igazodó polgári világban is, s így törvényszerűen lesz parazitává, az élet hamisjátékosává. Főhősének jellemét, egyéniségét rajzolva Mikszáth itt egyértelmű ítéletet nem mondott. Stílusában legfőbb ellentmondása tükröződött. Jól látta a kiegyezés úri társadalom elposványosodott életét, de jövőt idéző társadalmi eszmények híján némi legyintő cinizmus is belopakodott művészetébe; vállat vonó egykedvűségre késztette a tehetetlenség érzése.