Minden, amit tudok a szerelemről címmel jelent meg Dolly Alderton önéletrajzi ihletésű regénye, mely nemcsak Dolly, hanem a millenniál generáció felcseperedését is bemutatja. MSN partyk kiskamaszként, betárcsázós internet, majd féktelen bulik huszonévesen, végül pedig a kifinomult harmincas nő élete.
Minden, amit tudok a szerelemről
Előbb olvastam a Szellemeket, Dolly Alderton másik regényét, mely a Minden, amit tudok a szerelemről tükrében vált érthetőbbé. Ugyanis előbbi egészen sok elemet tartalmaz Dolly életéből, utóbbi pedig maga a memoárja, az eddigi éveiről. A Minden, amit tudok a szerelemről egy angol nő krónikája arról, hogy milyen érzés London külvárosában felnőni, végigbulizni a húszas éveit, majd valamennyire megállapodni.
Bevallom, nekem kevésbé volt ismerős ez az életvitel, ugyanis sosem voltam egy kicsapongó alkat. Nem játszottak fontos szerepet a bulik az életemben, sem az a féktelen ivás, melyről Dolly beszámol. Sőt, tulajdonképpen szinte egyáltalán nem tudtam megérteni, hogy mire jó annyira részegnek lenni, hogy aztán az utolsó utáni fontjaid is taxira költsd, hogy egy random ismerősnél bulizhass egy másik városban.
Nagytesó-érzés
Mostanában viszonylag ismerős / népszerű a big sis(ter) talk, azaz mintha a nővéred osztana tanácsot, és a Minden, amit tudok a szerelemről is egy kicsit ilyen stílusban íródott. Megmutatja, hogy ő sem volt ártatlan, és mintha valamilyen szinten arra is rá akarna világítani, hogy ez nem igazán követendő példa. Az viszont annál inkább, hogy az évek során összekapta magát, kijózanodott, rendes állást szerzett, sőt, még az egyetemet is befejezte valahogy. Élete krónikáját random receptekkel egészíti ki, mintha ezt a big sis’-érzést akarná erősíteni.
A Minden, amit tudok a szerelemről olvasmányos, érthető, azonban sokszor olyan érzésem volt, hogy se füle, se farka. Sokszor egészen egyszerűen semenyire sem tudtam azonosulni sem Dolly életvitelével, sem a meglátásaival. Ebból a szempontból pedig a memoárja elvesztette számomra a memoár-jelleget. Mert valljuk be, Dolly Alderton nem igazán tett semmi kimagasló dolgot, ami miatt egy memoár érdekes, tanulságos, szórakoztató, vagy inspiráló lehet.
Kiknek ajánlom?
Ha a féktelen bulikkal tudsz azonosulni, akkor mindenképpen ajánlom. Ha kíváncsi vagy arra, hogy ki az a Dolly Alderton, akkor is jó olvasmány lehet. Azonban a Minden, amit tudok a szerelemről erősen hangulatfüggő véleményem szerint, és akkor válik igazán élvezhetővé, ha valamilyen szinten tudsz kapcsolódni a szerzőhöz.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Dolly mindent kipróbált már, ami a felnőtté válás buktatóit és örömeit illeti. Dolly Alderton újságíró, a Sunday Times korábbi rovatvezetője.
Memoárjában élénken idézi meg, milyen szerelembe esni, munkát keresni, berúgni, elviselni, ha elhagyják, felismerni, hogy Ivan a sarki boltból talán az egyetlen megbízható férfi az életében, és hogy soha senki a nyomába sem érhet a legjobb barátnőinek. Története rossz randikról szól, és jó barátokról és – mindenekfelett – arról a felismerésről, hogy elég vagy.
Szívvel és humorral teli, sziporkázóan szellemes és bölcs kötetében személyes történeteket sző egybe szatirikus megfigyelésekkel, listákat, recepteket és egyéb rövid karcokat, amelyek ismerősen hatnak bármilyen korosztályba tartozó nőknek. Legszívesebben felemelnéd a telefont, hogy beszámolj róla a barátnőidnek.
Olyan, mint a Bridget Jones naplója, de ez valóságos: a korai felnőttkor küzdelmeiről szól, és a vele járó rémítő és reményteljes bizonytalanságról. Végtelenül mulatságos, ugyanakkor helyenként szívszorító, kirobbanóan sikeres memoár a felnőtté válásról; arról, ahogyan egyre érettebb lesz az ember, és megtanulja irányítani az életét a barátságok, munka, a veszteségek és szerelem buktatói között.