Egy magyar nábob címmel jelent meg Jókai Mór regénye eredetileg 1853-ban. Nekem ez volt az első igazi, vagy rendes találkozásom Jókaival (a kisiskolásként elszenvedett Az arany embert, valamint a hangoskönyvben hallgatott A kőszívű ember fiait nem akarom számításba venni). Jókairól az előzetes benyomásom az volt, hogy szörnyű és félelmetes, de így 30-on túl tulajdonképpen ha régies is a nyelvezete, de kifejezetten elgondolkodtató, fordulatos, sőt, helyenként humoros is.
Egy magyar nábob
Az Egy magyar nábob címszereplője Kárpáthy János, azonban a regény körülbelül első fele egymáshoz nem, vagy csak nagyon lazán kapcsolódó elbeszélések füzére. Mivel úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy semmit nem tudtam a könyvről, így időközben ez kifejezetten hasznos információ volt számomra, amikor fény derült rá. Ezek a fejezetek tulajdonképpen a karakterek bemutatásai, háttereinek megismerése, a teljes történet kontextusba helyezése. Másfelől viszont a történelemimádó lelkemnek nagyszerű korrajzok is voltak, hiszen gyakorlatilag egy aranybánya arra a kérdésre válaszolva, hogy hogyan éltek akkoriban az emberek.
A regény nagyjából felénél azonban kezd összeállni a történet, valamint a szereplők közti viszonyrendszer is. A karakterek kapcsán nekem nagy segítség volt, hogy bejelölgettem őket, így vissza-vissza tudtam lapozni, hogy ki kicsoda pontosan néhány száz oldallal később.
Felnőtt mese a jó és a rossz viszonyáról, és ami közte van
Az emberek alapvetően nem pusztán jók vagy rosszak, hanem egyszerűen csak emberek, annak minden pozitívumával és negatívumával. Jókai viszont az Egy magyar nábob című regényében több karakterét kifejezetten eltúlozza, és így összességében volt egy olyan olvasata a történetnek számomra, mintha a jó és a rossz, valamint a tisztaság és a romlottság végleteit mutatná be. Ebben a tekintetben talán a főszereplők a legszélsőségesebbek, és a mellékszereplők adják meg a köztes árnyalatokat.
Abellino a kapzsiság és a gonoszság archetípusa, míg Fanny a tisztaságé, akit az őt körülvevő emberek sem tudnak elzülleszteni. Rudolf a tisztességes, azonban ez a tisztesség és tartás nem eredendő, hiszen Fannynak gyötrelmet okoz, ám ezáltal tanul, fejlődik. A jellemfejlődés kapcsán pedig pont a nábob, Kárpáthy János az, aki talán a legnagyobb lecke az olvasónak abban a tekintetben, hogy soha nem késő változtatni. Kárpáthy az élete végén döbben rá, hogy noha pénzen majdnem mindent megvehet, de a boldogság nem tartozik ezek közé.
A tisztesség döntés kérdése?
Úgy hiszem, hogy mindenkinek van egy belső erkölcsi iránytűje – egyeseknek erősebb, másoknak lazább. Azonban ahhoz, hogy az ember meg tudjon felelni ennek az erkölcsi iránytűnek, folyamatosan mérlegelnie kell nemcsak azokat a tetteit és lépéseit, amelyeket a jövőben tervez megtenni, hanem a múltbéli cselekedeteit is, hogy miben kellene változtatnia. Nyilván ez sem egy fekete-fehér kérdés, de a legtöbbször az egyén kezében van a döntés, hogy milyen irányba indul el, főképp akkor, ha a helyes út lemondásokkal, vagy akár fájdalommal jár. Az Egy magyar nábob pedig ilyen döntésekről, és azok következményeiről szól, ha egy kissé nagyobb távlatból nézem.
Mindezek mellett pedig az emberi sorsokról is szólt számomra az Egy magyar nábob, amelyek útját a már említett döntések kövezik ki. Csak egy példa: ha Fannyt nem karolja fel a nagynénje, vagy ha ebbe nem egyezik bele az anyja, akkor vajon milyen sorsra jutott volna a lány? Vagy ha Abellino nem ment volna el a végletekig a gonoszságban, akkor jó eséllyel elkerülhette volna a teljes megsemmisülést.
Mennyire releváns Jókai és az Egy magyar nábob ~170 év távlatából?
Jókai Mór kapcsán előzetesen két félelmem volt: maga a történet, valamint a nyelvezet. A nyelvezet kicsit régies, de ettől függetlenül maximálisan érthető. Talán egy picivel több koncentrációt igényel, mint a kortárs szépirodalom. A történet vonatkozásában pedig azt kell hogy mondjam, hogy Jókai nem gyerekeknek való, kiváltképp akkor, ha a mélyebb összefüggések is fontosak az olvasónak – és miért ne lennének azok?
Az Egy magyar nábob történetében elég sok kiszólás van a társadalmi egyenlőtlenségekről, valamint az általános emberi karakterjegyek is fontos szerepet kapnak. Mai szemmel olvasva számomra elsősorban a korrajz tükrében voltak ezek fontosak, hiszen gyönyörűen festi meg Jókai Mór, hogy a társadalom különböző rétegei hogyan éltek, gondolkodtak, és hogy hogyan viszonyultak egymáshoz, milyen, sokszor kimondatlan kulturális kódexet követett a 19. század közepének embere. ~170 év nagyon hosszú idő, nyilván teljesen más világ volt akkoriban, de valahogy mégis azt éreztem, hogy nem feltétlenül nagyítóval kell keresni a hasonlóságokat sem.
Kiknek ajánlom?
Úgy gondolom, hogy bárkinek érdekes olvasmány lehet, akit érdekelnek a klasszikusok – akkor is, ha még csak ismerkedsz velük. Az Egy magyar nábob számomra kifejezetten kellemes meglepetés volt, hogy Jókai nemcsak meg tud szólítani, de le is tud kötni.
Azoknak ajánlanám, akiket érdekel az, hogy hogyan éltek és gondolkodtak egy adott korban az emberek. Nem mellesleg pedig az emberi sorsokról szóló regények kedvelőinek is jó választás lehet, mert ebben a kötetben aztán tényleg nagyon sokféle életút megelevenedik, amiken ráadásul sokáig lehet gondolkodni is.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

A kortársi és az utókori kritika egyaránt az író legjobb művei közt tartja számon az Egy magyar nábobot. Jókai Mór túlzó, hiperbolikus romantikája ebben a regényben érezhető talán a legkevésbé; bensőséges tárgyismerete, nemes irányzatossága, életszerű epizódtechnikája, alakjainak gazdagsága, vonzó humora, elégikus hajlamai viszont itt állnak össze leginkább egységes regénytónussá. A mű alapjában véve egyetlen nagyszabású anekdota elbeszélése epizódfüzérek formájában. A nábob, Kárpáthy János, aki a régi magyar nemesség tipikus képviselője, egy durva, kegyetlen, névnapi tréfa hatására megpróbálja levetkőzni régi önmagát, a társadalomra haszontalan, féktelen kicsapongásokba menekülő énjét.