A revizor címmel jelent meg Nyikolaj Vasziljevics Gogol drámája eredetileg 1836-ban. Ebben a rövid történetben Gogol mély társadalomkritikát fogalmaz meg a hatalom és a korrupció kapcsán, ám mindezt végtelen humorral is megspékeli.
A revizor
A revizor nyitójelenetében a polgármester bejelenti, hogy Pétervárról revizor érkezik a településre, amelynek hírére felbolydulnak az elöljárók. Amikor pedig nem sokkal később kiderül, hogy a nevezett revizor már két hete ott tartózkodik, akkor hirtelen elindul a tűzoltás a jól bevett korrupt módszerekkel. Ezek az emberek pontosan tisztában vannak azzal, hogy mi lenne a helyes ügymenet, azonban évek óta félrenéznek, ha a köz javáról van szó, és csak és kizárólag azzal törődnek, ami a saját kényelmüket és jólétüket szolgálja. Nem számítanak az idősek, betegek, vagy a fiatalok, hiába tengődnek sokan embertelen körülmények között.
Azonnal elindul az ügyeskedés és a trükközés, hogy hogyan lehetne minél jobban lekenyerezni a revizort, hogy aztán mindenki elégedetten mehessen a maga dolgára – és minden ugyan úgy folytatódjon tovább, mint azelőtt. Egy ponton viszont feltűnt az a gogoli turpisság, ami a karaktereknek nem, mégpedig hogy a fától nem látják az erdőt. Itt kifejezetten szórakoztató volt, ahogyan a „revizor” azt bizonygatja, hogy ő csak egy mezei utazó, miközben a polgármester minden lehetséges eszközzel megpróbálja lekenyerezni és megvesztegetni, mert ez biztosan csak valami álca lehet.
Gogoli humoros társadalomkritika a kiskirályokról
Mai szemmel olvasva Gogol drámáját megdöbbentő, hogy mennyire nincs új a nap alatt, valamint hogy ebben az esetben a klasszikus irodalom ama meghatározása, hogy korokon átívelően is releváns a témája szintén megáll. A revizor egy erős társadalomkritika, amelyben a hatalmasok és befolyásosak azt csinálnak, amit akarnak, és maximum csak akkor illetődnek meg, ha valaki „fentről” néz rá a körmükre. De ahelyett, hogy rendet tennének, inkább hízelegnek, és minden erejükkel próbálják megvesztegetni azt, akinek a döntésétől függ az, hogy minden maradhat-e a régiben.
És itt jön az a fordulat, amiért Gogolt minden műve után egyre jobban szeretem: a szerző szégyentelenül kiparodizálja ezeket a kiskirályokat, és a saját fegyverüket fordítja ellenük. Mindezek tetejébe pedig pont az viszi be a döntő ütést, akit a leginkább lenéznek. Kárörvendő vagyok? Lehet. De amikor a felső osztály szégyentelenül luxizik és nagyzol a pórnép kárára, akkor nem gondolom, hogy lenne helye a sajnálatnak.
Van az a pont, amikor egy bizonyos réteg annyira elszáll, és annyira magas lovon ülnek, hogy az egyszerű embernek igazából meg sem kell erőltetnie magát ahhoz, hogy közröhej tárgyává tegye őket. Olyan régóta vannak hatalmon, olyannyira elérhetetlennek és sebezhetetlennek hiszik magukat, és olyan erkölcsi mélységekbe süllyedtek, hogy egy idő után ők teszik tönkre saját magukat. Az alsóbb rétegeknek pedig kifejezetten leleményesnek sem kell lenniük, hogy ezt kihasználják, ráadásul mindezek tetejébe még jól ki is röhögik a kiskirályokat. Ismerős? Pedig Gogol a 19. század első felének Oroszországában élt és alkotott, az akkori viszonyokról írta a műveit.
A revizor morális tanulsága? A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Mert bármilyen csillogó is a látszat, a lufi előbb-utóbb úgyis kipukkad, akkor pedig már késő lesz – feltéve, ha ezek az emberek képesek szembenézni a tetteikkel.
Kiknek ajánlom?
Bárkinek jó szívvel ajánlom, aki kedveli Gogolt, mert A revizorral sem csalódhat. Én személy szerint imádom a humorát, így a komolyabb témák mellett ezt is kiemelném. Nem utolsó sorban pedig egy rövid, könnyen olvasható és érthető drámáról van szó, tehát aki esetleg tart az orosz klasszikusoktól, annak akár ismerkedésképp is remek olvasmány lehet.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
„Revizor érkezett!” A vidéki orosz kisvárosban fejvesztett kapkodás kezdődik: mindenáron meg kell nyerni az inkognitóban érkezett revizor tetszését. Küldöttséget menesztenek hozzá, ünnepséget rendeznek tiszteletére, a polgármester még a leányát is feleségül adná hozzá.
Ám ekkor, mint derült égből a villámcsapás, úgy éri őket a hír…
Gogol kitűnő felépítésű, sziporkázóan szellemes vígjátékban állítja pellengérre a cári Oroszország hivatalnoki karát, megvesztegethető bürokráciáját. A világirodalom egyik legmulatságosabb vígjátékát a magyar olvasóközönség színpadról is jól ismeri.