Szerintem Colleen Hoover a young adult zsáner legkiemelkedőbb szerzője, a Merit nélkül pedig egy remek példája annak, hogy miért érdemes a szerzőtől olvasni. Fontos témákkal foglalkozik, szinte mindig kínál valamilyen megoldást, a Without Merit pedig mindemellé igazán humoros is.
Merit nélkül
A Merit nélkül alapállása sem hétköznapi: a Voss család egy átalakított templomban lakik, az anyuka (exfeleség) a szuterénben, a mostohaanya (új feleség) fent a családdal, a nappaliban egy óriási Jézus-szobor van, mindemellé pedig a gyerekek sem teljesen százasak. Aztán szép lassan elkezdjük lehámozni ennek az abnormalitásnak a héjait, és kiderülnek a karakterek motivációi. Hogy valamikor teljesen normálisak voltak, csak időközben valami félrecsúszott. Hogy szeretnének most is normálisak lenni, csak olyan régóta nem kommunikálnak igazán egymással, hogy már nem is tudják hogyan kellene.
Merit trófeákat gyűjt, saját bevallása szerint minden szívfájdalma után beszerez egyet. Ott ismerkedik meg egy Sagan nevű fiúval, akiről azt hiszi, hogy a nővére pasija, csak időközben beleszeret a srácba. A cselekmény egy pontján belép a történetbe a habókos meleg nagybácsi is, és egyre nagyobb lesz a káosz otthon. Eme káosz közepette pedig a humor az egyik legfontosabb elem az olvasó számára. Legalábbis számomra az volt, mert így nagyon szerettem olvasni, a kis felkuncogások és -nevetések nélkül valószínűleg nem élveztem volna ennyire.
Fontos témák
Őszintén szólva nem igazán tudtam, hogy mit várjak, mert CoHo-t már úgy olvasom, hogy mindegy, csak ide nekem. Aztán a Merit nélkült nem tudtam letenni, mert annyira beszippantottak a lehetetlen de mégis szívbemarkoló helyzetek. Pont emiatt nem is gondolkodtam a megoldáson, ami ezért kissé szíven ütött. Egy ponton Merit egy elég drasztikus lépésre szánja el magát, ami viszont mindannyiuknak felnyitja a szemét, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig. Klisés és cukormázas? Lehet. De az is lehet, hogy néha ennyi kell az ember lelkének, vagy ekkora löket kell annak, aki hasonló cipőben jár, hogy ha kevésbé drasztikusan is, de próbáljon változtatni a dolgokon.
Mert mi az üzenete ennek a könyvnek? Az én értelmezésemben az, hogy sosincs késő rendezni a dolgokat, sosincs késő megbeszélni az akár évek óta meg nem beszélt problémákat. Hogy mondd el mi a baj, mert lehet, hogy a másik nem is tudja, hogy annyira bántott téged. Hogy édesanyám egyik rég volt mondásával éljek: néma gyereknek anyja se érti a szavát.
Kényelmetlen a téma? Vagy nem annyira könnyed, mint amit az ember egy Rubin Pöttyöstől vár? Helyes! Mert ezekről a dolgokról is kell beszélni, sőt, rengeteg tini küzd olyan problémákkal, amikről Colleen Hoover a regényeiben ír. Talán a magyar valóságban kevésbé hihető, de ha csekkolnék amerikai statisztikákat, akkor valószínűleg találnék nem kis százalékban erre vonatkozó adatokat. Ezért szeretem a szerzőt, mert iszonyú komoly példákat tud bemutatni olvasmányosan és élvezhetően, miközben azt üzeni annak, aki hasonló cipőben jár, hogy van remény, mindenki másnak pedig hogy helló, vedd észre a jeleket!
Kiknek ajánlom?
Colleen Hovver-rajongóknak ajánlom, illetve azoknak, akiket érdekel a young adult vagy new adult irodalom, amiben nem a szex a legfontosabb összetevő. Azoknak, akik szeretik a komoly témákat, de nem probléma, ha olykor némi humorral van tálalva mindez. Nem is tudom eldönteni, hogy a Velünk véget ér vagy a Merit nélkül a kedvenc CoHo könyvem innentől.
Még több könyvajánlóért csekkoljátok a Könyvajánló kategóriát ✨
“Nem azért születünk a világra, hogy a szüleink pontos másává váljunk. Mindenki más formában tapasztalja meg a békét.”
A Voss család sok mindennek mondható, csak normálisnak nem. Egy átalakított templomban élnek, a rákból gyógyult édesanya a szuterénben lakik, az apa feleségül vette az édesanya ápolónőjét, a négyéves kisöcs semmit sem ehet, ami finom, és semmit sem tehet, amit élvez, a két idősebb testvér pedig dühítően tökéletes. Aztán még ott van Merit. Merit trófeákat gyűjt, amiket nem ő nyert, és titkokat, melyek megőrzésére a családja kényszeríti.
Miközben a város régiségboltjában kutat a következő trófeája után, rátalál Saganre. A fiú bölcsessége és javíthatatlan idealizmusa lenyűgözi és elvarázsolja, amíg rá nem döbben, hogy Sagan nem lehet az övé. Merit teljesen bezárkózik, családját csak a partvonalról szemléli, de a titkon, ami a tudomására jut, a világ egyetlen trófeája sem képes enyhíteni.
Meritnek elege lesz a hazugságokból, és úgy dönt, szétzúzza a boldog családi illúziót, majd örökre maga mögött hagyja. Ám az igazság kimondása megdöbbentő következményekkel jár. Szívbe markoló történet – a hazugságok mélyére ás, melyek összetartják a családot, és megmutatja a szeretet erejét. Szívet tépő történet a család lehúzó, de egyben felemelő erejéről és az összetartozásról.