Mostanában azt vettem észre, hogy egyre jobban kedvelem az életrajzi könyv, mint műfaj olvasását. Inspirálnak, szórakoztatnak, nem utolsó sorban pedig sokszor olyan élettörténeteket ismerhet meg belőlük az olvasó, melyeket igazán kár lenne kihagyni. Éppen ezért számomra nem mérvadó, hogy általam “ismert” vagy követett személyről van szó, vagy olyasvalakiről, akiről még soha nem hallottam. Ha érdekesnek tűnik, akkor elolvasom, és úgy érzem, hogy ilyenkor egészen sokat tudok tanulni is ezekből a kötetekből. Ebben a bejegyzésben olyan memoárokat gyűjtöttem össze, amiket szívből ajánlok bárkinek, aki szívesen olvasna a műfajban.

15 inspiráló életrajzi könyv

A bejegyzés tervezeténél bevallom, hogy elbizonytalanodtam a műfaji megnevezést illetőleg. Az életrajzi könyv az elterjedtebb kifejezés magyarul, azonban ott van a memoár kifejezés is, ami hasonlót jelent. Ez a poszt memoárokról szól. Olyan könyvekről, melyeket az a személy beszél el, akivel megtörténtek a leírtak, azonban a hangsúly azon van, hogy elbeszéli, elmeséli a történeteket. Nem pedig önéletrajzi jellegűen, kronológikus formában, vagy a tényekre fókuszálva teszi ezt meg.

Számomra pedig pont ez adja a fűszerét a témába vágó köteteknek. Hogy nem az a fontos, hogy pontosan mikor és mi történt, hanem az, ahogyan az események hatottak az adott emberre. Vagy hogy mindezt milyen stílusban meséli el. A listában ebből a szempontból szerepel több olyan memoár / életrajzi könyv, melyek végtelenül humorosak, és vannak olyanok is, amikre a szórakoztató jelzőt még véletlenül sem használnám. A címben szereplő szórakoztató szó pedig inkább az olvasásra, és annak az élményére utal.

Deborah Feldman: Unortodox

→ a könyvről írt ajánlóm itt olvashatod.

Deborah Feldman: Unortodox

A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert.

Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán.

Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse.

Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.

Richard Shepherd: Holtak vallatója

→ a könyvről írt ajánlóm itt olvashatod.

Richard Shepherd: Holtak vallatója

Dr. Richard Shepherd, a nagyszerű igazságügyi patológus több mint 23000 boncolást végzett. A maga módján detektív, furcsa, gyakran megmagyarázhatatlannak látszó halálesetek rejtélyeit kell megoldania…

Az igazságot kutatva sorozatgyilkosokat buktatott le, természeti katasztrófák következményeit vizsgálta, “tökéletes gyilkosságokról” rántotta le a leplet, szokatlan vagy valószínűtlen balesetek körülményeit derítette fel. Az általa szolgáltatott bizonyítékok gyilkosokat juttattak rács mögé, ártatlanok szabadságát adták vissza, kézenfekvőnek tűnő megoldási kísérleteket döntöttek romba. Tette mindezt nem kis személyes áldozatok árán.

A Holtak vallatója nem pusztán a számára legtöbb vívódást okozó holttestekről és esetekről szóló beszámolók gyűjteménye; azt is bemutatja, milyen egy élet, amelynek minden pillanatában jelen van a halál

David Attenborough: Egy ​élet a bolygónkon

→ a könyvről írt ajánlóm itt olvashatod.

David Attenborough: Egy ​élet a bolygónkon

Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

Trevor Noah: Bűnben születtem

Trevor Noah: Bűnben születtem életrajzi könyv

A The Daily Show világszerte népszerű műsorvezetőjének elképesztően vicces és szívbemarkoló bestsellere.

Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket.

A Bűnben születtem főhőse egy rosszcsont kissrác, aki nyughatatlan fiatalemberré érve keresi magát a világban, ahol a puszta létezését is megkérdőjelezik. A könyv nem csak róla szól, hanem rettenthetetlen, lázadó szellemiségű, mélyen vallásos édesanyjával való kapcsolatáról is. Az asszonyról, aki mindenáron ki akarta menteni fiát a nyomor, az erőszak és bántalmazás körforgásából, amely veszélybe sodorta az életét.

A kötetben összegyűjtött tizennyolc személyes vallomás hol fergeteges, hol drámai, de mindvégig nagy hatást gyakorol az olvasóra. Trevor metsző szellemességgel és keresetlen őszinteséggel tárja fel különleges életét, legyen szó arról, hogy hernyót kell ennie az ínséges időkben, emberrablási kísérlet közben kihajítják egy mozgó járműből, vagy megpróbálja ép bőrrel megúszni a gimis csajozás élet-halál harcát. Egy olyan fiú megható, ellenállhatatlanul mulatságos portréja rajzolódik ki az elbeszélésekből, aki veszélyes időkben, egy szétesni készülő közegben tör utat magának, és egyedüli fegyvere az éles humorérzéke, illetve anyja rendhagyó, feltétel nélküli szeretete.

James Bowen: Bob, az utcamacska

James Bowen: Bob, az utcamacska életrajzi könyv

Hogyan talált rá a remény egy férfira és macskájára a nagyváros utcáin…

Amikor James Bowen egy sérült, vörhenyes szőrű, kóbor macskát talált egy folyosón, még fogalma sem volt arról, hogy az élete mennyire meg fog változni. James egyik napról a másikra élt London utcáin, és biztosan tudta, hogy amire végképp nincs szüksége, az egy háziállat.

Mégsem tudott ellenállni a meghökkentően intelligens kandúrnak, akit befogadott, és gyorsan el is keresztelt Bobnak. Gondos ápolásának köszönhetően Bob lassan visszanyerte az egészségét, James pedig készült útjára engedni az állatot – úgy hitte, soha többé nem látják viszont egymást. Bobnak azonban más elképzelései voltak.

Ők ketten hamarosan elválaszthatatlanok lettek, s komikus – alkalmanként kockázatos – kalandjaik fokozatosan átalakították az életüket. Így segítettek egymásnak abban, hogy zaklatott múltjuk sebei lassan begyógyulhassanak. A Bob, az utcamacska megható és felemelő történet, ami megérint mindenkit, aki csak elolvassa. James Bowen utcai zenész Londonban. 2007 tavaszán talált rá Bobra, a macskára, s azóta is elválaszthatatlanok.

Matthew McConaughey: Zöldlámpa

Matthew McConaughey: Zöldlámpa életrajzi könyv

Brutális finomságok, szépségek, elhasalások. Szerelmeslevél az élethez.

Ötven éve élem ezt az életet, negyvenkét éve próbálom kiókumlálni a rejtélyét. Lejegyzek sikereket és kudarcokat, örömöket és bánatokat, dolgokat, amik ámulattal töltenek el, és dolgokat, amiktől kirobban belőlem a nevetés. Hogyan legyek igazságos. Hogyan stresszeljek kevesebbet. Hogyan érezzem jól magam. Hogyan bántsam kevésbé az embereket. Hogyan bántsanak engem kevésbé. Hogyan legyek jó ember.

Ha az ember tudja, hogyan és mikor boldoguljon az élet kihívásaival – hogyan viszonyuljon relatívan az elkerülhetetlenhez -, akkor élvezheti a sikernek azt az állapotát, amit úgy nevezek, ,,elkapni a zöldlámpát”.

Belátásaim és meglátásaim, ráérzéseim és megérzéseim, lazaságaim és cikiségeim. Brutális finomságok, igazságok és szépségek. Megúszások, lebukások és elhasalások, ahogy az élet akadálypályáján próbáltam szlalomozni.

Reményeim szerint ez egy jó ízű orvosság, két aszpirin a betegszoba helyett, űrhajó a Marsra, amihez nem kell pilótaengedély, templomi élmény, amihez nem kell újjászületni, könnyes nevetés. Egy szerelmeslevél. Az élethez. Ez a könyv a zöldlámpákról szól, és arról, hogy a sárga és a piros is előbb-utóbb zöld lesz. Sok szerencsét.

Leah Remini: A Bajkeverő

Leah Remini: A Bajkeverő életrajzi könyv

Leah Remini, a szabad szájú színésznő, televíziós műsorvezető és valóságshow-sztár mindent feltáró visszaemlékezése bepillantást enged az olvasó számára a több mint harminc éven keresztül tartó, felkavaró eseményekkel és szívszorító drámákkal teli kapcsolatába a Szcientológia Egyházzal.

Remini mindig kimondja, ami a bögyében van. A nagyszájú brooklyni lány pontosan annak köszönheti hosszú évek óta töretlen karrierjét, hogy mindig kész volt szavakba önteni, ami a szívét nyomta, kiállt magáért, és ha kellett, az elfogadott normákat sem félt felrúgni. Néha azonban nagy árat kell fizetni azért, ha valaki bajkeverő.

Ez az igazság soha nem volt annyira egyértelmű, mint amikor Remini hangosan és nyilvánosan szakított a Szcientológia Egyházzal. A Férjek gyöngye sztárja ebben az őszinte és csípős megjegyzésekkel teli visszaemlékezésben beszél először élményeiről, részletekbe menően feltárva, miért volt kénytelen szakítani az egyházzal, és bemutatva a szcientológia számos vitatott gyakorlatát.

Remini még gyermekkorában lépett be az egyházba, amikor nővérével és édesanyjával New Yorkban élt. Később Los Angelesbe költöztek, és miközben Remini arról álmodott, hogy színésznő lesz, erőfeszítéseit mind jobban áthatotta a szcientológia ügyének előmozdítására irányuló vágy. Felnőttként sikerült elérnie az áhított sikert, és előkelő helyet vívott ki magának a vezető szcientológus sztárok hierarchiájában, amelynek csúcsán az egyház legelkötelezettebb tagja, Tom Cruise áll. Remini sok időt töltött a társaságában, 2006-ban meghívták Olaszországba is Cruise és Katie Holmes esküvőjére.

Amikor azonban az egyház tevékenységével kapcsolatban kezdett kérdéseket megfogalmazni, hamarosan ő maga vált célponttá. Olyannyira, hogy végül a szervezetre veszélyes emberként “elnyomó személlyé” nyilvánították, aminek következtében minden egyes egyháztagnak – ideértve a saját családtagjait is – szigorú utasításba adták, hogy szakítsanak meg vele minden kapcsolatot. Mindörökre.

A Bajkeverő Leah Remini és családtagjai érzelmi és szellemi szabadság felé tartó, figyelemre méltó utazásának bátor, pimasz és különösen olvasmányos krónikája. A visszaemlékezés egy őszinte élet súlyos áldozatok árán feltárt igazságait mutatja be – olyasvalaki tollából, aki nem fél a következményektől.

Michelle Obama: Így lettem

Michelle Obama: Így lettem életrajzi könyv

Az ​Egyesült Államok egykori first ladyjének személyes, átütő erejű és inspiráló önéletrajza

Michelle Obama, jelentős ügyekkel fémjelzett és eredményes eddigi élete során korunk egyik ikonikus és lenyűgöző alakjává vált. Az Amerikai Egyesült Államok első afroamerikai first ladyjének nagy szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban soha nem látott nyitottság és elfogadó közeg alakuljon ki.

Ráadásul a nők erőteljes támogatójává vált szerte a világon. A családok egészségesebb és aktívabb életének szószólójaként hatalmas változásokat köszönhetünk neki. A férje mellett állt, miközben Barack Obama az ország történetének néhány leggyötrelmesebb pillanatában helytállt elnökként. Közben megtanított nekünk egy-két tánclépést, nagyot alakított a Carpool Karaokéban, és két lányát a könyörtelen rivaldafény ellenére józan szemlélettel nevelte.

Mélyről jövő vallomásokban és magukkal ragadó történetekben bővelkedő önéletrajzi könyvében Michelle Obama bepillantást enged élete kulcsfontosságú pillanataiba – a Chicago déli részén töltött gyerekkorától vezetői pozícióba kerüléséig. Beszámol többek között arról is, hogyan sikerült egyensúlyt teremtenie karrierje és az anyaszerep között, és hogy milyen volt az élete a Fehér Házban. Kíméletlen őszinteséggel és szellemes éleslátással ír az élet minden területén megélt győzelmeiről és kudarcairól, egész történetét elénk tárja – saját szavaival és saját szemszögéből. A Becoming lapjain szeretetteljes, bölcs, de kendőzetlen szókimondásának köszönhetően egy mélyen érző, kiváló teljesítményeivel a várakozásokat folyton felülmúló nő története bontakozik ki előttünk, aki épp ezért másokat is arra ösztönöz majd, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének.

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?

A huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni.

A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogyan éljünk jobban, szeressünk jobban, és hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.

Matt Haig (1975) angol író, újságíró, számos díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője. Könyvei közel harminc nyelven olvashatók. Feleségével és két gyermekével Yorkban él.

Utálom a depressziót. Félek tőle. Sőt rettegek. Ugyanakkor a depresszió tett azzá, aki vagyok. És ha nekem ez az élet érzésének ára, akkor ezt az árat kell megfizetnem. Elégedett vagyok pusztán azzal, hogy vagyok.

Tara Westover: A tanult lány

→ a könyvről írt ajánlóm itt olvashatod.

Tara Westover: A tanult lány

Tara Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe. Előtte Idaho hegyei között, a társadalomtól szinte teljesen elzárkózva élt szüleivel, akik állandóan a világvégére készültek. Tara minden nyáron gyógynövényfőzeteket készített könnyen befolyásolható anyjával, aki a környék bábája és füvesasszonya volt, télen pedig az egyre furcsábban viselkedő apja mellett dolgozott egy roncstelepen. A lányt soha nem látta orvos vagy védőnő, a vágásokat, agyrázkódásokat, de még a robbanásból származó égési sérüléseket is az otthoni gyógynövényekkel kezelték. A sokgyerekes család annyira elszigetelődött az intézményes társadalomtól, hogy nem volt senki, aki biztosíthatta volna az iskolázatlan gyerekeknek a megfelelő oktatást.

A hegyen túli világ elérhetetlennek tűnt Tara számára. Ám egyik fiútestvére annyit mesélt neki a főiskolai élményeiről, hogy a kíváncsi lány elhatározta, ő is kipróbálja ezt az újfajta életet. Önerőből tanulni kezdett, magát képezve tett sikeres felvételi vizsgát, és hatalmas tudásvágya eljuttatta őt még az óceánon túlra is.

A tanult lány felejthetetlen emlékirat egy fiatal, iskolázatlan lányról, aki hátat fordítva különc családjának útnak indul, és küzdelmes útja során eljut egészen Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.

Cheryl Strayed: Vadon

Cheryl Strayed: Vadon életrajzi könyv

Cheryl mindössze huszonhat éves, mégis úgy érzi, már jó ideje tévutakon bolyong: édesanyja halálát követően családja széthullott, a gyász és a csalódás fájdalmait heroinnal próbálta tompítani.

A kudarcokat átélt, depressziós nő ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározza, hogy nekivág a több ezer kilométeres Pacifikus Túraösvénynek – egymagában, mindenfajta tapasztalat nélkül, az embert próbáló kihívásokra teljességgel felkészületlenül. Kötetében magával ragadó őszinteséggel meséli el a három hónap alatt megtett ezer mérföld élményeit; az út során szövődött barátságokat, a testet meggyötrő kínkeserves gyaloglást és az ezzel párhuzamos belső zarándoklatot, amely végül kiutat jelentett számára a lelki válságból. A könyvből 2014-ben sikeres filmfeldolgozás készült, Reese Witherspoon főszereplésével.

Jennifer Teege – Nikola Sellmair: Nagyapám engem agyonlőtt volna

→ a könyvről írt ajánlóm itt olvashatod.

Jennifer Teege – Nikola Sellmair: Nagyapám engem agyonlőtt volna

Amon Göth náci parancsnok unokájának megrázó könyvét Tompa Andrea ajánlásával jelentetjük meg.

“Vannak rendkívüli sorsok, amelyek történelmi emlékműként állnak előttünk. Jennifer Teege ilyen ember, története keresztül-kasul fonja a világot és a 20. század nagy sebeit. Könyve hosszú önismereti útjának krónikája, amely már-már démoni elődeihez vezet. Ez a fekete örökbe fogadott nő egyszer csak hatalmas titokra bukkan. Hol máshol, mint a könyvtárban. Hogy ő nem más, mint Amon Göth unokája, a płaszówi láger szadisztikus náci parancsnokának leszármazottja, akit háborús bűnösként kivégeztek.

Jennifer Teege olyan német nő, akit a Harmadik Birodalom az összes többi alacsonyabb rendűnek vélt rasszal együtt kivetett volna magából, és egyenesen a gázkamrába küld. Amon Göth lánya, Jennifer anyja is megpróbált megbirkózni a borzalmas örökséggel, gyermekét azonban örökbe adta anélkül, hogy a múltat akár ő, akár az örökbe fogadó szülők feltárták volna a kislány előtt. Amon Göth lánya fekete gyermeket szül, mintha tudat alatt jóvá akarna tenni valamit a pusztításból, amelyre a Harmadik Birodalom épült.

Saját sorsának tettestársaként Jennifer Teege vállalja, hogy amit tudni lehet, azt meg akarja tudni. A rémisztő nagyapáról, néma (női) cinkosokról, a hallgatás családi örökségéről. Afrikától a Harmadik Birodalomig, a kortárs Németországtól Izraelig kísérjük a megnyugvás felé vezető úton. A nagy történelmi kataklizmák szétzilálják a családokat, megbontják a nemzedékek közti kommunikációt, a történelmi trauma családivá válik, a tudás mérgező hallgatássá. Teege útja nem csupán önismereti út, de radikális szakítás a hallgatással is.”

Jeannette Walls: Az üvegvár

Jeannette Walls: Az üvegvár

Jeannette Walls szüleivel nőtt fel, akiknek ötleteik és makacs meg nem egyezésük átok és megváltás volt egyben. Rex és Rose Mary Wallsnak négy gyermeke volt. A kezdetekkor nomádok módjára éltek, ide-oda költözve a délnyugati sivatagi városokban, kempingezve a hegyekben. Rex egy karizmatikus, briliáns férfi volt, aki józanul gyorsan ráérzett gyermekei képzeletére, és fizikát, földrajzot tanított nekik, valamint mindent, ami egy félelemtől mentes élethez kell. Rose Mary, aki festett és írt, azt mondta, hogy ő izgalomfüggő. De sosem szabadult az aggodalomtól, hogy megfelelő életet biztosítson gyermekeinek. Ennek ellenére a művészet iránti szenvedélye mindig felülírta anyai kötelességeit.

Később, amikor kifogytak a pénzből, és megfakult a vándorló élet romantikájáról kialakult kép, a Walls családnak vissza kellett térnie a lehangoló, nyugat-virginiai bányászvárosba. Rex Walls elkezdett inni. Ellopta a félretett pénzt, és napokra eltűnt. Ahogy a család élete egyre jobban szétesett, Jeannette-nek és testvéreinek meg kellett tanulniuk megvédeni magukat, valamint támogatni egymást a szülők árulásai közepette. És végül, amikor az akaratuk és minden forrásuk is megvolt, el tudták hagyni otthonukat.

Jeannette Walls két évtizeden át titkolta gyökereit. Most azonban elmeséli igaz történetét, amelyből a Paramount hamarosan filmet is készít.

Edith Eva Eger: A döntés

Edith Eva Eger: A döntés életrajzi könyv

Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott.

Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít.

A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel

Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel életrajzi könyv

Hyeonseo Lee gyermekkorát Észak-Koreában töltötte, egyike volt annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében elrejtették előle az igazságot. Képtelenség, hogy “a világ legnagyszerűbb országában” a népnek ennyi éhezés és elnyomás jusson osztályrészül.

Tizenhét évesen elmenekült hazájából. Ekkor még nem sejthette, hogy csak hosszú idő elteltével láthatja viszont szeretteit. Hazatérésre menekültként nem gondolhatott, Kínában maradt, megtanulta a nyelvet, kivárt és túlélt. Tizenkét év elteltével azonban visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész, költséges és rendkívül veszélyes küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.

A lány hét névvel különleges, bátor történet, amely bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legkegyetlenebb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.


Ez lett volna tehát az a 15 életrajzi könyv, melyek szerintem igazán inspirálóak. Még több memoárért vagy életrajzi regényért érdemes csekkolni a Molyt is. Nyilvánvalóan ennél sokkal több ilyen kötet jelenik meg, azonban ezek azok, amiknek a nagy részét olvastam és szerettem, vagy széles körben is népszerű, és szeretném olvasni.

Neked van kedvenc memoárod? Írd meg kommentben!

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!