Íme a legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június kiadás, avagy mit olvasnak a könyvmolyok? A YouTube csatornámon egy időben havonta jelentkeztem a molyos mustrával, és úgy gondoltam, hogy blogos, írott formában is érdekes lehet ez a lista. Természetesen a Moly nem reprezentatív, hiszen az oldalt használó közösség olvasmányait veszi alapul, azonban ettől függetlenül én mindig kíváncsian böngészem mások olvasmányait is.

A legolvasottabb könyvek Molyon | 2022. június

Ahogyan májusban, így ebben a hónapban is érdekes volt számomra megnézni, hogy melyek a legolvasottabb könyvek a magyar könyves közösségi oldalon. A friss megjelenések, illetve a booktokos trendek ebben a hónapban is dominálnak, csak úgy, mint a már-már örök kedvencnek számító kötetek. Személy szerint Fredrik Backman szereplésének örülök nagyon, hiszen egyik könyve sem friss megjelenés, azonban nekem nagy kedvencem a szerző, így mindig öröm látnom, hogy mennyire népszerű.

A legolvasottabb könyvek közül jó néhányat én is olvastam már, illetve sokat tervezek is a közeljövőben. Vannak, amik egyébként is a radaromon voltak, és vannak, amik direkt a népszerűségük miatt keltették fel a figyelmem.

A könyveknél vastaggal szedve jelöltem azokat a könyveket, melyeket korábban már olvastam, amikről pedig írtam a blogon, ott linkeltem is a könyvkritikámat.

Nézzük a legolvasottabb könyveket Molyon 2022. június hónapban!

A legnépszerűbb könyvek Molyon toplista 2022. június 28.-án

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna
Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés
Szentesi Éva: Merkúr a retrográdban
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Christina Lauren: Nem mézes hetek
Leiner Laura: Random
Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból
Guillaume Musso: A brooklyni lány
V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Karády Anna: A füredi gyermek
Szerb Antal: A Pendragon legenda
Stephen King: Később
Jennifer Lynn Barnes: Az örökség ára
L. J. Shen: A szívtipró

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 2.
Adam Silvera: Mindketten meghalnak a végén
Moskát Anita: A hazugság tézisei
Colleen Hoover: Regretting You – Elrontott életek
Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat
Michelle Heard: Falcon
Marie Aubert: Felnőtt emberek
Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Colleen Hoover: Verity
T. J. Klune: A suttogó ajtón túl
Alice Oseman: Heartstopper 3.
John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság
Nemes Nagy Ágnes: Szilánkos fényjelek

A legolvasottabb könyvek Molyon 2022. június

Walt Disney – Az Oroszlánkirály
Alice Oseman: Heartstopper 4.
Edith Eva Eger: A döntés
Alice Oseman: Heartstopper 2.
Julia Quinn: A herceg és én

Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Karády Anna: A füredi lány
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
Dolly Alderton: Szellemek

Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Miranda Cowley Heller: Papírpalota
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Alice Oseman: Heartstopper 1.

Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Colleen Hoover: Maybe Not – Talán mégsem
Lisa Jewell: Az éjjel, amikor eltűnt
George Orwell: Állatfarm
Bridget Collins: A könyvkötő

Második rész

Jana Aston: Emeld a tétet!
Sally Rooney: Normális emberek
Samantha Young: Scotland Street
Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása

Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed
J. J. McAvoy: Black Rainbow – Fekete szivárvány
Holly Black: The Wicked King – A gonosz király
Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg
Sarah J. Maas: A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara

Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Carsten Henn: A könyvsétáltató
Karády Anna: A füredi földesúr
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
R. Kelényi Angelika: Édes Flores

Julia Quinn: Tisztességes ajánlat
Nádas Péter: Rémtörténetek
Erin A. Craig: House of Salt and Sorrows – Só és bánat háza
Rupi Kaur: Tej és méz
Holly Black: The Queen of Nothing – A semmi királynője

Lisa Jewell: A fenti lakók
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Julia Quinn: Sir Phillipnek szeretettel
Madeline Miller: Akhilleusz dala
Colleen Hoover: November 9.

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások
Leiner Laura: Állj mellém
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Leiner Laura: Bízz bennem
Sarah Pearse: A szanatórium

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem

Skye Warren: The Castle – A bástya
Lexi Ryan: Mostoha szenvedély
Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Marissa Meyer: Winter
Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház
Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara

Sarah Perry: Az essexi kígyó

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Kristen Callihan – Samantha Young: Outmatched – Kiütéses győzelem
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Leiner Laura: Higgy nekem

Stephanie Garber: Caraval
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Guillaume Musso: Most!
Matt Haig: Éjfél Könyvtár


Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!