Finlay Donovan ölni tudna, és azt hiszem, olykor sokan vagyunk ezzel hasonlóképp. Valószínűleg a kisgyerekes anyukák között magasabb ez az arány, azonban mi, átlagemberek nem sűrűn keveredünk abba a helyzetbe, hogy bérgyilkosnak bérelnének fel bennünket emiatt, még ha szóvá is tesszük. Finlay Donovan romantikus krimiket ír, és épp az ügynökével tárgyal az új könyvéről, melyet egy elkeseredett feleség félreért. A nő kalandjai pedig itt kezdődnek, végtelen humorral teletűzdelve, Elle Cosimano regénye pedig számomra a nyár egyik kedvencévé lépett elő, pedig még csak június elején járunk.

Finlay Donovan ölni tudna

Kicsit tartottam első pillantásra a Finlay Donovan ölni tudna című kötettől, mert egészen egyszerűen azt hittem, hogy anyukaregényől van szó. Ez alatt azt értem, amikor a főhős a kisgyerekes anyaság küzdelmeivel néz szembe, amit én viszont egyáltalán nem tudok átérezni. Ezért érdemes egyébként fülszöveget olvasni, és nem érzésre választani olvasmányt, ahogyan én szoktam az esetek nagy részében. Finlay Donovan egyedülálló, kétgyerekes anya, a volt férje lelépett egy másik nővel, a túlhajszoltság mellett pedig már rég le kellett volna adnia az új könyve kéziratát. Ebből természetesen alig írt még valamit, ám próbálja jobb fényben feltüntetni magát a szerkesztője előtt. Ezt tetézve ráadásul anyagi gondokkal küzd, tornyosulnak a számlái.

A szomszédos asztalnál lévő nő egy ideig furcsán méregeti, majd miután Finlay visszatér az asztalához, egy cetlit talál, illetve ötvenezer dollárt. A cetlin egy cím, egy név, és egy telefonszám található. A szomszédos asztalnál ülő nőnek hűlt helyét találja, aki a regénytervezetet félreértette, és azt hitte, hogy Finlay egy bérgyilkos melóról cseverészik épp. Finlay természetesen nem tervez ténylegesen megölni senkit a könyvében szereplő karaktereken túl, azonban az események mégis itt indulnak be.

Lehetetlen helyzetek végtelen humorral fűszerezve

A Finlay Donovan ölni tudna nagyszerűsége szerintem abban rejlik, hogy rengeteg pontja van a regénynek, melyen nálam nagyon könnyen el tud csúszni egy történet, ám Cosimano ezeket az akadályokat mégis csont nélkül vette. Például maga Finlay Donovan stílusa. Halál laza, a modorosság szele sincs meg benne, egészen sokat káromkodik az átlag nullához képest, no és a bébicsőszével él. Szerintem az alapfelvetés kissé necces, hiszen hiába szeretjük a bűnügyi sorozatokat, a krimiregényeket, azért egy igazi gyilkosságot elkövetni kevésbé egyszerű.

És Finlay Donovan elég sokat bénázik Veroval, a bébiszitterrel, aki időközben kiharcolta a maga 40%-át a gázsiból. És hogy még a lakbéren is spóroljon, beköltözik Finlayhez, na meg hogy besegítsen a kölykök körül. És az újonnan alakult bérgyilkos bizniszben.

És hogy a történet ne legyen annyira egyszerű, Finlay nővére rendőr, aki egy szingli nyomozó barátját kéri meg, hogy segítsen a húga könyvében. A férfi egészen sokat legyeskedik a főhősünk körül, az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy az első meggyilkolandó alanyával való találkozón még az ügyvédnek tanuló pultos fiúval is lepacsizik.

Összegzés

Annyira tetszett a történet, hogy alig bírtam letenni, mert egészen egyszerűen egyetlen unalmas rész sem volt benne. A végtelen humor pedig az abszurd helyzetek sokaságából, illetve a főszereplő hozzáállásából adódott. Leginkább a szarkazmus és a sötét humor dominál a szövegben, pont azok, amik a kedvenceim, ha olyan könyvről van szó, amin képes vagyok minden finomságot és nőiességet mellőzve felröhögni, bárhol is olvassam épp.

Egyébként azon gondolkodtam olvasás közben, hogy A csütörtöki nyomozóklubhoz tudnám hasonlítani mind humor, mind a “sötétség szele” szempontjából. Mert noha emberek tényleg meghalnak a Finlay Donovan ölni tudna című regényben, ám semmi ténylegesen durva nem történik benne. Legalábbis egy klasszikusnak mondható krimihez/thrillerhez képest.

A Finlay Donovan ölni tudna számomra a nyár egyik kedvenc olvasmánya lett. Imádtam a stílusát a kissé szerencsétlen, de mégis talpraesett főszereplőnek, no és természetesen a szerzőnek is. Gyakorlatilag ami elromolhat, az el is romlik Finlay életében, illetve az ennél rosszabb nem lehet mondás is folyamatosan tetéződik. Elle Cosimano regénye igazi gyöngyszem volt számomra a könyvheti kívánságlistámról.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki szerette A csütörtöki nyomozóklubot, illetve annak a folytatását, A férfi, aki kétszer halt meget. Ha szereted a kissé sötét, már-már morbid és szarkasztikus humort, akkor a Finlay Donovan ölni tudna nagy kedvenced lehet. Nem utolsó sorban akik szeretik a humoros regényeket, és a klasszikus krimiket is, eme ötvözet remek választás lehet.

Időközben pedig megjelent a folytatás, a Finlay Donovan mindent visz is.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Elle Cosimano: Finlay Donovan ölni tudna

Elle Cosimano az anyaság minden örömét és megpróbáltatását bemutató regénye pergő stílusú és őrülten szellemes, letehetetlenül szórakoztató olvasmány.

Finlay Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz. Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni.

Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell.

Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.