Olümposzi hősnők – Nőalakok a görög mitológiában címmel jelent meg Ellie Mackin Roberts kötete, melyben a görög mitológia fontosabb nőalakjait sorakoztatja fel. Mivel mostanában igen népszerűek a görög mitológia újramesélés-történetek, ezért úgy gondolom, hogy hiánypótló könyvről van szó, mely nagy segítséget adhat azoknak, akik a történelemórákon elhangzottakra nem figyeltek, vagy nem emlékeznek, ám mégis érdekli őket eme gazdag kultúra, és annak modern kori irodalmi reneszánsza.
Olümposzi hősnők
Az Olümposzi hősnők egy igazán igényes és szép kötet, melyben rengeteg illusztráció is helyet kapott. Az igazi varázsereje azonban természetesen az információ, amit az olvasónak tartogat. Ellie Mackin Roberts ötven rövid, ám annál lényegretörőbb fejezetben mutatja be a legfontosabb nőalakokat a görög mitológiában.
Számomra azért adott sokat ez a kötet, mert nagyon szerettem az Akhilleusz dalát, a Kirkét, és az Ezer hajót is, és noha eme kötetekből szép lassan felfejlik a karakterek története, bevallom, a görög mitológia igen távol állt tőlem eddig. Így pedig viszonylag nehézkes volt számomra ezeknek a történeteknek az olvasása, hogy ki kicsoda, és hogyan kötődnek egymáshoz.
Az Olümposzi hősnők rengeteg információt tartalmaz, önmagában végigolvasva is remek olvasmány, azonban számomra egyfajta kisokosként fogja igazán a legjobb szolgálatot tenni, ugyanis mindenképpen szeretnék még görög mitológiai újrameséléseket olvasni. Az eddigi ismereteim alapján viszont hiányoltam a kötetből Kirkét, aki a róla szóló regény után nagy kedvencemmé vált.
Összegzés
Ellie Mackin Roberts történész, aki az ókori görögökre, illetve a görög istenekre és vallása specializálódott, így az Olümposzi hősnők – Nőalakok a görög mitológiában című kötet ennek fejében igencsak részletes, és feltehetőleg történelmileg hű lett. Nem utolsó sorban közérthető, és remek mankóként szolgálhat mindenkinek, aki most fedezi fel magának a görög mitológia gazdag világát.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kedveli a görög mitológia újramesélés-történeteket. Ha szeretnéd a női karaktereket jobban megismerni, akkor mindenképp érdemes elolvasni az Olümposzi hősnők című kötetet. Mindezek mellett ajánlom akár általános-, akár középiskolásoknak is, akik a görögökről tanulnak, mert szerintem ebben a formában egyrészt közérthetőbb, másrészt emberközelebbi a bemutatott alakok története.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Ravaszok, csábítóak, rettentőek, erényesek – akár isteni lények, akár halandók, a nők alapjaiban formálják a görög mitológiát, mégis régóta elhomályosítják őket a férfialakok. Ideje, hogy az ő történeteik is napvilágra kerüljenek!
Az Olümposzi hősnők a görög mitológia ötven lenyűgöző nőalakjának történetét meséli el, köztük olyan istennőkét és nimfákét, mint a fenséges Athéné, a háború istennője; a bosszúálló Nemeszisz, a megtorlás istennője; és a harcos amazonok királynője, Hippolüté. De találkozunk halandókkal és félistenekkel is, amilyen a hosszú szenvedést megélő Andromakhé, a gyilkos Klütaimnésztra, vagy a vidám Iphisz. Minden történethez rövid portré, megkapó ábrázolás és az adott nőalak mitológiai szerepének magyarázata tartozik. Dr. Ellie Mackin Roberts ókortörténész alapvető munkája napjaink szemszögéből enged betekintést ezeknek az emberfeletti nőknek a világába.