Minden kémia címmel jelent meg Bonnie Garmus regénye, mely Elizabeth Zott-ról, egy, az ’50-es években tevékenykedő vegyészről szól. A probléma pedig az, hogy nőként a tudomány világában 70 évvel ezelőtt gyakorlatilag lehetetlen volt érvényesülnie. Szívszorító, ám mégis felemelő történet, amit tényleg alig tudtam letenni, és az idei évem egyik nagy meglepetése.
Minden kémia
Hónapok óta tologattam a könyvet, mert azt hittem, hogy Elizabeth és Calvin útjai máshogyan válnak el. Ehhez például szimplán elég lett volna kinyitni a szemem, és a molyos címkéket elolvasni. Ugyanis attól tartottam, hogy válással és sárdobálással végződik a kapcsolatuk, azonban nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Elizabeth vegyész, aki a Hastings Kutatóintézetben ismerkedik meg Calvin Evansszal, aki a kora igazi tudományos szupersztárja. Emiatt pedig természetesen mindenki úgy gondolja, hogy Zott csak rajta keresztül akar felkapaszkodni a ranglétrán, és igazi tudás sem rejlik a tevékenysége mögött. Nem is tévedhetnének nagyobbat. Elizabeth gyakorlatilag egy zseni, Calvinnel pedig olyan mély szeretettel és szerelemmel szeretik egymást, ami a kívülállóknak gyakorlatilag felfoghatatlan. A köteléküket pedig Hatharminc, a keverék kutya is kiegészíti, aki szintén intelligensebb az átlag ebnél.
Noha a könyv eleje, a boldogság, és a már-már King-i tudat, hogy ennek bizony rossz vége lesz furcsa érzést hagyott bennem, a történet körülbelül negyedétől tényleg nem tudtam letenni. A letehetetlen jelzővel pedig nem csak dobálózok, egyrészt szempillantás alatt csúsztak le 20-30 oldalak, másrészt betegen és fájdalmak közt olvastam a regényt, és ha csak picit kevésbé lett volna lebilincselő, valószínűleg hagyom a francba, és inkább szenvedek.
Tudomány és női öntudatra nevelés az ’50-es évek Amerikájában
Tekintsünk el egy picit a tényleges cselekményről, és emlékezzünk meg a kötet mögöttes tartalmáról is. Elizabeth Zott egyedülálló anyaként kénytelen eltartani az immár családfő nélküli családját, mindezt úgy, hogy ott hátráltatják a tudományos karrierjében, ahol csak tudják. Így végül kényszerből belemegy a Finom falatok hatkor című, háziasszonyoknak szóló tévéműsor háziasszonyának megformálásába. Ott azonban a teljes stáb legnagyobb rémületébe a kezébe veszi a gyeplőt, és a háziasszonyokat nem üresfejű robotokként kezeli. Sőt, bátorítja őket, hogy eredjenek az álmaik nyomába.
Noha a helyszín az 1950-es évek, úgy gondolom, hogy manapság is igen nagy igazságot hordoz Bonnie Garmus története, ha a nők helyzetét tekintjük. A nők a világon bármiben nyújthatnak ugyan olyan, sőt, kiemelkedőbb teljesítményt, mint a férfiak. Sokszor a mai napig alábecsüljük magunkat, mert az évszázadok, évezredek elnyomása olyannyira belénk ivódott. Ám legyen akár nő, akár férfi, aki különcként viselkedik, és nem simul bele a normákba, annak általában nehezebb helyzet jut.
Elizabeth Zott karaktere pedig ezért tetszett annyira. Fütyült a normákra, az intésekre és a tiltásokra, hogy neki mit nem szabad, csak azért, mert nő. Mindezt pedig végtelen – és természetes – szarkazmussal tette, amit külön imádtam.
Ráadásul nemcsak Elizabeth karaktere zseniális ebben a könyvben, hanem nagyjából az összes. Ennek az egyik oka pedig talán az, hogy akár pozitív, akár negatív érzést keltenek az olvasóban, minden karakternek több rétege van, emberiek, esendőek. És ahogyan az a történetekkel lenni szokott, vannak olyan szereplők is, akik hatalmas változásokon mennek keresztül, mégpedig a jó irányba.
Összegzés
Nagyon szerettem olvasni ezt a regényt, és érzésem szerint a Minden kémia az idei évem egyik kedvenc olvasmányélményévé vált. Sőt, sikerült egy időben olvasni Kamilla királyné könyvklubjával, ugyanis ebben a hónapban Bonnie Garmus kötete volt a kiemelt olvasmány.
Szerethető, emberi, és nagyon szépen kidolgozott karakterek, szívszorító, de ugyanakkor mégis szívmelengető történet, nem utolsó sorban bravúros stílus jellemzi a Minden kémiát. Elizabeth Zott karaktere igazán badass, aki minden tekintetben megelőzi a korát, mindezt pedig végtelen szarkazmussal teszi, sokszor a férfiak ellen pont a saját fegyverület fordítva. Lányoknak, asszonyoknak kötelező olvasmány, mert nemcsak remek kikapcsolódást nyújt, hanem egy kis önmegerősítést is ad, napjainkban is.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki szeret női sorsokról olvasni, nem feltétlen csak a tragikus vonalon. Igazán inspiráló történet amellett, hogy megvan benne a könnyedség is, így véleményem szerint tökéletes elegyet alkot. És természetesen az urak is bátran kézbe vehetik, abszolút unisszex kötetről van szó. (Persze mindegyik könyv uniszex, de például egy csöpögős romantikusra nem aggatnám rá ezt a jelzőt.)
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Elizabeth Zott nem egy átlagos nő. Sőt, biztosan kikérné magának, ha bárki úgy gondolná, hogy létezik átlagos nő.
De a 60-as években a Hastings Kutatóintézet csupa férfiból álló tudóscsapatának igen ódivatú fogalmai vannak a nemek egyenlőségéről. A kivétel Calvin Evans, a magányos, zseniális, Nobel-díjra jelölt mizantróp, aki beleszeret Elizabeth elméjébe… is. Csodásan működik köztük a kémia.
Csakhogy az élet ugyanúgy kiszámíthatatlan, mint a tudomány. Elizabeth néhány évvel később már egyedülálló anyaként próbál boldogulni, és bár nem tervezte, de tévésztár lesz: ő vezeti Amerika legkedveltebb főzőműsorát, a Finom falatok hatkort. Forradalmi, különc hozzáállása a főzéshez (“elegyítsünk egy evőkanál ecetsavat egy csipet nátrium-kloriddal”) rengeteg rajongót szerez. De ennek nem mindenki örül. Elizabeth Zott ugyanis nemcsak főzni tanítja a nőket, hanem arra bátorítja őket, hogy igenis borítsák fel a status quót.
Ismerd meg te is a különc tudós nőt, aki mindig vállalja önmagát!
“Ahogy a Vezércselből Beth Harmon, úgy nyűgözött le Elizabeth Zott is az intellektusával, őszinteségével és ellentmondást nem tűrő egyéniségével. Ez a történet azoknak az okos lányoknak szól, akik nem hajlandók ostobának tettetni magukat.” – RACHEL YODER