Bánat és öröm címmel jelent meg Meg Mason regénye, melyben főhősünk, Martha láthatóan az a nő, akinek mindene megvan, valami még sincs rendjén. A negyvenes nő a láthatatlan mumussal küzd, mégpedig egy meg nem nevezett mentális betegséggel, mely tönkreteszi a mindennapjait. A regény a küzdelemről, a reményről, és a kiútról szól.
Minden szar, meg el van fuserálva, de közben rendben is van. Ilyen az élet. Csak az arányok változnak. Általában maguktól. És amikor az ember azt gondolja: ennyi, most már ez marad örökre, megint megváltozik minden.
Bánat és öröm
Martha és Patrick házassága a végéhez ér, legalábbis az olvasó ennek lehet a tanúja a Bánat és öröm első lapjain, hogy aztán visszaugorjunk az időben a nő tinikorába, amikor még nem is ismerték egymást. Innen pedig szépen lassan bontja ki Meg Mason azokat az apró dolgokat, melyek a normális Martha életére hatással voltak, hogy aztán kívülállóként láthatólag hitetlenkedve olvashassuk a bevezetőt. Ugyanis első blikkre teljesen hihetetlennek tűnnek azok a jelenetek, amik kirajzolódnak előttünk.
Ez a könyv sokkal inkább szól a bánatról, mint az örömről. Mégis azt éreztem olvasás közben, hogy nem bírom letenni, és gyakorlatilag olvastatja magát a szöveg. Még akkor is, ha egyébként semmi eget rengető nem történik benne, a cselekmény sem pörög, inkább lassanként csordogál. Ugyanis Mason azt meséli el, hogy Martha hogyan küzd nemcsak a meg nem nevezett mentális betegségével, hanem hogy ennek a betegségnek a neve is gyakorlatilag tabu a családjában. Mert ha megnevezzük a szörnyet, akkor valóságossá válik, ha a szőnyeg alá söpörjük, akkor eltűnik.
Csakhogy ez nem igazán így működik, főleg nem a millenniálok életében. Ebben például mélyen együtt tudtam érezni Marthával, hogy legyen akármennyire is szörnyű a neve a dolognak, csak tudjam, hogy hogy hívják, és onnantól elviselni is könnyebb lesz.
Tudom, hogy még nem telt el sok idő azóta, de a következőkre jutottam: a dolgok megtörténnek. A rossz dolgok is. Mi pedig csak azt tudjuk befolyásolni, hogy velünk történnek-e, vagy ─ legalábbis részben ─ értünk.
A meg nem nevezett, de ismerős betegség
A regény egyik érdekessége, hogy amikor kiderül a betegség neve, az olvasó csak vonalakat lát a helyén. Ugyanis egyrészt nem a betegség neve a lényeges, hanem hogy a főszereplő ismerte azt meg, másrészt pedig ahogy utána olvastam, több betegség határvonalai mosódnak el Martha állapotában. Mindettől függetlenül viszont úgy érzem, hogy a mentális betegségek témájában nagyon is fontos a könyv. Fontos, hogy nevet adjunk a szörnynek, és ezzel is csökkentsük a befolyását – legalábbis ebben a generációban ezt vettem észre, hogy segít –, és fontos, hogy szélesebb körben is megismerje a közönség, hogy valaki nem csak úgy “bolondul meg”.
Olvasás közben Az üvegbura járt a fejemben, a Bánat és öröm annak egy sokkal fogyaszthatóbb verzióját tárja az olvasó elé, mintegy kóstolót ad, hogy milyen az élet egy súlyosabb mentális betegséggel. Ez a könnyedség pedig talán segít majd abban is, hogy a mentálisan egészséges(ebb) olvasó érzékenyebben forduljon a téma felé.
Meg Mason regénye egyszerű, de nagyszerű, ráadásul olvasás előtt szinte egyáltalán nem arra asszociáltam, amiről ténylegesen szól. A Bánat és öröm nem az a koktélozós tengerparti nevetéssel átszőtt olvasmány, de mindenképpen megéri elolvasni egy lassabb, csendesebb, elmélkedősebb időszakban.
A normális emberek azt mondják, el sem tudják képzelni, hogyan érezhetnék magukat annyira rosszul, hogy tényleg meg akarjanak halni. Meg sem próbálom elmagyarázni nekik, hogy nem arról van szó, hogy az ember meg akar halni. Hanem arról, hogy nem is kellene életben lennie, hogy olyan fáradtságot érez, hogy szétporladnak a csontjai, olyan fáradtságot, ami tele van rettegéssel. Az élet természetellenessége az, amivel előbb-utóbb kezdeni kell valamit.
Összegzés
A Bánat és öröm egy negyvenes Martha nevű nő életét emeli a középpontba, akinek láthatólag a semmiből omlik össze a házassága. A regényben a múltból indulva apránként kiderülnek bizonyos dolgok, melyek nemcsak az olvasó megértését segítik, hanem a főszereplőét is.
A fő fókusz a mentális betegségen, és az azzal való küzdelmen van, de ettől függetlenül az élet apró-cseprő dolgai is megelevenednek a szövegben. Az anyaság, a szülőkről való leválás, és az életben való lavírozás túl a negyedik X-en is felsejlenek, több más téma mellett. Ettől viszont mégsem volt zsúfolt érzésem a regény olvasása közben, sokkal inkább életszagú volt úgy összességében.
Mindent helyre lehet hozni, Martha – mondta. – Még ha a döntéseid következtében eszméletlenül, vértócsában fekszel is az aluljáróban, mint én. Persze ideális esetben érdemes kideríteni, vajon miért a maga házát égeti fel folyton az ember.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki szereti azokat a regényeket, melyekben a mentális betegséggel küzdő főhős mindennapjain van a hangsúly, és sokkal inkább életszagú, mint cukormázas regényre hajazó a történet. Az üvegbura járt a fejemben olvasás közben, hangulatában, és nagy vonalakban a témájában hasonló a Bánat és öröm, azonban talán a szélesebb közönség számára fogyaszthatóbb Mason stílusa. Ha egy olyan könyvet keresel, amihez millenniálként tudsz kapcsolódni, mindenképpen ajánlom. És akkor is, ha szeretnéd egy kicsit jobban megérteni ezt a generációt, és annak küzdelmeit.
Martha Frielt mindenki okosnak és szépnek tartja. Azt mondják neki: zseniális író vagy, és életed minden napján szeret téged egy férfi, Patrick, a férjed. Martha anyja szerint nincs mindenkinek ilyen szerencséje.
Akkor mégis mi a gond? Tizenhét éves korában bomba robbant az agyában, és egyszerre minden megváltozott. Most lassacskán negyvenéves. Nincsenek barátai, gyakorlatilag munkája sincs, és gyakran szomorkodik. És miért dönt úgy Patrick, hogy kilép a házasságból?
Vajon sikerül Marthának helyrebillentenie az életét? Képes lesz rá, hogy mindent elölről kezdjen, és egy boldogabb véget írjon az eddigi történethez?