A holdkapu címmel jelent meg Amanda Geard regénye, amely három idősíkon játszódik, és egy idillinek tűnő tasmaniai ház áll a középpontjában. Három generáció történetét meséli el, akik valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz.
Hogy a pokolba tanulhatnánk a történelemből, ha semmit sem tudunk róla?
A holdkapu
A holdkapu egy igazán izgalmasan induló történelmi fikció, amelyben három idősíkon három generáció történetét ismerheti meg az olvasó. Amanda Geard 1939-be, 1975-be, és végül 2004-be kalauzolja el az olvasóit. Az utóbbi két szálról már a kötet elején kiderül, hogy szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ugyanis anya és lánya történetéről van szó, míg az 1939-es szál csak a regény végén nyer értelmet.
Három teljesen más generáció regénye ez, amely kapcsán számomra az eleje kifejezetten zavaros volt, mert rengeteg a szereplő, a fejezetek pedig ehhez képest viszonylag rövidek. Eleinte nemcsak ezért volt nehézkes az olvasás, hanem azért is, mert mire elmélyedtem volna az egyik szálban, már ugrottunk is egyet, és mintha egy teljesen más könyvet olvastam volna… Noha ez a kivitelezés szerintem kissé szerencsétlen volt, a történetek mégis tetszettek, érdekesek voltak, és önmagukban is megértek volna egy-egy önálló regényt.
Alapvetően kedvelem a hasonló technikákkal operáló történelmi regényeket, ahol első blikkre különböző karakterek a végére mégis valahogyan összekapcsolódnak, még úgy is, hogy évtizedek választják el őket egymástól. A holkapuban benne volt a rejtély, a nyomozás, ráadásul Ausztrália is jelentős szerepet kapott. Összességében viszont pont azt adta, amit egy hasonló történettől várok: kellemes kikapcsolódást, no és egy jó adag sorstörténetet. Viszont nem ment olyan mélyre lélektanilag mint Jojo Moyes-tól az Akit elhagytál, így számomra tényleg meg tudott maradni a könnyedebb vonalon a történelmi fikció műfajában.
Butaságnak tűnik, nem igaz, hogy olyan sokáig halogatjuk, hogy elmondjuk az embereknek, amit el kellene mondanunk, míg végül túl késő lesz? Azt hisszük, mindig lesz rá idő.
Kiknek ajánlom?
A történelmi regények rajongóinak ajánlom, valamint azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén kedvelik azokat a történeteket, ahol több idősík generációi kapcsolódnak össze valamilyen formában.
Végre kezdett hozzászokni, hogy az emberek kérdéssel is válaszolhatnak egy kérdésre, ami nem szorul válaszra. Ezek a ki nem mondott dolgok sokszor többet jelentenek, mint azok, amiket kimondanak, ha az ember veszi a fáradságot, hogy figyeljen.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Lebilincselő történet szerelemről, háborúról és egy három generáción átívelő rejtélyről.
A második világháború elől menekülve Grace, az előkelő angol lány a gyönyörű, ám borzasztóan rideg gardedámja, Rose kíséretében elhagyja hazáját, hogy a világ másik végén fekvő Tasmaniába utazzon a nagybátyjához. A vadon és az óceán szépsége, valamint a jóképű ír szomszéd, Daniel hatására Grace lassanként kinyílik, és elkezd élni. Amikor azonban a férfi bevonul a hadseregbe, és a csatatérre készül, borzalmas titkot hagy maga mögött, amely örökre összeköti hármójuk sorsát.
Willow és a férje váratlanul egy elhagyatott házat örököl a tasman tengerparton. Elképzelésük sincs arról, ki hagyhatta rájuk az örökséget. Elhatározzák, hogy kiderítik, ki volt a titokzatos épület korábbi tulajdonosa, s egy olyan rejtélyre bukkannak, amely alapjaiban változtatja meg az életüket.
Libby elől az anyja, Willow egész életében eltitkolta az apja tragikus halálának körülményeit. Egy megfakult fénykép azonban feltépi a régi sebet, és arra készteti a lányt, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja majd harminc évvel korábban kezdett el. Pedig vannak olyan titkok, amelyekre jobb, ha nem derül fény…