Akit elhagytál címmel jelent meg Jojo Moyes történelmi regénye, amely az I. világháború idején, valamint a közelmúltban játszódik két idősíkon. A történet kulcselemei a ragaszkodás, a túlélés, és annak a kérdése, hogy mit tennél meg azért, akit szeretsz.
Az idő nem teszi jóvá a rosszat.
Akit elhagytál
Jojo Moyes regényei kapcsán egyre inkább olyan érzésem van, hogy talán habkönnyű női romantikus regények benyomását kelthetik olvasatlanul, azonban kőkemény sorsokról ír a szerző, amelyek olvasás után is ugyan annyira elgondolkodtatnak, mint a történet során. Az Akit elhagytál is tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba, ugyanis a fő szál Sophie-t követi az I. világháború ideje alatt, aki egy francia nő, a férje a fronton, és egy kisvárosban kell túlélnie a német megszállás alatt. Mindezek tetejébe az általuk vezetett fogadóban a németekre kell főzniük. A probléma pedig akkor kezdődik, amikor az egyik német tisztnek megtetszik egy falon lógó, fiatal és kacér nőt ábrázoló festmény…
Az Akit elhagytál két szálon követi az eseményeket, amelynek középpontjában ez a titokzatos festmény áll. A közelmúltban Livet, egy modern nőt ismerhetünk meg, aki a férje hagyatékát gondozza, amelynek része egy festmény is, ami egy ismeretlen nőt ábrázol. Ezzel a képpel pedig az a probléma, hogy a világégés után megkérdőjelezhető módon került a németekhez, így az eredeti tulajdonos leszármazottai vissza akarják kapni, amire jogilag van is lehetőségük.
A két történetszál között túl nagy az eltérés lelki szempontból
Amikor olyan könyveket olvasok, ahol van egy múltbéli és egy jelenre reflektáló szál, idővel valahogy mindig balanszba kerülnek, még ha olvasás közben egyik vagy másik felé hajlottam is. Az Akit elhagytálban viszont Moyes szerintem lelkileg közel sem hasonló súlyú problémákat ütköztet, mint évtizedeken átívelő motívumok.
Sophie története lélektanilag szerintem nagyon erős, és az nyilván teljesen szubjektív meglátás, hogy történeti szempontból is sokkal érdekesebb. Ezek a részek bennem folyamatosan azt a kérdést boncolgatták, hogy emberként vajon mire lennénk képesek azért a társunkért, akit szeretünk? Meddig mennénk el, mi a határ? Vajon vállalnánk a közösség ellenszenvét (és akár kiközösítését) is egy olyan időben, amikor ez az egyetlen szociális háló? Mindezek mellett pedig ott volt ezekben a részekben a világháborús mindennapok puritánsága és küzdelme. Egy olyan időszaké, ahol a legtöbb ma ismert szociális szabály megszűnt, és az egyetlen cél a túlélés volt…
Így éltük az életünket: kis lázadásokkal, apró győzelmekkel tarkítva, pillanatnyi esélyekkel, hogy nevetségessé tegyük az ellenfeleinket. Ezek a momentumok voltak a remény kicsiny mentőmellényei a bizonytalanság, nélkülözés és rettegés óceánján.
Ehhez képest a jelenben Liz és a festményéhez való ragaszkodása majdhogynem nevetségesnek hatott. Önmagában szerintem ez is egy érdekes sztori lehetett volna, rengeteg morális és lelki dilemmával, de a szerző részéről az én megélésem alapján nem volt szerencsés egy olyan brutális időszakkal párhuzamba állítani, mint a világháború. Súlytalannak és komolytalannak érződött Liv ragaszkodása egy tárgyhoz – mondom mindezt úgy, hogy maximálisan meg tudom érteni, át tudom érezni, mert én is sokszor hasonlóan működöm. Ettől függetlenül viszont a könyv végére mégis együtt tudtam érezni Livvel is, szóval nem nevezném szörnyűnek ezt a történetszálat sem.
– Úgyhogy ez az egész… a festmény, a ház… Akkor esett le nekem, amikor meghallottam, mi történt Sophie-val. Ezek csak dolgok. És őszintén mondom, elvehetnek mindent. Mert csak az emberek számítanak. – Liv lenéz a kezére, és a hangja megbicsaklik. – Csak az számít, kit szeretünk.
Morális és lelki kérdések sora romantikus női regénynek álcázva
Az Akit elhagytál szerintem alapvetően lelkileg egy kifejezetten nehéz olvasmány, ha az ember úgy olvassa, hogy közben azon kattog, hogy ebben vagy abban a helyzetben ő maga vajon hogyan cselekedett volna. A fő témák a kitartás és a küzdelem – legyen az ember, tárgy, vagy a normalitás látszata irányában tett lépések sokaságával. Jojo Moyes regényének egyik nagyszerűsége számomra abban rejlett, hogy ő maga és a karakterei tulajdonképpen nem foglalnak állást abban, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hanem sokkal inkább az olvasóra van bízva a dolog.
Ha két szóban kellene jellemeznem a regényt, akkor azt mondanám, hogy női sorsok. Nemcsak a cselekvő karakterek sorsai, hanem közösségek, őket megfigyelő nők sorsai is, akik nem mindig cselekszenek helyesen. De nyilvánvalóan nem muszáj ilyen mélységekkel olvasni a regényt. Ha valaki egy érdekes, még mégsem felszínes olvasmányra vágyik, akkor az Akit elhagytál abszolút olvasható úgy is, mint két időben távol élő nő története, akiket egy rejtélyes festmény köt össze.
Csak álltam ott, és néztem azt a lányt. És néhány másodpercig emlékeztem, milyen érzés volt annak a lánynak lenni, nem érezni éhséget és félelmet, amikor a fejem csak olyan együgyű gondolatokkal volt tele, hogy talán eltölthetek pár percet kettesben Édouard-dal. Az a lány emlékeztetett arra, hogy a világ képes gyönyörű dolgoknak is otthont adni: művészetnek, örömnek, szerelemnek. Hogy egykoron ezek a dolgok töltötték be az én világomat, nem a rettegés, a csalánleves és a kijárási tilalom.
Kiknek ajánlom?
Alapvetően azt mondanám, hogy aki ismeri és kedveli Jojo Moyes regényeit, annak mindenképp ajánlom az Akit elhagytál című történetet. Ha szereted a több idősíkon játszódó sztorikat, ahol a karakterek között van valami kapocs, akkor is jó választás lehet. Nem utolsó sorban pedig a világháborús történetek kedvelőinek is ajánlom.
Azt mondta, hogy néha egy festmény története nem csak a festményről szól. Egy család története is, az összes titokkal és bűnnel.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
„Mert csak az emberek számítanak. Csak az számít, kit szeretünk.”
Párizs. A németek által megszállt városban minden helyinek fel kell tennie magának a kérdést: vajon a vakmerő ellenállás vagy a biztonsággal kecsegtető együttműködés-e a helyes választás?
Miután festőművész férje a fronton harcol, Sophie Lefévre-nek egyedül kell gondoskodnia a családjáról, és kénytelen a megszálló németeket kiszolgálni a szállodában, amelyet vezet. Amikor azonban az egyik tiszt szemet vet a férje által festett portréjára, Sophie élete veszélyes irányt vesz és sorsfordító döntéseket kell meghoznia…
Száz évvel később a férjét gyászoló Liv kétségbeesetten próbálja egyben tartani darabokra hullott világát. Körömszakadtáig ragaszkodik férje utolsó ajándékához, egy női portréhoz, amelyet az eredeti tulajdonosok leszármazottai szeretnének visszaszerezni. Egy tárgy azonban sokkal többet jelenthet önmagánál…
Évtizedeken átívelő csodálatos történet szerelemről, veszteségről, boldogságról és sorsok gyönyörű összefonódásáról.