Mi és ők – Az orosz eszme története címmel jelent meg Bengt Jangfeldt svéd író és fordító, a Stockholmi Egyetem szlavista professzorának esszéje. A mindössze 217 oldalas tanulmány a lehetőségeihez mérten igen átfogó ismeretet ad a témáról.
Mi és ők – Az orosz eszme története
Mi és ők – Az orosz eszme története egy esszé arról, hogy Oroszország miért egy gyakorlatilag különálló egység a világban, és hogy milyen történelmi és kulturális hatások által érezzük ezt a mai napig. Bengt Jangfeldt írását azzal a nem titkolt céllal vettem a kezembe, hogy hátha segít összetettebb képet adni az „oroszságról”, valamint a történelmi és kultúrális kontextusról az orosz klasszikus irodalom megértéséhez. A kötet elsősorban történelemmel, másodsorban politikával foglalkozik (de ahogyan közelítünk a jelenhez, úgy fordul meg ez az arány), azonban a történelemhez a kultúra is hozzátartozik, annak pedig szerves része az irodalom. Így tehát van benne néhány irodalmi érdekesség is.
Ennek a könyvnek számomra az volt a nagyszerűsége, hogy egyrészt közérthető módon, gyakorlatilag elmesélte az egyébként nem kicsi ismeretanyagot, másrészt pedig hogy mindezt kritikusan, több szemszögből vizsgálva tette a szerző. Jangfeldt megfestette a nagy összképet, ugyanakkor olyan nüansznyinak tűnő dolgokról is ír, mint például a szakáll viselésének kultúrális aspektusai. Szívesen olvastam volna 2-3-4-szer hosszabban és részletesebben is. Ami viszont nagyon furcsa volt, hogy szinte a teljes szovjet érát kihagyta – sem egy félmondat, hogy bocs, ez túl hosszú lenne ide, sem egy három mondatos összefoglaló. Csak ugrottunk nagyjából 50 évet az időben. A vége pedig már kőkemény politikai elemzés.
Elegendő itt annyit megjegyezni, hogy a legnagyobb 19. századi orosz írók mind I. Miklós cár idején voltak aktívak: Alekszandr Puskin, Mihail Lermontov és Nyikolaj Gogol életműve teljes egészében ezekre az évekre esik, de Ivan Turgenyev, Lev Tolsztoj és Fjodor Dosztojevszkij is fontos prózai művekkel jelentkeztek az 1840-es és 1850-es években, noha a legjelentősebb regényeiket később írták. A paradox igazság tehát az, hogy az orosz irodalom születése időben egybeesett egy olyan rezsimmel, amely minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megnehezítse a létrejöttét.
Kiknek ajánlom?
Szerintem a Mi és ők – Az orosz eszme története remek olvasmány lehet azoknak, akik hozzám hasonlóan irodalmi vonalon szeretnének képbe kerülni a nagy egész kapcsán. És természetesen azoknak is ajánlom, akiket inkább a politikai kontextus érdekel, avagy a hogyan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Összességében viszont úgy gondolom, hogy bárkinek érthető, és nem utolsó sorban élvezhető olvasmány lehet, aki „csak” arra kíváncsi, hogy kik azok az oroszok, akik mintha egy önálló szigetet alkotnának a világban.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
„Ha valaki kiválasztottnak látja magát, és elbukik, akkor a bukásáért szükségszerűen másokat fog okolni, és az orosz történelemben ez a „mások” mindig is a Nyugatot jelentette.”
Oroszország gondolkodói mindig is kitüntetett történelmi küldetést tulajdonítottak hazájuknak, és ez a több évszázados kollektív identitáskeresés jellemzően egy éles kettősség mentén, vagyis a Nyugat viszonylatában zajlott: vajon az ország jövője Európában rejlik, vagy épp ellenkezőleg, Oroszországnak a saját útját kell járnia, eltávolodva a „hanyatló Nyugattól”?
A Mi és ők olvasmányos és informatív áttekintése az orosz eszme szerteágazó történetének, a cári idők nyugatos-szlavofil vitáitól egészen a putyini politika ideológiai hátterét adó elméletekig. Bengt Jangfeldt könyve egyszersmind fájóan aktuális számvetés azzal, hogyan fonódott össze Oroszország messianisztikus identitáskeresése az autokratikus hatalomgyakorlással, és hogyan vált az orosz eszme időről időre véres valósággá.