Hét év távolság címmel jelent meg Ashley Poston második magyar nyelvű regénye, amely szintén levett a lábamról. Nem kifejezetten az a habos-babos romantikus történet, és ismét van benne egy természetfeletti csavar, ami nálam telitalálat volt. Ráadásul Ashley Poston ezzel a könyvével azon szerzők közé emelkedett nálam, aki a jövőben teljesen mindegy, hogy mit ír, én el fogom olvasni.
A húszas éveik elején járók egészen más anyagból vannak, mint a húszas éveik végén járók, de ezt csak az utóbbi csoport érzékeli. Ebben az életszakaszban is lehet kísérteni a sorsot, csak utána jegelni kell a térdünket.
Hét év távolság
Azt hittem, hogy a Halott romantika olvasmányélményét nem tudja majd megugrani a szerző, azonban Ashley Poston nem hogy megugrotta, de még azt is elérte, hogy megkönnyezzem a regényét. A történet főhőse Clementine, aki a nagynénje New York-i lakásába költözött be annak a halála után, és a saját magánéleti zűrjei mellett igyekszik derekasan helytállni a munka taposómalmában. Analea, a nagynéni egy kissé habókos volt, és többek között arra is figyelmeztette Clementine-t, hogy azon túl, hogy az ajtóban vegye le a cipőt, ne essen szerelembe a lakásban. Ugyanis a lakás trükkös, és ha úgy szottyan kedve, akkor visszarepíti az embert hét évvel korábbra.
Clementine pedig annak rendje és módja szerint pont akkor repül vissza az időben, amikor a legkevésbé sem számít rá, ráadásul épp egy idegen karjaiban találja magát. Clementine ráadásul megszegi a második számú szabályt, és szerelembe esik a jóképű idegennel.
A változás nem mindig rossz, erről a nagynéném is meg volt győződve. Ugyanakkor nem is mindig jó. Lehet akár semleges is… vagy elviselhető. Változnak a dolgok, változnak az emberek. Én is változtam. Nekem is jogom volt hozzá. Én is akartam. Megengedtem magamnak.
Azta és Kurva (ez a két galamb neve!)
Mivel a Hét év távolság elsősorban egy romantikus regény, így maradtak bennem technikai kérdések az időutazással kapcsolatban, de összességében a főbb pontokra választ kaptam. Nyilván olvasás közben nem ezen elmélkedtem, hanem sokkal inkább azon, hogy oké, hogy a múltban összegabalyodtak, de mi lesz velük a jelenben? Szép lassan, de szerencsére ez is kiderül.
A Hét év távolság nagyszerűsége számomra abban rejlett, hogy Ashley Poston egy viszonylag egyszerű alapötletet egy viszonylag egyszerű csavarral bolondított meg úgy, hogy abból egy számomra varázslatos és letehetetlen történet kerekedett. Azt hiszem, hogy a Hét év távolság is az egyik iskolapéldája annak, hogy valóban nincs új a nap alatt, ám egy kis kreativitással mégis olyat alkothat a szerző, amivel magasan ki tud tűnni a tömegből. Azzal pedig gyakorlatilag elrabolta a szívem, hogy volt benne némi Easter egg a Halott romantikából, amiről viszont nem írtam a blogon, így erősen esélyes az újraolvasásra.
Hogy mitől lesz kiemelkedő egy könyv? Számomra azzal, hogy mélyen meg tud érinteni, nemcsak a történettel és a karakterekkel, hanem az érzelmeimre is erősen hat. A Hét év távolság ezért az eddigi idei olvasmányaim közül A hegedűvirtuózzal együtt biztos dobogós.
A szomorúság, a kétségbeesés, a fájdalom… párhuzamosan létezik a nevetéssel, az örömmel és a megkönnyebbüléssel. Nincs gyász szeretet nélkül, és nincs szeretet gyász nélkül.
Kiknek ajánlom?
Elsősorban természetesen a romantikus regények rajongóinak – ha szereted a műfajt, akkor valószínűleg nem fogsz csalódni. Ezzel együtt azoknak is jó szívvel ajánlom, akik idegenkednek a romantikusoktól, mert nem szeretik azokat a történeteket, amelyek tocsognak a nyálban – ez nem ilyen. Végül, de nem utolsó sorban azoknak is ajánlom, akik kedvelik a könnyedebb olvasmányokat, ugyanakkor a misztikumot sem vetik meg, még ha Poston könyvében nem is ezen van a fő hangsúly.
Amikor pár hete megvettem a szobanövényt, anya azt kérte, hogy beszéljek hozzá, mert attól jobban fog fejlődni, viszont Helga inkább fonnyadt. Valószínűleg azért, mert az összes lelki problémámat rázúdítottam.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.