Ifjúkor címmel jelent meg Tove Ditlevsen Koppenhága-trilógiájának második része. Ebben a történetben – ahogyan a cím is mutatja – az író-költő fiatalkorába enged betekintést ugyan olyan kendőzetlenül, ahogyan a Gyerekkorban is tette.
Csak arra tudok gondolni, hogyan tudnék kiszabadulni ebből a sivár létből. Verseket már nem írok, mivel a hétköznapi életemben semmi sem inspirál rá.
Ifjúkor
Az Ifjúkor ott veszi fel a trilógia fonalát, ahol a Gyerekkor végén elköszöntünk Tovétól. A már nem is annyira kicsi lány immáron tudja, hogy írni akar, azonban az őt körülölelő valóság ennek pont az ellenkezője felé igyekszik őt terelni. Tove már rögtön az első munkahelyén rájön, hogy a felnőttek élete nehezebb, mint gondolta, ám a sarkára áll, és nem ragad bele abba, amiről pontosan látja, hogy nem helyes. Van az a mondás, hogy teher alatt nő a pálma, ami véleményem szerint egy kétélű fegyver, azonban Tove esetében a mindennapok csak még elszántabbá teszik, hogy megvalósítsa az álmát.
Nézem ezt a változatlan állandóságot, és rájövök, hogy voltaképpen utálom a változásokat. Nehéz megőriznie magát az embernek, miközben a dolgok minduntalan megváltoznak körülötte.
Ezt is túl kell élni
Az Ifjúkor olvasása közben olyan érzésem volt, hogy adott egy ifjú hölgy, akit a világon semmi más nem érdekel, csak az irodalom. Emiatt pedig az egész világ furcsának nézi, kívülállóként kezeli, majd pedig amolyan önbeteljesítő jóslatként már a saját testében is kívülállóvá válik. Talán egy kicsit túlságosan is tudtam vele azonosulni, mert ebben a korban engem sem érdekeltek azok a dolgok, amikkel a lányok akkoriban foglalatoskodtak, hanem a saját álmaim és céljaim lebegtek a szemem előtt.
Az Ifjúkor a tinédzserkori pofonok novellája, ahol a gyermekkor koporsó analógiáját is éreztem: szabadabban, de még mindig erős keretek között tudott csak mozogni. Viszont itt már megjelent némi remény is, hogy ha nem is könnyű az út, és ha távolinak is tűnik, mégis csak ott pislákol némi fény az alagút végén. Noha a szöveg alapvetően nem kifejezetten reményteli, azonban depresszívnek sem mondanám. Sokkal inkább skandinávosan puritán és őszinte, ami a véleményem szerint jellemzi.
A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és múlandó állapot. Túl kell élni, nincs semmi más értelme.
Kiknek ajánlom?
Mivel a Koppenhága-trilógia egy szorosan összefüggő sorozat, így csak annak ajánlom elolvasásra az Ifjúkort, aki olvasta az első részt. Könnyen, gördülékenyen olvasható szövegekről van szó, ráadásul a terjedelmüket tekintve is igen rövidek, így megéri sorrendben haladni.
Annyira szeretnék magam rendelkezni a saját időmmel, ahelyett hogy mindig áruba bocsássam.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
„A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és mulandó állapot.”
Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia második kötete, az Ifjúkor a költőlét felé vezető első, tapogatózó lépéseknek állít emléket, miközben a háttérben már gyülekeznek a második világháború sötét felhői.
A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.
„Útban hazafelé bekukkantok minden babakocsiba, mert imádom nézni a kisbabákat, ahogy feltett kézzel alszanak a fodros párnahuzatokon. Szeretem nézni az embereket is, akik valamilyen kifejezést adnak az érzéseiknek. Szeretem nézni a gyermekeiket simogató anyákat, és szívesen teszek meg hosszabb utat, hogy kövessek kéz a kézben sétáló fiatal párokat, akik szemlátomást szerelmesek egymásba. Vágyakozást és boldogságot érzek ilyenkor, és valamiféle reménységet a jövőre nézve.”
Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. Az első kötet, a Gyerekkor 2023 tavaszán jelent meg, a harmadik kötet, a Függés 2024. tavaszán várható.