Gyerekkor címmel jelent meg Tove Ditlevsen Kopenhága-trilógiájának első része. A dán költő és író a saját felnövéstörténetét meséli el, skandináv puritánsággal, és kegyetlen őszinteséggel tartva görbe tükröt az ember életének egyik legkiszolgáltatottabb időszakára.
Bármerre fordul is az ember, mindenhol nekiütközik a gyerekkorának, és megsebzi magát, mert olyan éles és kemény. Addig nem ér véget, amíg teljesen fel nem őrölt.
Gyerekkor
Ha felmerül a gyerekkor, mint időszak, akkor nemcsak a mindennapokban, de az irodalmi alkotások zömében is olyan vattacukros évek jelennek meg a(z) (el)beszélő előtt, amelyeket az ember végtére is egész életében visszasír. Mint az iskolás-, majd az egyetemi éveinket. Tove Ditlevsen a Gyerekkor című kisregényében nagyon is görbe tükröt állít ennek az általános vélekedésnek, és inkább valami olyasminek mutatja be, amelyen így vagy úgy, de át kell verekednie magát az embernek. Sokszor hitetlenkedve, sokszor méltatlanul, és sokszor alábecsülve a felnőttek világában.
Ditlevsen művéről természetesen lehet ódákat zengeni, hogy micsoda skandináv frissesség, micsoda őszinteség, micsoda kitárulkozás, azonban úgy gondolom, hogy ezt az írást azok tudják a leginkább értékelni, akiknek Tovéhoz hasonlóan túl szűk volt a gyerekkor. Amikor már a tizedik születésnapod előtt azon gondolkodtál, hogy milyen jó lesz majd végre a saját lábadra állni, milyen jó lesz majd a saját döntéseidet meghozni, és nem csak elszenvedni másokét járulékos veszteségként.
A gyerekkort kívül-belül egyaránt láthatóan és kirívóan magukon viselő személyeket gyerekeknek hívják, és mindenki kénye-kedve szerint bánhat velük, mert nem kell félni tőlük. Nincs fegyverük és nincs álarcuk, hacsak nem nagyon ravaszak.
Cukormázmentes dán történelem
Tove Ditlevsen 1917 decemberében született, a Gyerekkor című kisregény pedig 14 éves koráig, 1931 végéig meséli el a kislány felcseperedését. Véleményem szerint az írás erőssége a képek és a hangulatok megragadása, amelyek skandináv egyszerűséggel vannak megörökítve. Semmi cicoma, semmi barokkos körmondatokban elmesélt, de egyébként három szóban elintézhető megfigyelés. Ditlevsen ettől függetlenül nem hagyja ki a leírásokat sem, de a fókusz mégis az elbeszélő kislány benyomásain és érzésein van.
A Gyerekkor számomra másik érdekessége és erőssége a történelmi aspektusa volt. A skandináv országok kapcsán hajlamosak vagyunk a jelenkori valójuk tükrén át tekinteni, azonban a II. világháború előtti időszak még közel sem a jóléti államok kora volt a térségben. A kis Tove gyötrelmei mellett nagyon szépen kirajzolódnak a küzdelmes mindennapok, és a család lehetőségei – vagy sokszor éppen annak a hiánya. Én pedig pontosan ezeket a mindennapi betekintéseket imádom a történelem kapcsán, azaz a hétköznapi emberek mindennapjait, az ő életük ritmusára vagyok a legkíváncsibb.
Alig hatéves koromban beíratnak az iskolába, mert már tudok írni, olvasni. Anyám büszkén meséli mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni. Lám, egy szegény gyereknek is lehet sütnivalója, dicsekszik. Lehet, hogy mégiscsak szeret? A kapcsolatunk szoros, fájdalmas és labilis, mindig keresnem kell a szeretete jelét. Mindent azért teszek, hogy a kedvében járjak, hogy enyhítsem a dühét és mosolyra fakasszam. Ez rendkívül kimerítő munka, mert ugyanakkor nagyon sok mindent el kell titkolnom előle.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, aki kedveli a skandináv irodalmat, de leginkább azoknak, akiknek szintén túl szűk volt a gyerekkor. És hogy miért gondolom, hogy azok számára lesz igazán húsbavágó, akik hasonló gyerekkorral rendelkeznek? Mert amit felnőttként meg tudsz indokolni, látsz mögöttes okokat, azt az írás elbeszélője gyermeki egyszerűséggel tárja az olvasó elé, a gyermekként megtapasztalt benyomásokkal. Így pedig ez a történet ama olvasó komfortérzetét is megrengeti, aki köszöni, de boldog környezetben cseperedett fel.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

A Koppenhága-trilógia megjelenésével a dán irodalom egy klasszikusát ismerheti meg a magyar olvasó, a köteteket 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.
„A gyerekkor hosszú és keskeny, mint egy koporsó, és egyedül nem lehet kijutni belőle.”
Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia első része, a Gyerekkor egy iróniával fűszerezett, érzékeny portré felnőtté válásról, barátságról és költői szárnypróbálgatásról.
„Sötét a gyerekkor, és nyüszít, mint egy pincébe zárt, elfelejtett kis állat. Látni, mint a leheletet a hidegben, olykor túl kicsi, olykor túl nagy. Soha nem illik pontosan az emberhez. Csak akkor lehet nyugodtan szemlélni, és úgy beszélni róla, mint egy túlélt betegségről, amikor már levetetted magadról, mint egy inget.”
Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították.