A szeretet gravitációja címmel jelent meg Sara Stridsberg első magyar nyelvű regénye. A történet helyszíne egy valós, azonban azóta már bezárt pszichiátriai kórház, a Beckomberga Stockholm agglomerációjában. A regény cselekményének nagy része itt játszódik, és a karakterek életének is fontos helyszíne az intézet. Noha svéd könyvről van szó, a helyszín pedig az általam imádott Stockholm, sajnos a regényt mégsem tudtam a szívembe zárni.
Nem válaszolok, mert nincs mit mondanom, nem tudom, miféle kérdés ez, csak azt tudom, hogy a csigolyák egy füzérben futnak odabent a sötétségben, egy rózsafüzérben a test magányában. Abszurd remény vagy a szerencsétlenség lehetőségeinek égősora. Arra gondolok, hogy a szerelem lehet a valódi őrület: a szenvedély, a szédület, a hisztéria.
A szeretet gravitációja
A történet számomra egy kicsit megfoghatatlan volt. A szeretet gravitációja központi témája a mentális egészség, illetve a mentális betegségek, amiről általában szintén szeretek olvasni, még ha egyébként nehéz téma is. Viszont mindezt egy már-már művészi regénybe ültetve nem egészen éreztem azt, hogy megszólít a történet, vagy a karakterek.
Ugyanis rettenetesen nehéz volt követni a szálakat, hogy ki kicsoda, vagy hogy egyáltalán melyik idősíkról van szó. Ha nem olvastam volna el a fülszöveget, akkor egészen sokáig nem igazán lett volna világos, hogy az egyik páciens lánya áll a középpontban. Mindezek mellett elkalandozgat a szerző, na meg az egyik doki is, aki a pácienseket szórakozni viszi a stockholmi éjszakába.
Alapvetően nem bánom, ha egy sztori kissé elvont, amíg ezt az olvasó számára is érthetően vezeti le az író, élvezhető stílusban, de adj’ isten még kedvelhető, vagy legalábbis valamilyen érzelmeket kiváltó szereplőkkel is teszi. Stridsberg egy iszonyú fontos témáról ír, jelesül hogy egy mentális betegséggel küzdő apának milyen hatása van a gyereke, és a családja életére, viszont mindezt a skandináv sztereotípiával, ridegen és távolságtartóan tálalja. Vagy legalábbis engem egyáltalán nem sikerült bevonnia a történetbe.
Összegzés
Szerintem engem nem nehéz lenyűgözni – már ami a könyveket illeti. Az a legfontosabb elvárásom egy kötettel kapcsolatosan, hogy kikapcsoljon, elszórakoztasson, érzelmileg képes legyen bevonni, és esetleg elgondolkodtasson. Sara Stridsbergnek sajnos egyik sem jött össze. Mert A szeretet gravitációja koncepciója alapvetően jó lenne, de mintha mindenbe belekapna, legyen szó témákról, vagy szereplőkről. Mint amikor ezer dolga lenne az embernek, a semmivel nem foglalkozunk tényleg nem opció, úgyhogy mindenhez csak oda-odakapunk, aztán összezavarodunk, hogy mivel és hol tartottunk, végül pedig kialakul egy hatalmas káosz. Nagyjából ilyen érzés volt A szeretet gravitációja olvasása.
A regény mentségére szóljon, hogy a svéd cím (Beckomberga: Ode till min familj, azaz Beckomberga: Óda a családomhoz) kifejezőbb, és talán kicsit jobban előrevetíti az elbeszélés kuszaságát.
Kiknek ajánlom?
Ha azt írom, hogy azoknak, akik tényleg kedvelik a skandináv szépirodalmat, akkor az sem teljesen igaz. Mert én is kedvelem, de ez most nem jött be. Tulajdonképpen A szeretet gravitációja elég megosztó olvasmány, az emberek vagy szeretik, vagy utálják, szóval ha felkeltette az érdeklődésed, tégy vele egy próbát.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Amikor a tizenhárom éves Jackie apja, Jim rendszeres öngyilkossági kísérletei miatt bekerül a Beckomberga pszichiátriai intézetbe, a lány egyre több időt tölt vele a látogatások alatt, s amikor az anyja nyaralni megy a Fekete-tengerhez, az intézmény válik második otthonává. Itt tapasztalja meg fiatalsága és felnőtté válása legfontosabb pillanatait is.
A több idősíkon játszódó történet középpontjában a lány édesapja iránt érzett szeretete áll, s az, ahogy e szeretet révén megpróbálja megérteni és megmenteni az apát először kislányként, majd fiatal nőként és anyaként.
A sokrétű regény szokatlan karakterein keresztül megismerhetjük a kórházban élő ápoltakat, az őket gondozó nővéreket és egy sajátos elveket követő orvost is, aki a betegeit kiviszi szórakozni a stockholmi éjszakába, hogy igazán embernek érezhessék magukat.
Miközben lírai hangvételű leírásokban emlékezik az azóta bezárt intézet hajdani szép napjairól, a svéd írónő elgondolkodtat arról is, mit jelent a szabadság és annak korlátozása, és hol húzódik a határ a betegség és a normalitás érzékeny mezsgyéjén.
Sara Stridsberg a svéd kortárs irodalom egyik figyelemre méltó képviselője, akit 2016-ban beválasztottak a Svéd Akadémia Nobel Bizottságába. Mély emberi tartalmakat feltáró regénye 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.
Mesteri regény az őrületről és a reményről, a szeretetről és a halálról, a fényről és az árnyékról.