Zárka – Hihetetlen események a hármas számú női cellában címmel jelent meg Alekszej Navalnij sajtótitkára, Kira Jarmis első regénye. A Zárka ugyan fikció, ám valószínűleg elég sok eleme van, melyet a való életből vett át a szerző. A mondhatni börtönnapló egy Ánya nevű nő tíznapos elzárásának krónikája, mely alatt a vártnál furcsább dolgok is történnek. Részben pedig korrajz a modern / putyini Oroszországról, fogyasztható stílusban.

Zárka

Oroszország az a hely, ahol szinte minden megtörténhet. Például egy fiatal nőt tíznapos elzárásra ítélnek, mert részt vett egy korrupcióellenes tüntetésen. Akármennyire is abszurdnak tűnik Ánya helyzete, a hármas számú női cellába kerül, ahol négy másik nővel osztozik a számukra kijelölt néhány négyzetméteren. Miközben szép lassan megismeri az olvasó Ányával együtt a rabtársakat, Ánya története is kezd körvonalazódni, ahogyan vissza-visszaugrunk az időben.

Vegyes érzéseim voltak a regénnyel kapcsolatban. A Zárka olvasmányos, gördülékeny történet, azonban valamiért mégsem éreztem azt a nem tudok meglenni nélküle-érzést, amiről például a Hullámsír bejegyzésében írtam. Mert részben tényleg érdekes a könyv, részben valahol úgy éreztem magam, mint a hármas számú női cella hölgyei, hogy mintha sosem akarna véget érni a büntetés.

A regény a maga nemében, magyar olvasóként abszurd, ugyanis a modern Oroszországról szól, felvonultatva olyan dolgokat, melyek egyelőre elképzelhetetlennek tűnnek. A szereplők gyakorlatilag rögtön ítélő bíróság elé kerülnek, mindegyikük börtönbüntetést kap, fellebbezési lehetőség nincs.

A börtönélet és a misztikum

A Zárka nagy része gyakorlatilag arról szólt, hogy nők beszélgetnek egy cellában. Megosztják a gondolataikat, a múltjukról mesélnek, és próbálják tartani egymásban a lelket a szabadulásig. Majd egy ponton átvált a szöveg egy misztikusabb irányzatba, ahol Ánya nem létező dolgokat kezd látni, végül azt latolgatja, hogy cellatársnői vajon moirák (sorsistennők) voltak-e.

Alapvetően nincs különsebb problémám a furcsának mondható regényekkel, azonban a Zárka valamiért nagyon nehezen csúszott. Ánya múltja érdekes volt, viszont a cellában történtek mintha számomra hosszúra nyúltak volna, és egészen egyszerűen olyan érzésem volt, hogy egy rövidebb, feszesebb szöveg talán kedvemre valóbb lett volna. A regény végén lévő misztikus eszmefuttatás pedig mintha a semmiből jött volna – noha az egész könyvet végigkísérik Ánya látomásai –, azonban számomra mégsem igazán illett bele a képbe.

Kiknek ajánlom?

A Zárka sajnos nem az én könyvem, azonban ha kedveled a kortárs orosz szerzőket, akkor ajánlom. A szöveg lendülete változó volt számomra, ezért úgy gondolom, hogy hangulat is szükségeltetik a regényhez, nem utolsó sorban akik jobban tisztában vannak az orosz politikával, azoknak kincsesbánya lehet ez a regény.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Kira Jarmis: Zárka

Moszkvában, egy korrupcióellenes tüntetésen a rendőrség őrizetbe veszi Ányát. A bíróság egy alig negyedórás tárgyaláson tíz nap elzárásra ítéli. Ánya életében először találja magát rács mögött. A fogvatartási központba szállítják, ahol feltevése szerint csak huligánok és garázdák, szélhámosok és tolvajok ülnek. Ám legnagyobb meglepetésére a hármas számú cellában csupa hozzá hasonló fiatal nő raboskodik, akik olyan nevetségesen jelentéktelen kihágások miatt kerültek ide, mint például a jogosítvány nélküli vezetés.

Az egyhangú börtönnapok végtelenül hosszúak, és a nők a szabadulásukat várva játszanak, álmodoznak, beszélgetnek, megosztva egymással látszólag hétköznapi életük olykor cseppet sem hétköznapi titkait. A fogvatartási központ szigorú szabályok szerint berendezett, zárt és fülledt világ, ahol azonban az egész addigi életét, kisvárosi gyermekkorát, lázadó kamaszéveit, kollégiumi barátságait és zűrös szerelmeit felidéző Ánya körül különös és hátborzongató dolgok kezdenek történni. Csak rajta áll, hogy kiderítse: mindez valóság, vagy csupán a zaklatott képzelete szüleménye.

Kira Jarmis Alekszej Navalnij sajtótitkára. A Zárka az első regénye.

„Évszázadok, nemzedékek váltják egymást, de Oroszországban még mindig börtönről és nyomorúságról, szabadságról és rabságról szóló könyvek jelennek meg, mintha az a száz év nem is lett volna. Ismét született egy nagyon időszerű könyv. Csak a szöveg jóval élőbb, mint a Gorkijé.”

Borisz Akunyin