Kivirágzik minden címmel jelent meg a második LOL+ kötet a Móra Kiadó gondozásában. Lori története a gyász, az újrakezdés, és a végtelen önirónia köré rendezi az érettségi előtt álló lány mindennapjait. A regény végére pedig ahogyan a cím is mondja: Kivirágzik minden.
Kivirágzik minden
Lori nemrég vesztette el Sheryl nagyit, aki nemcsak azért volt különleges az életében, mert mindennél jobban szerette őt, hanem azért is, mert a tinédzser lány vele élt. Sheryl halála után Lori kissé bolondos édesanyja azt szeretné, ha hozzá költözne Marylandbe, ahol az éppen aktuális pasijával él. Lori természetesen nem szeretné feladni bostoni életét, nemcsak az anyja kiszámíthatatlansága miatt, hanem Chris, a legjobb barátja miatt sem. Az első időkben ráadásul a nagyi utasításai alapján a hamvait is szét kell szórni a kedvenc kertjeiben.
Chris mellett Seth, Lori nagybátyja lesz a lány azonnali szövetségese a kialakult kaotikus helyzetben, illetve a hamvak szétszórásának menedzselésében. A regény végére pedig az is kiderül, hogy a gyász mellett más érzelmekkel is meg kell birkózniuk a karaktereknek.
Gyász, szeretet, bizonytalanság
Úgy gondolom, hogy egy szeretett személy elvesztése önmagában is rettenetesen megrázó élmény, hát még akkor, ha a veszteség mellett az ember lába alól mindenestül ki akarják húzni a talajt. Lorival pontosan ez történik, amikor az anyja elmondja neki, hogy innentől vele kell élnie, egy másik városban. Azzal az anyával, akivel pontosan a folyamatos munkahely- és pasiváltások miatt nem él együtt, na meg ennek hozadékaként mert a nő állandóan költözik. A Kivirágzik minden egyik alapkonfliktusa pedig ez: hogyan értethetné meg Lori az anyjával, hogy Bostonban szeretne maradni?
Természetesen több ez a regény, mint egyfajta macska-egér játék. Mert noha a gyász is kulcsszerepet kap benne, maga a szöveg mégis szívmelengető, helyenként pedig kifejezetetten humoros. Talán az is kijelenthető, hogy egy elég elfuserált családról van szó, ahol a nagyi utolsó kívánsága próbálja összehozni a szereplőket.
Személy szerint nagyon szerettem olvasni a Kivirágzik mindent, noha a gyász, mint téma miatt picit tartottam is tőle. Örömmel jelentem, hogy aki hasonlóan vélekedik, bátran olvassátok, mert a szerző annyira szépen elegyítette a fent már felvázolt problémákat, hogy egyáltalán nem pityergős a könyv.
Mindezek mellett Seth, a nagybácsi karakterét is megkedveltem, illetve nagyon tetszett a nagyi növények iránti szeretete, melynek kapcsán négy, számára kedves kertben kellett szétszórni a hamvait. Pardon, maradványait, mert hogy például a szóhasználat is fontos jelentést kap a regényben.
Nem utolsó sorban pedig a romantika is szerepet kap a Kivirágzik mindenben. Úgy gondolom, hogy több téma is elegyedik a regényben, azonban Meredith Goldstein hihetetlen érzékenységgel ábrázolja mind az érzelmeket, mind a cselekményt.
Ez volt az első LOL-könyvem, és hihetetlen pozitív csalódás volt, ugyanis kicsit tartottam tőle először. Felnőttként is szívmelengető olvasmány, hiszen egy tökéletlen családról van szó, abszolút szerethető karakterekkel.
Kiknek ajánlom?
Noha ifjúsági, azaz young adult történetről van szó, mégis azt tudom mondani, hogy gyakorlatilag kortól függetlenül nagyszerű olvasmány. Noha a főszereplő érettségi előtt áll, azonban a felnőtt mellékszereplők is igen fontosak, akikkel tudtam azonosulni. A komolyság mellett a humor is szerepet kap a Kivirágzik mindenben, pont tökéletes mennyiségben ahhoz, hogy egy igazán szerethető olvasmányt kapjon az olvasó.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
@teklakonyvei Meredith Goldstein: Kivirágzik minden könyvajánló 📖 @teklakonyvei @morakonyvkiado #bookreview #könyvajánló #könyvajánlás #lolkönyvek #youngadultbooks ♬ Japanese-style dramatic piano song – スタジオ Music Rabbit
Amikor Lori nagymamája meghal, a lány világa fenekestül felfordul. Sheryl nagymama volt ugyanis a mindene Lorinak. Gyakorlatilag ő nevelte fel az unokáját, akinek szülei mindig rengeteget dolgoztak. Ráadásul egy másik veszteség is fenyegeti Lorit, édesanyja ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy költözzön el az ő szeretett városából, Bostonból. Az érettségi előtt álló főhősünk azonban legalább addig maradni akar, amíg teljesíti nagyanyja utolsó kérését: szétszórja a hamvakat azokban a kertekben, amelyeket Sheryl a legjobban szeretett. A gyönyörű helyeket Seth nagybátyjával, valamint legjobb barátjával, Chrisszel látogatja végig, akibe titokban fülig szerelmes. A búcsúzás nem könnyű, de Lori talán a természettől is tanulva, a különleges kaland végére már másként tekint az elmúlásra. Dacos és nyers stílusa megszelídül, nemcsak önmagával, hanem a családjával is megbékél. Meredith Goldstein önéletrajzi jellegű regénye egyszerre keserű, humoros, romantikus, de legfőképp: reménykeltő, amelynek elolvasása után talán más szemmel nézünk majd a körülöttünk virágzó életre.