A szerelem képlete volt az első magyar nyelvű Ali Hazelwood-regény, és noha későn érkezőként, de én is elolvastam Olive és Adam történetét. A világszerte hatalmas hype-ot kapott regényben a főszereplők kamukapcsolatba keverednek – romantikus regény mivoltaként pedig könnyen megtippelhető a végkimenetel is.
A szerelem képlete
Néha egészen egyszerűen ezek a könnyed, romantikus regények azok, amik a legjobban esnek, és A szerelem képlete sem volt ez alól kivétel. Főleg úgy, hogy a futópadon, a napi sétám közben olvastam el, így pedig néhány fordulatnál jól is jött az extra izgalom, hogy jobban bírjam a tempót.
Olive randizott egy sráccal, akivel nem volt meg köztük a kémia, azonban a legjobb barátnője, Anh fülig bele van zúgva. A barátnőkódex szabályai szerint pedig Olive-nak valamit tennie kell, hogy Anh számára is világossá tegye, hogy nyugodtan randizhat a sráccal. Ezért az első adandó alkalommal, amikor Anh füllentésen kapná, lekapja az első srácot a labor folyosóján. Azonban ez a srác kiderül, hogy nem más, mint a rettegett Adam Carlsen.
A történet pedig itt kezd bonyolódni, ugyanis noha Adamnek is épp kapóra jön egy kamubarátnő, a karót nyelt pasi és a kissé kelekótya Olive kamukapcsolata kívülről úgy kellene kinézzen, mintha valós lenne.
Könnyed romantikus a tudományos világban
Ali Hazelwood regényei arról (is) ismertek, hogy a tudományos világban játszódnak, a fő karakterei pedig tudós nők. Hazelwood másik ismérve pedig hogy egy kaptafára építi fel a történeteit, feltételezem a kamukapcsolatra. Ezekkel semmi gond nem lenne, de volt egy dolog, ami eszméletlenül zavart a regényben. Olive egy átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkező fiatal nő, aki nemcsak esetlen, hanem olyannyira teszetosza, hogy komolyan sikerült felidegesítenie olvasás közben. Én elhiszem, és tudom, hogy az, hogy az ember kiáll magáért, egy erősen tanulandó készség. De itt az, ami a tudományos konferencián történt, sehogy sem elfogadható. Mindezek mellett pedig Olive barátai segíteni is akartak neki. A sztori szempontjából ez a konfliktus egy egészen szórakoztató megoldást kapott, de amíg eljutottunk odáig, az én ízlésemnek túl sok szerencsétlenkedéssel járt Olive részéről.
Ettől függetlenül viszont egyrészt kellemes meglepetés volt számomra ez a történet, másrészt pedig nagyjából hozta azt, amire számítottam. Nem érzem úgy, hogy Ali Hazelwood a zsénerének kiemelkedő alkotója lenne, azonban tény, hogy egy üde színfolt. Vagy legalábbis A szerelem képlete mindenképpen az.
Összegzés
A szerelem képlete számomra egy üde színfolt volt a romantikus regények tengerében, valamint nagyjából hozta a zsánerrel szemben támasztott elvárásaimat, azaz kikapcsolt és elszórakoztatott. Egy dolog viszont sajnos túlságosan is mély nyomot hagyott bennem, mégpedig Olive szerencsétlenkedése, ami a cuki csetlés-botlásból átment egy olyan mélységbe, amikor már a türelmemet is sikerült elvesztenem miatta. Ez pedig valószínűleg azért is történt, mert nem igazán tudom összeegyeztetni a kiemelkedően intelligens doktoranduszt és a mindennapi élet problémáival szemben gyakorlatilag életképtelen lányt.
Ettől függetlenül Ali Hazelwoodnak adok még egy esélyt, és remélem találok olyan történetet tőle, ahol a főszereplője nemcsak okos, hanem egy igazi badass csaj is.
Kiknek ajánlom?
Gyakorlatilag mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődését. Attól függetlenül, hogy a tudományos világban játszódik, A szerelem képlete gyakorlatilag egy tipikus young adult romantikus regény. Ha pedig hozzám hasonlóan nehezen viseled azt, ha valaki eszméletlenül sokat szerencsétlenkedik teljesen nyilvánvaló helyzetekben, akkor fontold meg, hogy ezen túl tudsz-e lépni olvasás közben.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!