Viszonylag sok éven keresztül teljesen elkerültek az olyan történetek, melyekben több köteten keresztül követhetjük végig egy család történetét, és ahol minden könyvben más-más szereplőt ismerhetünk meg. Lucinda Riley A hét nővér-sorozatát egyre jobban megkedveltem, ahogyan olvastam a köteteket, csak úgy, mint a családregényeket, és a könyv a könyvben megoldást is.
Lucinda Riley sorozata pedig nemcsak azért lett kedvencem, mert egészen egyszerűen letehetetlenek a regényei, hanem azért is, mert olyan tájakra és kultúrákba kalauzol el, melyeket igazán izgalmas volt megismerni. A könyv a könyvben koncepcióhoz hozzá kellett szoknom, azonban egy idő után kifejezetten megszerettem ezt a megoldást is.
A hét nővér
A regény ugyanis könyv a könyvben, ami nekem nagyon furcsa volt, a kíváncsiságom pedig túl nagy ahhoz, hogy eleinte igazán élvezni tudjam a múltbéli eseményeket, melyek egyébként a történet és a főszereplő, Maia életének alapjait adják. A hét nővér volt az ismerkedés, a tanulás fázisa, és a végére igazán meg tudtam kedvelni Maia ősét, Belt is.
A hét köteten átívelő családregény-sorozat alapja a hat nővér nevelőapjának, Pa Salt halála, aki a lányoknak, nőknek alig árult el valamit a múltjukból. A lányok sosem érdeklődtek a gyökereik iránt, ám Pa Salt halála után a család ügyvédje mindenkinek átad egy-egy levelet. A levelek, illetve a kertben újonnan felállított armilláris gömbbe vésett koordináták alapján ha szeretnék, felfedezhetik hogy kik is ők valójában. A történet másik érdekessége, hogy a Plejádok hét nővéréről kapták a nevüket a lányok, tehát az asztrológia és a spiritualitás szelleme is ott lebeg a regények fölött.
A könyvek különálló történetek, ám mégis szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így mindenképp érdemes sorrendben haladni az olvasással.
Könyv a könyvben
Az első kötet Brazíliába kalauzol az 1920-as évek végére, továbbá Párizsba, Franciaországba. A hét nővér két idősíkon játszódik, ám nem klasszikus, váltott szemszögből, fejezetenként elválasztva, hanem sokkal hosszabb terjedelemben bújik meg Izabela története Maia könyvében. Számomra emiatt is volt először zavaró, a végére viszont olyan érzésem volt, hogy rögtön két élettörténetet kaptam egy kötetben, noha ennél nem is lehettek volna különbözőbbek a benne szereplő sorsok.
Izabela története nagyjából sejthető, vagy kikövetkeztethető, de szerintem az olvasó ezt a műfajt nem is amiatt veszi a kezébe, hogy a szerző a végén egy nem várt fordulattal arcul csapja az embert. Sokkal inkább a korrajz volt számomra érdekes, hogy Riley egészen gazdagon írta le a ’20-as évek Brazíliáját, Párizsát, nem mellesleg pedig azokat a normákat, amik akkor uralkodtak. És aminek a szellemében Izabela, a múltbéli főszereplő egyáltalán nem tehette azt, amit szeretett volna.
Az első regény végén még inkább a fent leírtakkal „küzdöttem”, továbbhaladva az olvasásban felvetődött bennem több másik kérdés is. Ugyan azóta már végigolvastam a sorozat eddig megjelent köteteit, ám még mindig van néhány kérdés, melyekre keressük a választ. A hetedik nővér története megjelenése előtt viszont rengeteg tippem volt, hogy ki kicsoda, és hogyan kapcsolódik, mi lehet a végső megoldás.
Noha generációkon átívelő családregény-sorozatról van szó, szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki legalább olyan csavarosnak gondolja a szereplők közti viszonyokat, mintha egy krimiról lenne szó. Nem mindegyik kérdésre kaptunk még választ, ugyanis hét helyett nyolckötetes lesz a sorozat.
Kiknek ajánlom?
Leginkább a női olvasóknak ajánlanám, kortól függetlenül. Van benne némi romantika, de a fókusz nem ezen van, sokkal inkább egy-egy élettörténeten, vagy a mi lett volna ha-érzésen. Hiszen mi lett volna, ha Pa Salt nem ezeket a lányokat fogadja örökbe? Vajon milyen sorsuk lett volna? Vagy akár mi lett volna, ha Izabela nem annyira kitartó, hogy bármi áron elutazhasson Franciaországba?
→ ez a bejegyzés eredetileg a teklakonyvei.hu oldalon jelent meg, kis változtatással és javítással került most kozzétételre.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A hét nővér-sorozat kötetei sorrendben:
- A hét nővér
- Viharnővér
- Árnyéknővér
- Gyöngynővér
- Holdnővér
- Napnővér
- A hetedik nővér története

Maia és öt nővére a nevelőapjuk halála után összegyűlik a Genfi-tó partján álló gyermekkori otthonukban. Pa Salt, a különc milliárdos mindannyiukat kisgyermek korukban fogadta örökbe, így semmit sem tudnak a vér szerinti szüleikről. Az apjuk végrendelete azonban arra ösztönzi őket, hogy derítsék ki, honnan származnak. Egy-egy titokzatos tárgyat kapnak örökségül, és egy földgömböt, amelyről leolvashatják a születési helyük koordinátáit. Maia megkezdi a kutatást a családja után, és hamarosan a világ másik felén, egy omladozó brazil villában találja magát. Az épületben megsárgult levelekre bukkan, amelyekből egy nyolcvan évvel korábbi, tragikus szerelem története bontakozik ki.
1927, Rio de Janeiro. Amikor a kávékereskedelemből meggazdagodott Antonio Bonifacio szeretné beházasítani az egyetlen gyermekét a riói arisztokráciába, a szenvedélyes Izabela kikönyörgi, hogy az eljegyzés után, de még az esküvő előtt hadd utazzon el Párizsba az egyik barátnője családjával. A lányt hamar magával ragadja a Montparnasse művésznegyedének pezsgő forgataga, de arra ő sem számít, hogy egy szobrásszal való véletlen találkozás gyökeresen felforgatja majd az életét.
Lucinda Riley A hét nővér-sorozat első kötetében mesterien szövi össze két fiatal nő történetének szálait, akik egy számukra idegen, mégis vonzó városban az őket foglalkoztató kérdésekre keresve a választ, gyógyírt találnak a lelki sebeikre, és felfedezik az élet szépségét.