A válás címmel jelent meg Moa Herngren nagy sikerű sorozatának első része. Bea és Niklas története csodaszépen rávilágít arra, hogy minden történetnek két – ha nem több – oldala van…

Azzal egyetért, hogy teret kell adni egymásnak, de cserbenhagyni a társunkat? Ez nagyon gyáva dolog.

A válás

Többször is nekikezdtem a regénynek, aztán pár oldal után valahogy sosem éreztem azt a szokásos késztetést, hogy folytassam. A sokadik ilyen próbálkozás után viszont rávettem magam, hogy most már járjak a végére, hogy miért ekkora szenzáció ez a történet. Így utólag ezt talán azzal magyaráznám, hogy mivel Bea szemszögével nyit a könyv, így egészen egyszerűen maga a karakter taszított ilyen módon. Pedig ez még csak a kezdet volt.

Tehát adott egy válás, ami eleinte úgy tűnik, hogy egy középkorú férfi életközepi válsága, vagy kapuzárási pánikja. Eltűnik, mint szürke szamár a ködben, a felesége pedig egyre kétségbeesettebben keresi a férjét is, meg az okokat is, amiért az se szó, se beszéd felszívódott. Moa Herngren úgy csűri-csavarja Bea nézőpontját, hogy mire átváltottunk Niklasra, már én is elhittem azt a rengeteg dolgot, amivel a nő próbálta nyugtatni magát, és amivel a helyzetet próbálta megmagyarázni. Aztán elég volt néhány oldal Niklas szemszögéből, és az első kérdésem az volt, hogy hogy tudta ennyi ideig elviselni ezt a szipirtyót.

Vajon tényleg megtehetne valamit, csak mert úgy akarja? Önmagáért?

Vak vezet világtalant a társadalmi elvárások kutyaszorítójában

A válás a kezdeti nehézségek után tipikusan a letehetetlen kategóriájú könyvvé lépett elő nálam, amikor rájöttem, hogy minden oldallal egyre árnyaltabbá válik a kép mindkét oldalon. Vagy egy svéd példával élve, mint amikor csavarról csavarra közelebb kerülsz az ikeás bútorod végleges formájához. A történetben előrehaladva pedig az is egyre világosabbá válik, hogy végtelen számú árnyalata van az újabb és újabb színeknek, amelyekkel a szerző a nézőpontokat színesíti.

Bea és Niklas tulajdonképpen egy klasszikusnak vagy hagyományosnak mondható házasságban élt, ahol a nő azért dolgozott, hogy éppen ne unatkozzon, míg a férfi a tényleges kenyérkereső. Aztán Bea engem valószínűleg azért irritált ennyire, mert volt szerencsém egészen közelről is látni azt a felállást, amikor a nő a legjelentéktelenebb dolgot is a világ legfontosabbikának képes feltüntetni, és a férjét csépli megállás nélkül, miközben az a szerencsétlen kettészakad belülről.

– Nem volt ijesztő belevágni? – kérdezi.
– Dehogynem. De a gondolat, hogy ne tegyek semmit, sokkal ijesztőbb volt.

Some Die Young

A válás talán másik nagyszerűsége a sokrétűségen és a rengeteg nézőponton túl, hogy egy egészen szép megoldást és lezárást ad. Eltekintve a konkrét helyzettől, szerintem mindenki volt már olyan szituációban, amikor fogalma sem volt, hogy hogyan tovább, de valahogy muszáj volt továbbmenni a félelmetes ismeretlenbe. Ebből a szempontból pedig pont Bea karaktere változik a legtöbbet, a legszebben.

A regény Stockholmban játszódik, olyan helyszíneken, ahol egykor én is jártam, és noha olyan rég volt, hogy tán’ igaz sem volt, mégis adott egy plusz érzelmi löketet olvasás közben. Csak úgy, mint amikor a semmiből megszólalt Laleh slágere, a Some Die Young. Hát ezek után hogy a viharba lehetne nem öt csillagra értékelni ezt a könyvet?!

Minden olyan, mint máskor, és mégis, semmi nem a régi.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki szereti több nézőpontból is megvizsgálni a dolgokat. Nektek igazi csemege lesz ez a könyv! Ahogyan azoknak is, akik közel érzik magukhoz a svéd kultúrát és Stockholmot, ugyanis A válásban rengeteg stockholmi helyszínt említ Moa Herngren. Mindenki másnak pedig azért érdemes elolvasni a könyvet, mert remek példa arra, hogy sosem tudhatjuk, hogy mi zajlik a zárt ajtók – vagy az elzárt emberi érzelmek mögött.

Niklasra is átragad a jókedve, ő is nevetni kezd, noha azt sem tudja, min nevetnek. Talán ezen az istenverte káoszon. Az egész zűrzavaros, nyomorult életen. Nevet önnön átkozott gyarlóságán, ugyanakkor azonban szédítő érzés fogja el. Mert belevágott. Fejest ugrott, egyenesen a mély vízbe, kéz a kézben Mariával. Hatalmas hasas lett belőle, ami pokolian fáj, de megtette. Túlélte, és képes volna újra megtenni.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Moa Herngren: A válás

Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik. Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik – mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban…


Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren mindkét főszereplő elméjébe betekintést enged, hogy megmutassa: a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek.


„Azért van ma itt, mert Niklas beleegyezett, hogy találkozik vele, mielőtt ő és a lányok elutaznak Gotlandra. Egészen abszurd már az a tény is, hogy Niklasnak bele kellett egyeznie a találkozóba. Hogy az az ember, aki a világon a legközelebb áll hozzá, nem akarja látni őt. Egyedül akar lenni, hogy gondolkodjon, miközben Beának épp az ellenkezőjére van szüksége.”