A Gulag orvosai címmel jelent meg Dan Healey kötete a címben is szereplő Gulag egészségügyi rendszeréről. A könyvben több személy életútján és emlékiratain keresztül enged bepillantást abba, hogy egyrészt milyen volt ez az egész belülről, másrészt pedig hogy mennyire árnyaltak ezek a képek.
Ami engem lenyűgözött, az az volt, ahogyan a múzeumok megpróbálták összeegyeztetni a Gulagról szóló közismert nagyvárosi sztorit – miszerint a Gulag nem más, mint életek elvesztegetése és a semmibe vezető utak építése – az otthontól és a szeretteiktől való tragikus elszakadás bonyolult helyi történetével, amely utóbbi azzal az elhatározással párosult, hogy a fogvatartás helyén valami maradandó értéket teremtsenek. Érdeklődésem a Gulag-orvoslás iránt ezen a helyen erősödött meg.
A Gulag orvosai
Kívülről, és időbeli távlatból szemlélve egyszerűen rá lehetne sütni a Gulagon dolgozókra, hogy egy elnyomó és kizsákmányoló rendszer cinkosai voltak, azonban A Gulag orvosai című könyv számomra elsősorban ezt az egyébként meg nem fogalmazott sztereotípiát rombolta le. Mert elsősorban fogoly orvosokból és egészségügyi személyzetből álltak ezek a kórházak, másrészt pedig a szabadon elszegődötteknek nevezett férfiak és nők sem teljesen a saját szabad akaratukból kerültek a Gulag orvosi részlegére.
Dan Healey könyve számomra brutális erejű volt, pontosan azért, mert a rendszer nagyon sok árnyalatát megmutatta. Az írásmódon és a szerkesztésen nagyon erősen érződik az akadémiai háttere, és ha egyébként nem kedvelném a sokak szerint száraz és túlságosan tényszerű stílust, akkor ezt valószínűleg felhánytorgatnám neki. Viszont úgy gondolom, hogy ez egy kőkemény téma, aminek a szerző ezzel adta meg a maximális tiszteletet.
A könyv számomra egyik kiemelkedő nagyszerűsége, hogy nevekkel, fényképekkel, rövid előzménnyel mutatja be az alanyait, akik így sokkal inkább tűnnek hús-vér embereknek, mintsem csak neveknek és statisztikáknak a történelem viharában. Nekem pedig pontosan ezt jelenti a történelem: emberi sorsokat és életutakat.
Első éjszakás műszakom volt. Beléptem a kórterembe, és visszahőköltem rémületemben: a betegek egymás mellett feküdtek ruháikban, alig éltek, és alig tudtak rám nézni, csak azt hallottam: „Segíts, segíts!” Segítsek, de hogyan? Gyógyszerek egyáltalán nem voltak. Kivánszorogtam, és reggelig bőgtem félelmemben, rettegve attól, hogy visszamenjek a betegekhez. Hajnalban a beteghordozó jelentette: 25 halott. „Ki halt meg?” „Menj, és derítsd ki!”
Kiknek ajánlom?
A Gulag orvosai kőkemény olvasmány, és ezt tényleg képtelenség csak úgy elolvasni, mint egy akármilyen regényt. Nagyon tömör, rengeteg benne az adat, de mégis megéri ráfordítani az időt és az energiát, mert erről ilyen formában tényleg nem tanultunk soha az iskolában.
Azoknak ajánlom, akiket érdekel a történelem, és nem rettennek meg a kevésbé olvasmányos vagy épp a köznyelvben gördülékenynek nevezett könnyítés hiányától. Dan Healey alanyainak történetein keresztül nagyon erősen körvonalazódik az (orvosi) etika kérdésköre is, így lelkileg sem könnyű olvasmány, noha tényleg nagyon megéri kézbe venni, és ezzel is tágítani a látókörünket.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Orvosi ellátás a büntetőtáborokban, ahol az igazságtalanság, a szenvedés és a halál uralkodik? Bármilyen meglepő, a szovjet Gulag, amely 1930-53 között 18 millió ember munkaerejének kizsákmányolásáért és 2,5 millió haláláért volt felelős, mintegy 10 ezer orvost, ápolót és felcsert foglalkoztatott, hogy a fogvatartottak egészségügyi ellátását biztosítsa. Valójában persze azért alkalmazta őket, hogy az utak építésén, a fakitermelésben, a bányákban rettenetes körülmények között dolgozó, végletesen kimerült, lesoványodott, beteg rabokat életben tartsák, és további munkavégzésre kényszerítsék.
Dan Healey történész a részben szintén fogoly egészségügyi személyzet élettörténetein keresztül mutatja be, hogyan küzdöttek az orvosok és a nővérek nap mint nap az elnyomó hatalommal, az ellátási hiányokkal és a teljes elszigeteltséggel. Hogyan alapítottak kórházakat, kezeltek betegségeket, gondoztak és tápláltak pácienseket, végeztek kutatásokat, neveltek tanítványokat, miközben maguk is megpróbáltak életben maradni. Az életben maradásuk pedig sokszor azon múlott, hogyan döntenek: őrzőik hatalmának és érdekeinek megfelelően engedelmeskednek vagy orvosi szakértelmük és etikájuk alapján cselekszenek? A kettő kizárta egymást. Ettől is olyan megrázó, egyben felszabadító emberi történeteiket olvasni.