A próféta éneke címmel jelent meg Paul Lynch regénye, amelyet nagyon röviden talán úgy tudnék jellemezni, hogy a 21. századi 1984, csak érzelmileg sokkal brutálisabb verzióban. Viszont mindenképp megéri elolvasni.
Előbb-utóbb a fájdalom túl nagy lesz ahhoz, hogy féljenek, és amikor az emberek félelme megszűnik, akkor majd ennek a rezsimnek is mennie kell.
A próféta éneke
A próféta éneke egy család, de leginkább egy édesanya története arról, hogy milyen eshetőségekkel kell szembenéznie az embernek egy totális diktatúra felé haladó államban. A helyszín Írország, amely gyakorlatilag egyik napról a másikba rohan a végzetébe, az időszak pedig a mi jelenünk. Eilish Stack férjét elrabolja az állam, a nő semmit nem tud róla, azonban úgy kell tovább élnie az életét, mintha mi sem történt volna – már csak azért is, mert a négy gyermekéről ugyan úgy gondoskodnia kell. Ráadásul a legidősebb fia is veszélyben van, mert megkapta a behívóját, amely a közelgő születésnapja után esedékes…
A próféta éneke számomra egy hatalmas paradoxon volt olvasás közben: Paul Lynch tökéletesen festi meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget, alig bírtam letenni, amikor olvastam. Ugyanakkor klasszikus értelemben nézve hiába disztópia a regény, mégis annyira sok párhuzam van a leírtak és a valóság között, hogy eszméletlen nyomasztónak éreztem a könyvet, és minden alkalommal kicsit félve is folytattam az olvasást. A történet ugyanakkor mélyen el is gondolkodtatott: miért nem mentek el, amíg lehetett volna? Általában ez a kérdés merül fel először, és Eilish történetén keresztül úgy gondolom, hogy nagyon szépen árnyalja a szerző a választ, hogy ennek sokszor nem feltétlenül materiális vonzata van.
[…] azon töpreng, vajon hány ember, hány életen át látta, ahogy a háború eléri az otthona küszöbét, nézte végig és várta, hogy a sors rátaláljon, kezdett csendes alkudozásba, suttogott és könyörgött, az elme sejtette az összes végkimenetelt, de a kísértetre nem lehet csak úgy közvetlenül ránézni.
Disztópia vagy reális jövőkép?
A könyv kapcsán egy másik visszatérő gondolatom az volt, hogy mennyire reálisan mutatja be a helyzet pszichológiáját a szerző. Főleg a modern eseményekkel húzott párhuzam kapcsán sokszor előkerül a langyos vízből melegített, majd felforralt béka esete – amikor az ember helyzete fokozatosan romlik, és mindig csak egy kicsivel rosszabb, így nem veszi észre, hogy a kiindulóponthoz képest hol tart. Vagy esetleg van benne egy jó adag makacsság, netán feladás. Paul Lynch írásában ez is megjelenik, csak úgy, mint az ellenállás.
A próféta éneke számomra kínzóan nyomasztó volt, ám mégis úgy éreztem, hogy tökéletes lezárást kapott a kötet. Egy halvány reménysugár, még ha a szerző nyitva is hagyja a család sorsát, miután jól darabjaira szakította őket.
[…] régen még hittem a szabad akaratban, ha korábban megkérdezel, biztosan azt válaszolom, olyan szabad voltam, mint a madár, de most már nem vagyok biztos benne, most már nem tudom, hogyan volna lehetséges a szabad akarat, amikor az ember bekerül ebbe a rettenetbe, az egyik esemény elvezet a következőhöz, amíg ez az egész átkozott valami önjáróvá válik és már semmit sem tehetsz ellene, most már értem, hogy amit korábban szabadságnak véltem, valójában szabadság nélküli küszködés volt […]
Kiknek ajánlom?
Egy kicsit bajban vagyok, hogy kinek is ajánljam ezt a könyvet azon túl, hogy ha szeretted Orwell 1984-ét, akkor valószínűleg A próféta éneke is tetszeni fog. Utóbbinak szerintem a kiváltott érzelmek az erőssége, mert túlságosan sok a párhuzam a valóság és a fikció között. Szerintem ha A próféta éneke 10-15 éve jelenik meg, akkor egy érdekes disztópia lehetett volna, míg a 2020-as évek derekán a szorongóbb lelkületű olvasóknál egy érzelmi kínzással is felérhet.
A félelem magához vonza, amitől félünk, feleli Mark, nem hallottál még erről?
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A totális diktatúra felé sodródó Írországban a négygyermekes anya, Eilish Stack tehetetlenül nézi, amint sötét, kiszámíthatatlan erők játékszerévé válik, és az általa ismert világ lassan a darabjaira hullik körülötte. Vajon meddig hajlandó elmenni, hogy megmentse a családját? És meddig képes kitartani a szakadék peremén?
Paul Lynch Booker-díjas regénye mesterien megírt, hátborzongató vízió egy pusztulás felé tartó társadalomról és egy család küzdelméről – egyúttal szívszorító látomás egy olyan jövőről, amely ijesztően közelinek tűnik saját világunkhoz.
„Eilish a másik arcába néz, amely nem változik, a férfi színtelen szemét figyeli, a szájat és azt, amit mond, habár a száj nem beszél, a férje vizsgálati fogságban van, Mrs. Stack, így jelenleg ön is biztonsági kockázatnak minősül. Egyszer csak olyan érzése támad, mintha mögötte egy vadállat jelent volna meg és keresztülment volna a helyiségen, átveszi a formanyomtatványt, lassan összehajtja, beteszi a táskájába, nézi a férfit, ahogy feláll a székből, hallja az állat hangtalan lépteit, érzi a bűzös leheletét a nyakán, de túlságosan fél ahhoz, hogy megforduljon. A némán ücsörgő várakozók a telefonjukba révednek.”
Paul Lynch 1977-ben született a délnyugat-írországi Limerickben, az északkeleti Donegalben nőtt fel, jelenleg Dublinban él. Korábban az ír Sunday Tribune című napilap vezető filmkritikusa volt. A próféta éneke az ötödik regénye.