Ez a nyár más lesz címmel jelent meg magyarul Carley Fortune legújabb regénye, amelyben hasonló tematikára épít, mint a korábbi regényeiben. Ezúttal viszont a könnyed nyári romantika mellé kicsivel több drámát adagolt a szerző.
Soha nem kell bocsánatot kérned az érzéseid miatt, pláne nem tőlem. Jobb kiadni magadból.
Ez a nyár más lesz
Carley Fortune regényei hasonlóak, de mégis mintha teljesen mások lennének. A Minden elmúlt nyár számomra szinte tökéletes volt, a Várlak a tónál viszont egészen más érzéseket keltett bennem. Az Ez a nyár más lesz pedig mintha az első két regény kereszteződése lenne. Ez persze nem probléma, csak olvasóként picit megkavart, mert hasonló élményre, történetre, tematikára számítottam. Tiltott nyári románc egy jó adag drámával nyakon öntve, mindezt egy idilli kanadai kisvárosban prezentálva.
Az Ez a nyár más lesz alapkoncepciója hasonló a szerző többi könyveihez: a jelent az évekkel ezelőtti fejezetek egészítik ki, és a végére így kapja meg az olvasó a teljes képet. A regény központi karaktere Lucy Ashby, azaz Bee, a központi konfliktus forrása pedig az a sok évvel ezelőtti nyár, amikor Bridget lekéste a repülőt, így Bee előre utazott a Prince Edward-szigetre, a szokásos nyári vakációjukra. Itt egy jóképű idegenbe botlik bele, akiről egy forró éjszaka után kiderül, hogy Bridget öccse. Az az öccs, akivel kapcsolatban Bridget határozottan kikötötte, hogy Bee nem szerethet bele.
Elég feszültség van köztetek, hogy kivilágítson egy egész várost.
Dráma, dráma, dráma
Az Ez a nyár más lesz szinte összes problémája nagyon gyorsan megoldódhatott volna némi kommunikációval és bátorsággal, na meg kevesebb titkolózással. Bee és Wolf a vonzalmukat titkolják Bridget elől, míg Bridget hatalmas drámát kerekít egy viszonylag bagatell dolog miatt, aminek a ténye csak a könyv végén derül ki. Nyilvánvalóan a fikció általában nem a racionalitásra épít, de egy könyv olvasása közben sokkal hamarabb megbocsátom azt, ha mondjuk egy tündér testfelépítése aerodinamikailag képtelenné teszi a repülésre, mint azt, amikor a karakterekből hiányzik a józan ész. És Carley Fortune regényében hiányzik a karakterekből a józan ész, ugyanakkor az összesben van (változó mennyiségben) mártíromság, továbbá mint a brazil szappanoperák, mondja, mondja, mondja, de nincs benne hajlandóság a megoldásra.
Valószínűleg egyébként pont ezek a dolgok triggereltek annyira, hogy noha az Ez a nyár más lesz felidegesített, de még mindig színvonalasabbnak éreztem, mint a Várlak a tónált. Ugyanakkor igyekeztem az összes idegesítő faktort ignorálni, és arra koncentrálni olvasás közben, hogy Carley Fortune első könyve mennyire jó is volt, itt biztosan csak bujkálnak azok az élmények. Olvasás közben egyébként nem utáltam az Ez a nyár más leszt, de határozottan nem az a történet, amire jó szívvel tudnék visszagondolni.
Annyira fáradt vagyok. Úgy érzem, mintha túl régóta sprintelnék. Pihenőre van szükségem, hogy feltehessem magamnak a nagy kérdéseket, és csendre, hogy meghalljam a válaszokat.
Kiknek ajánlom?
Ahány olvasó, annyi vélemény és ízlés, szóval ha téged nem zavar a logikátlanság és a tehetetlenség, akkor egyébként egy egészen jó nyári romantikus regényről van szó. Különleges helyszínen játszódik, némi hagyományőrzés jelleg is van benne, szóval szerintem abszolút kitűnik az átlagból.
Elmerült a könyvében. Szinte mindig ott figyel egy könyv a farmerja hátsó zsebében. Valósággal falja őket.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Ezen a nyáron végre betartják, amit ígértek egymásnak.
Ezen a nyáron nem engednek a kísértésnek.
Ez a nyár más lesz.
Lucy minden évben elutazik Prince Edward-szigetére a legjobb barátnőjével, Bridgettel, hogy mélyet szippantson a friss tengerparti levegőből, annyi osztrigát egyen, amennyit csak bír, és újra belekóstolhasson kedvenc borába. Itt találkozik egy vonzó helybélivel, Felixszel, akivel a tengerparton, a magasló vörös sziklák és aranyló napsugarak alatt teljesen egymásba habarodnak. Kettejük között csak úgy izzik a levegő, ám amint Lucy megtudja, hogy a srác nem más, mint Bridget öccse, megfogadják, hogy sosem ismétlik meg azt a fülledt éjszakát.
Persze könnyű ezt mondani, és ahogy minden évben eljön a nyaralás ideje a szigeten, rendre Felix ágyában kötnek ki. Lucy még soha nem érezte ilyen jól magát senkivel, de megfogadja, hogy a szíve nem lehet Felixé. A távolság mellett fontosabb okokból kifolyólag sem.
Amikor azonban Bridget egy héttel az esküvője előtt hirtelen elmenekül Torontóból, Lucy otthagy csapot-papot, hogy kövesse barátnőjét menedékére, a szigetre. Két dologra kell figyelnie: először is át kell segítenie Bridgetet a válságán, másrészt pedig ezúttal tényleg ellen kell állnia az egyetlen pasinak, akinek sohasem tudott. Valami viszont megváltozott: Felix szikrázó tekintetét és kacér poénjait valami teljesen új váltja fel, és Lucy eltűnődik, vajon a szíve készen áll-e arra, ami már egy ideje megállíthatatlanul közeleg felé.