A boldogság otthona címmel jelent meg a romkom koronázatlan királynője, Emily Henry új regénye. A történet nem kifejezetten klasszikus romantikus, ugyanis rögtön egy szakítással indul a cselekmény.
Én egy absztinens, introvertált, otthon ülő csaj vagyok, a barátnőm pedig egy két lábon járó, diszkógömbbel és táncrúddal felszerelt partibusz. Hát hogyne veszekednénk?
A boldogság otthona
Emily Henry legújabb regénye, A boldogság otthona kicsit más irányból közelíti meg a romkom műfaját, ugyanis a történet főhőse, Harriet és a vőlegénye, Wyn szakítottak, de ezt még nem mondták el senkinek. Ennek pedig az az oka, hogy rohamosan közeleg a nyári vakáció abban a tengerparti házban, amelyet Harry és a barátnői a boldogság otthonának hívnak. Harriet és Wyn így furcsa helyzetben találják magukat: el kell játszaniuk a barátaik előtt, hogy még mindig együtt vannak, noha ez kifejezetten nehéznek bizonyul.
Változik minden, mert ez így van rendjén. Az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni.
Csak annyit tehetünk, hogy beállunk egy irányba, és bízunk benne, hogy arrafelé visz a szél.
Alapvetően nagyon szeretem Emily Henry könyveit, de A boldogság otthona valahogy nem nekem íródott. A történet két idősíkon játszódik: a múltban körvonalazódik, hogy hogyan alakult ki a baráti kör, a jelenben pedig egyfajta lezárás bontakozik ki szép lassan. Tulajdonképpen az összes konfliktus alapja a titkolózás és a kommunikáció hiánya, ezek pedig számomra nem sültek el sem viccesen, sem cukin. Valahogy azt éreztem, hogy túlságosan hétköznapi és földhözragadt az alapkoncepció, a viccesen kínos szituációk pedig inkább csak kínosak voltak olvasás közben.
Ettől függetlenül nem volt rossz a könyv, Emily Henrynek benne van az ujjában, hogy hogyan lehet olyan regényt írni, ami egészen egyszerűen olvastatja magát – ez a varázs pedig rám is erősen hatott. De így utólag visszagondolva sajnos csak azt érzem, hogy A boldogság otthona valahol a futottak még kategóriába fér bele nálam. Nyilvánvalóan ízlések és pofonok, és szódával a strandon tökéletesen elmegy, szóval nem írom le teljesen, de újra azért nem olvasnám.
Mintha igaz lenne, hogy ami szép, az összetörhet ugyan, de azt, hogy jó volt létrehozni, megalkotni, nem veheti el tőlünk senki.
Kiknek ajánlom?
Ha kedveled Emily Henry munkásságát, akkor azért előfordulhat, hogy neked pont ugyanannyira tetszik majd, mint a szerző többi könyve. Ha egy nagyon egyszerű, könnyed kikapcsolódáshoz passzoló történetet keresel, akkor is jó választás lehet.
És miért pont az agysebészet? – érdeklődik, mire én: – Talán azért, mert olyan menő dolog, vagy legalábbis annak hangzik. És most már nyugodtan mondhatom bármire, hogy „ez igazán nem agysebészet”.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Harriet és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták.
És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak.
Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket.
Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük…