Kard ​által címmel jelent meg C. J. Sansom történelmi krimisorozata, a Matthew Shardlake első része, amely VIII. Henrik király udvarába kalauzolja el az olvasót. A regény valós történelmi eseményeket vegyít egy fiktív helyszínen.

Kard ​által

A Kard által az angol történelem számomra legizgalmasabb időszakába repíti vissza az olvasót, azaz VIII. Henrik korába, ahol semmi sem biztos, és ahol senki sincs biztonságban. A regény cselekménye 1537 októberében kezdődik, két héttel Jane Seymour királyné halála után, amikor javában zajlik a kolostorok feloszlatása a vallási reformáció káoszában. Lord Cromwell egy púpos ügyvédet, Matthew Shardlake-et bíz meg azzal, hogy derítsen fényt a Scarnsea monostorban történt gyilkosság ügyében. A bencés rendházban a korábbi megbízott, Robin Singleton nyomozott, akinek levágták a fejét.

Matthew Shardlake a segédjével érkezik meg Scarnsea-be, ami egyébként egy fiktív helyszín – és noha ez a rendház nem létezett, azonban történelmileg analóg a reformáció eseményeivel. Noha Shardlake testi fogyatékossága mindenkinek szembeötlő, azonban pont emiatt az elméjét is alábecsülik, amely remekül ellensúlyozza a testi hiányosságait.

Mocskos kis titkok

Noha a Kard ​által egy történelmi krimi, azonban sokkal inkább az elméleti kérdéseken van a hangsúly, mintsem a pörgős cselekményen. A történet inkább egy pszichológiai thriller, amelyben mindenkinek van egy, a korabeli mércével mérve mocskos titka, amely ha napvilágra kerül, akkor az akár az életébe is kerülhet. A rengeteg piszkos titok pedig összeadódik, és tulajdonképpen kiderül, hogy az egész rendház bűzlik.

A regénynek pedig pont az a szépsége, hogy az olvasó Shardlake-kel együtt jön rá ezekre a titkokra szép lassan, amelyből aztán összeáll egy olyan kép, amelyből kirajzolódik, hogy minden mindennel összefügg. Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a könyv remekül bemutatja, hogy miért szokás a sötét jelzővel hivatkozni a középkorra. Mindemellett picit Trónok harca jellege is volt kicsiben, azaz ha a hatalmasok játszmáját játszod, akkor vagy nyersz, vagy meghalsz. És ezért írtam, hogy kicsiben, mert itt nem feltétlen a játszmán volt a hangsúly, hanem a túlélésen – bármi áron.

A regény önmagában is mélyen elgondolkodtató, azonban a történelmi kor ismerete alapján talán kifejezetten szomorú is. Egy olyan időszakról van szó, amikor az emberi életek Henrik király aktuális hangulatától függtek, és ahol a gondolatok miatt is fejek hulltak. Ha önmagában nézem a Kard által cselekményét, akkor egy lassan csordogáló, a karaktereket körülvevő világ mélységeire összpontosító regényként tudnám jellemezni, amelyben senki és semmi nem az, aminek mutatja magát.

Kiknek ajánlom?

Ha szereted a történelmi regényeket, és nem bánod, hogy a szerző némi fikcióval vegyíti a valós eseményeket, akkor a Kard által remek választás lehet számodra. Ha pedig rajongsz VIII. Henrik időszakáért és/vagy az angol történelemért, akkor kötelező olvasmány a Matthew Shardlake-sorozat nyitókötete!

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


C. J. Sansom: Kard ​által (Matthew Shardlake 1.)

1537, Anglia. A szigetország a legnagyobb változások időszakát éli, amire az 1066-1071 közti normann hódítás óta nem volt példa. VIII. Henrik az egyház legfőbb fejének nyilvánította magát, minek hatására mindenki kegyetlen új törvényekre és manipulált perekre ébred.


Thomas Cromwell, a király miniszterelnöke különleges megbízottakat küld az ország minden pontjába, hogy vizsgálódjanak a kolostorokban és monostorokban – a cél a szerzetesrendek önmaguk által történő feloszlatása és felszámolása. Ám a sussexi partvidéken, Scarnsea monostorában Cromwell megbízottját, Robin Singletont holtan találják: valaki brutális módon levágta a fejét. A gyilkosságot ráadásul hamarosan további szentségtörő események kísérik, feláldoznak egy fekete kakast a templom oltárán, valamint eltűnik egy híres ereklye is.


Cromwell Matthew Shardlake-et, a jogászt küldi az árulás és halál légkörébe, hogy kiderítse kik állnak a sötét események mögött. C. J. Sansom ezzel a regénnyel kezdte grandiózus és világszerte népszerűvé vált történelmikrimi-sorozatát, mely azóta további hat kötetet ért meg. A Kard általt felújított kiadásban tartja a kezében az olvasó, ráadásul a Disney+ Arthur Hughes, Sean Bean és Anthony Boyle főszereplésével sorozatra adaptálta 2024-ben.