Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő címmel jelent meg Lucy Worsley történész életrajza a krimi királynőjéről. Christie-rajongóként nem tudom, hogy milyen megítélése lehet a kötetnek, azonban olyan olvasóként, aki imádja az életrajzokat és a memoárokat, véleményem szerint Worsley remek munkát végzett.

Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő

Noha alapvetően kedvelem a krimiket, az Agatha ​Christie regények nálam eddig kimaradtak. Nincs rá különösebb okom, tulajdonképpen csak elkerültük egymást, azonban az Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő olvasása után azt hiszem, hogy illene elkezdeni pótolnom a hiányosságom. Ugyanis Lucy Worsley nemcsak a krimi királynőjének életét meséli el ebben a kötetben, hanem rengeteg párhuzamot von Christie magánélete és a történetei közt is. Ezek pedig számomra olyan pluszt adtak, amik miatt már azon kezdtem gondolkodni, hogy melyik regénye legyen az első a listámon.

Agatha ​Christie életéről több életrajz is született már – valamint maga az írónő is írt egy önéletrajzot –, amik nagyjából csak abban hasonlítanak, hogy ahány szerző, annyi vélemény. Christie életével kapcsolatosan talán az egyik legnagyobb talány az 1926-os eltűnése, amit sokan sokféleképpen közelítettek már meg, azonban Lucy Worsley ehhez a kérdéshez is úgy állt, mint Agatha életéhez: érzékenyen és megértően.

Nincs összehasonlítási alapom a korábbi írásokkal kapcsolatban, csak a kötet szerzőjének megjegyzései alapján érzem úgy, hogy ahogyan Agatha regényei, úgy az élete is egyfajta megoldandó rejtély, amit korábban sokan talán nem feltétlenül a tényekre alapozva próbáltak meg megoldani, hanem a saját fantáziájukra alapoztak. Már csak azért is, mert sokáig egyáltalán nem lehetett hozzáférni Agatha Christie leveleihez, feljegyzéseihez.

Kincsesbánya a történelem rajongóinak

Imádom a viktoriánus kort, és az Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő nemcsak erről ad egy nagyon szépen árnyalt képet, hanem maga Agatha is egy ízig-vérig viktoriánus nő volt. Az életrajzban – és az életműben – nagyon sok, finoman fogalmazva nem PC utalás és leírás található, azonban ez a része különösen tetszett, ahogyan Lucy Worsley felhívja az olvasó figyelmét, hogy a Christie-életmű ebből a szempontból nem feltétlenül időtálló. Főleg érdekes ezt egy olyan időszakban olvasni, amikor még Roald Dahl meséit is cenzúrázzák érzékenyítik, csak hogy a 21. század elvárásainak megfeleljenek.

És pont emiatt kincsesbánya ez a kötet, mert aki a megértést és az összefüggést keresi a leírtakban, az aranyat lelhet. Worsley remekül végigvezeti az olvasót Agatha életén, és azt sem felejti el megjegyezni, hogy egészen 1920-ig úgy lehetett kokaint vásárolni a patikában, mint ma torokfertőtlenítő cukorkát. Így pedig talán már jobban érthető az is, hogy Agatha Christie egy olyan kor gyermeke volt, amikor teljesen más eszmék és szabályok szőtték át a mindennapokat – és alakították az írónő gondolatait, történeteit is.

Összegzés

Az Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő egy alapos kutatómunkával, és érzékeny megközelítéssel írt remek életrajz a krimi királynőjéről. A kötetből viszont nemcsak Agatháról kaphat az olvasó egy teljesnek mondható képet, hanem a 20. század első feléről is, valamint azokról a társadalmi változásokról, melyek a még a viktoriánus korban született nemzedék életét gyökeresen átalakították mindössze néhány évtized alatt. Ebből kifolyólag véleményem szerint nemcsak élet-, hanem korrajzként is remekül megállja a helyét a könyv, nem utolsó sorban igazán inspiráló is Agatha Christie története, aki úgy lett a világ legünnepeltebb írója – ráadásul nőként –, hogy ő maga nem is tartotta magát igazán írónak.

Kiknek ajánlom?

Tulajdonképpen azt mondanám, hogy mindenkinek, aki kedveli az életrajzokat és a memoárokat. A könyv jó néhány Christie-regényre tartalmaz spoilert, így akik aktívan olvassák az életművet, azoknak nem biztos, hogy jó választás lehet, amíg végig nem jutottak az életművön. Ha még egyetlen Agatha Christie-regényt sem olvastál, szerintem akkor is érdemes kézbe venni, mert van a kötetben egy olyan plusz, ami felkeltheti az érdeklődésed. A rajongóknak pedig ajánlott olvasmányként hivatkoznék rá, még ha az információ egy részével már tisztában is vannak, valószínűleg tartogathat újdonságot Lucy Worsley írása.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő | a könyv adatai

Lucy Worsley: Agatha ​Christie – Egy sejtelmes nő

Miért tett úgy Agatha Christie egész karrierje során, mintha csak egyszerű “háztartásbeli” lenne, mikor ez nyilván nem igaz? Ahogy Lucy Worsley írja, “izgalmasan, pezsdítően modern” volt. Szörfözni járt Hawaiin, imádta a gyors autókat, és érdekelte az új tudomány: a pszichológia, amely komoly mentális krízisen segítette át.

Akkor miért játszotta – minden ellenkező bizonyíték dacára – a szemérmes, gazdag századeleji úriasszony szerepét?

1890-ben született, egy olyan korban, amikor világos szabályok szabták meg, mit tehet és mit nem tehet egy nő. Lucy Worsley életrajza nem csak a világhírű bestselleríróról szól. Hanem olyasvalakiről, aki a származása és a neme jelentette akadályokat legyőzve elképesztően sikeres dolgozó nő lett.

Lucy Worsley életrajza alapmű és rendkívül szórakoztató olvasmány. Személyes levelek és ritkán látott dokumentumok alapján mutatja meg, mennyire úttörő volt Agatha Christie – az a nő, aki tényleg megírta az egész huszadik századot.

,,Agatha rettentő vonzó lehetett. Önéletrajzában pontosan kilenc különböző férfit említ meg (illetve utal rájuk), akik megkérték a kezét tizenhét és huszonkét éves kora között, s két eljegyzés is lett belőle. Derűsen tárgyilagos, amikor a kérőiről mesél.”

Lucy Worsley, angol történész (sz. 1973), a Historic Royal Palaces alapítvány főkurátora, Agatha Christie mellett írt már nagysikerű könyvet Jane Austenről és Viktória királynőről, valamint történelmi műsorokat is vezet a BBC csatornáin.