Még egyszer címmel jelent meg Spáh Dávid könyve, melyben Barna történetét meséli el, akinek mindent újra kell kezdenie. És nem a szó szerinti jelentésében. A történet újraértelmezi az életközepi válságot, a végkifejletig pedig szürrealitáson és szarkazmuson keresztül jutunk el.

Az azért nem véletlen, hogy ebben az országban tizenvalahány évig lehetett folytatni egy televíziósorozatot, ami egy lakótelepi panel lakóinak dialógusaiban a kilátástalan boldogtalanság anyagi hátterét listázta, az időjárásról szóló beszélgetések helyére emelve társadalmunkban a panaszkodást. Az egész ország ugyanazon tábori konyhán állt sorba a csajkájával, nem nagyon volt értelme megjátszani magát az embernek.

Még egyszer

Barna története úgy kezdődik, hogy elmeséli, hogy miért késett. Ült a metrón, a tolvaj kikapta a kezéből a telefont, csak csóri pórul járt. Mindezt Spáh Dávid hosszabban, és elég sok feszültséggel mutatja be, miközben egyrészt nem tudtam letenni a könyvet, pedig csak beleolvasni terveztem. Másrészt pedig hálát adtam az égnek, hogy noha igyekszem ajtó mellé ülni a metrón (legrosszabb esetben is csak egy oldalról ér hozzám bárki), én általában az aktuális olvasmányom szorongatom.

Szóval emberünk elkésik, aminek a történetét megosztja az olvasóval, az üzlettársával viszont nem. A nap egész kalandosan folytatódik, viszonyba keveredik, közben pedig a könyv narrálása közben számot vet az életével. Túlsúlyos, ki van égve, és mivel a szerencse fia, tulajdonképpen félnivalója sincs. Míg rosszul nem lesz, és egyre furcsább helyzetek nem történnek.

Ekkor találkozik Mária nénivel, az alsós tanítónénivel, akivel sosem szívlelték egymást igazán. Az aznapi kalandok végeztével pedig a negyvenéves Barna visszakerül a hétéves Barna testébe, hogy legyen lehetősége valami szebbet, jobbat kihozni az életéből. Még egyszer.

A vasfüggönynek ezen az oldalán az élet kaotikusan tarka és édesen savanykás volt, mint egy marék csalamádé.

Szürreális mese a millenniálokról

Szerintem nincs olyan ember, aki 30-40 évesen ne gondolkodott volna még el azon, hogy vajon ha másképp dönt sok múltbéli helyzetben, akkor más irányba tartana-e az élete. Vagy ha visszamehetne egy bizonyos pontra, másképp cselekedne-e bizonyos helyzetekben. Kiélvezné-e azokat az akkor adottnak gondolt dolgokat, mint a szülei hangja.

Én alapvetően nem szeretek azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha, mert sok ilyen helyzet nem az én döntéseim és cselekedeteim vonatkozása. És sokszor túlságosan fájdalmas is ezen gondolkodnom. Ha fejre állok sem menthettem volna meg az édesanyám a ráktól. Ha pszichológusi diplomám lenne sem menthettem volna meg az alkoholista apám, aki a végletekig tagadta, hogy bármi gondja lenne, közben mégis több ember életét tönkretéve. A saját döntéseim pedig ha nem is mindig a legjobbak voltak, mégis azt érzem, hogy a lehetőségeimből egész sokat hoztam ki. Többet, sokkal többet, mint olyan emberek, akik hasonló háttérrel rendelkeznek. Rendes ember lett belőlem, és néha ez is több, mint az átlag.

A könyv kapcsán elgondolkodtam azon is, hogy milyen lenne ismét visszakerülni az első osztályba. Mostani fejjel és ésszel újracsinálni az egészet. Nem vállalnám be, mert egyrészt mindennél többet ér, hogy a magam ura vagyok, másrészt pontosan tudni a későbbi tragédiák idejét és hatásait, nope nope nope.

A Még egyszer noha egy egészen rövid könyv, szerintem mégis akarva-akaratlanul elgondolkodtatja az olvasót, hogy mi újság az ő saját életével. Hogy bizonyos események láncolatába lehet beleszólásunk. Hogy nem az életünk elszenvedői vagyunk. Viszont mégis számít, hogy hol dobott le bennünket a gólya – a Még egyszer viszonylag sok, amolyan mellékes kiszólásban vitatja kis hazánk helyzetét is. Némi társadalomkritika, bár talán jobban függ ennek mennyisége attól is, hogy az olvasót a sztori melyik része érinti érzékenyebben. Engem – ahogy a fentiekből kiderült – inkább a személyes vetület ragadott meg.

Miért az idegbaj ennek az országnak a háttérzenéje?

Összegzés

Rövid és velősen megkomponált történet a Még egyszer, ahol egy negyvenes férfi drámájába csöppen az olvasó. Pozíciója szerint kreatív igazgató – és ehhez méltóan is narráltatja őt a szerző –, aki néhány egészen rossz döntésének hatására kilátástalannak érzi a helyzetét. A sors pedig arra kárhoztatja, hogy újragondolja a döntéseit.

A könyv három részre van tagolva, és személy szerint a vége tetszett leginkább. Az eleje erősen elgondolkodtatott, hogy vajon ha nekem lenne hasonló lehetőségem, mennyit tudnék változtatni az életemen. A vége viszont remek bepillantás volt az 1987-es Magyarországra. Kis nosztalgia, jó adag társadalomkritika.

Összességében tetszett a Még egyszer, viszont helyenként olyan érzésem volt, mintha túl sok lenne, főleg a Mária nénis részek. Ebből a szempontból a borító viszont igazán ötletes és beszédes.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki néha szeret eltöprengeni az élet értelmén, vagy azon, hogy mi lett volna, ha. Korosztálytól függetlenül ajánlom, ha érdekel a ’80-as évek Magyarországa (bár tény, hogy a történet egészen kis részében kap szerepet), hozta a mostanában olvasott retró krimik hangulatát ebből a szempontból. Vagy csak ha szimplán valami szürreálisra vágysz, akkor is remek döntés a Még egyszer.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Spáh Dávid: Még egyszer

“Az augusztus az év vasárnapja. Én ennek megfelelően éppen úgy éltem az életemet, mint az a gyerek, aki azt hazudja, hogy nem adtak fel semmit matekból, és tök nyugodtan megnézheti az esti filmet, de csak azért, mert már pontosan tudja, hogy be sem megy hétfőn az iskolába. Úgy tettem, mint aki nem veszi észre, hogy pillanatokon belül véget ér a nyár, és olyan kijózanító ötfokos reggelek jönnek neonfényes folyosókkal, mások energiaitalának és dohányfüstjének tapintatlan szagával, hogy a saját gyomorsavamban fogok megfulladni, és pillanatokon belül lesz itt akkora november, hogy hetekre eltakarja a napot, és egy használható fényképet nem lehet majd készíteni a nyílt utcán délben, mert annyira sötét lesz.”

Barna negyvenéves. Egy rendezvényszervező cég kreatív igazgatója. Túlsúlyos, mozgáshiányos, háromgyerekes családapa, félművelt, arrogáns, szorongó átlagember. Aki nem szereti se magát, se az életét. Aki kezdi megérteni, hogy ő sem él örökké, és már sohasem fogja valóra váltani a kamaszkori álmait.

Amikor azonban az egyik unalmasnak induló napon egy közhelyes félrelépéssel megpróbál kitörni a közhelyes életéből, még nem sejti, hogy ezzel kihívja maga ellen a sorsot. Büntetése – vagy éppen jutalma? – pedig az, hogy egy szürreális találkozás után újra le kell élnie az életét. Tessék, most kezdheti elölről! Élhet máshogy. Úgy, ahogy eddig nem mert. Végig kell csinálnia az egészet!

Még egyszer.

Spáh Dávid könyve a mai késő harmincas és fiatal negyvenes korosztály generációs regénye, amely szívet tépő humorral, maró gúnnyal mutatja be egy nemzedék útkeresését és életközepi válságát.