Grace és a karácsonyi angyal címmel jelent meg Lucinda Riley és fia, Harry Whittaker közös mesekönyve. Ebben a karácsonyi mesében a csoda, a kívánság, és a szeretet ereje mutatkozik meg egy kislány történetén keresztül.

Grace és a karácsonyi angyal

Grace és családja egy kis halászfaluban élnek. Az apukája halász, aki viszont a tengeren rekedt egy vihar miatt. A karácsony pedig rohamosan közeleg. Grace szomorkodik, hogy nem lehet együtt a család, ezért a karácsonyi angyaltól csak annyit kér, hogy az apukájuk velük lehessen.

Az angyal pedig minden tőle telhetőt megtesz, hiszen a karácsony varázsa és szentsége megkérdőjelezhetetlen.

Mese arról, hogy karácsonykor történhetnek csodák

A Grace és a karácsonyi angyal egy kedves és szívmelengető mese arról, hogy ha vannak csodák, akkor mikor máskor manifesztálódhatnának, mint karácsonykor? Úgy gondolom, hogy nemcsak gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is remek emlékeztető ez a történet, hogy néha tényleg történhetnek csodák. És hogy azoknak a csodáknak nem feltétlenül kell világraszóló dolgoknak lennie. Ha kicsit messzebbre mennék, akkor azt is mondanám, hogy főleg a 2020 utáni időkben, néha az a legnagyobb csoda, ha legalább karácsonykor mindenki jelen van, aki fontos nekünk.

A könyv gazdagon illusztrált, illetve gördülékenyen olvasható, tehát gyermekkel, vagy kisiskolás önálló olvasmányként is bátran a kezébe tudja venni. A kötetben megjelennek a klasszikus mesei elemek, és semmi több – azaz tényleg egy meséről beszélünk, durvaság és brutalitás nélkül.

Összegzés

A Grace és a karácsonyi angyal egy kedves és szívmelengető karácsonyi történet Lucinda Rileytól és a fiától, Harry Whittakertől. Mivel alapvetően egy meséről van szó, a könyv pedig gazdagon illusztrált, így a történet nem csak önmagában állja meg a helyét szerintem.

Remek olvasmány karácsonyi készülődéshez, karácsonykor, felnőtteknek, és gyerekeknek is.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki karácsonyi mesére vágyik. A mesei elemek remekül lekövethetők a történetben, így gyerekeknek, gyerekekkel is abszolút jó olvasmány lehet. És természetesen felnőttként is érdemes elolvasni.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Lucinda Riley & Harry Whittaker: Grace és a karácsonyi angyal

Mert valahol van egy angyal, aki meghallgat. Szenteste van. A karácsonyfa feldíszítve áll, alatta sorakoznak a becsomagolt ajándékok. Ám a tengeren vihar tombol, ami megakadályozza Grace halász apukáját, hogy időben hazatérjen. Szerencsére azonban van valaki, aki a kislány és a családja segítségére siet. Karácsonyi csodákkal teli, szívmelengető történet a bestsellerszerző Lucinda Riley és a fia, Harry Whittaker tollából.