A névtelen kávéház címmel jelent meg Robert Seethaler harmadik magyar nyelvű regénye. Én a korábbiak közül csak az Egy egész életet olvastam, és A névtelen kávéház abszolút hozza azt a hangulatot.
Gyakran csak akkor tudjuk, mink van, ha elveszítjük.
A névtelen kávéház
A névtelen kávéház központi karaktere Robert Simon, aki a piacon kétkezi munkából tartja fenn magát, azonban 1966 nyarán arra az elhatározásra jut, hogy kávéházat nyit. A lepusztult üzlethelyiséget ő maga újítja fel lépésről lépésre, csendes kitartással. Amikor megnyit a kávéház, a környékbeliek szép lassan kezdik birtokba venni, formálni, az életük részévé varázsolni. A kávéház a végleges formáját Mila érkezésével éri el, akit Robert Simon akkor alkalmaz, amikor a lány szó szerint az üzlet előtt esik össze, miután elvesztette a munkáját.
Az Egy egész élet után reménykedtem benne, hogy Robert Seethaler új története is valami hasonló atmoszférát teremt majd, és nem csalódtam. Talán népszerűbb példa a Stoner arra, hogy milyen az, amikor egy író úgy mesél, hogy az a történet látszólag nem tart semerre, hogy a főszereplők is csak mellékszereplőknek tűnnek, és mégis egy lehengerlően zseniális masszává áll össze ez az egész. Magamban úgy hivatkozok ezekre a könyvekre, hogy látszólag nem szól semmiről, ugyanakkor mégis mindenről szól. Számomra ilyen az, amikor egy szerző az élet, a mindennapok esszenciáját meg tudja fogni, és a legegyszerűbb dolgokat is képes úgy az olvasó elé tárni, hogy annak súlya van.
Mindig egy kicsivel jobban kell reménykedni, mint aggódni. Minden más ostobaság lenne, nem igaz?
A múlt és a jelen metszéspontja
Ha mindenképpen arról kellene írnom, hogy miről szól a regény, akkor tulajdonképpen nem is Robert Simonról, hanem a kávéházról, és annak a közösségéről. Mert A névtelen kávéház egy közösségi térré válik, olvasóként a törzsvendégek életébe is bepillantást nyerhetünk, de annyit azért senkiről sem tudunk meg, hogy azt érezzük, ismerjük. Inkább csak villanások, emlékeztetők, hogy mennyi különféle sors, életút, ami egy helyen találkozik. A névtelen kávéház egy letűnt korban élő letűnt nemzedék életszilánkjait mutatja be rendkívüli finomsággal, ugyanakkor rendkívül élesen és pontosan is.
Fogalmam sincs, hogy engem miért szippantanak be ennyire ezek a stílusú történetek, de mind a már említett Egy egész élet, mind a Stoner olyan művek, amik mélységes szeretetet és rajongást gyújtanak bennem. És most már A névtelen kávéház is csatlakozott ehhez a sorhoz.
Állt, és egy pillanatig hallgatta a csöndet, ami a falakból áradt, meg az árnyakból a pult mögött és a nyitott konyhaajtóból. Azután leakasztotta a kiskabátját a kampóról, és elment.
Kiknek ajánlom?
Ha szereted a lassabban csordogáló történeteket, akkor remek választás lehet A névtelen kávéház. És akkor is, ha az Egy egész élet és a Stoner tetszettek, ugyanis szerintem egészen nagy a hasonlóság a három történet között, azonban más-más módon símogatják az olvasó lelkét.
Sírni nem sírtam. Rég nincsenek nekem már könnyeim. Az ember egyre jobban kiszárad öregségére. Minden töredezni és málladozni kezd, és a végén csak egy marék por marad.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Mindig egy kicsivel jobban kell reménykedni, mint aggódni. Minden más ostobaság lenne, nem igaz?
Bécs, 1966. A harmincas évei elején járó Robert Simon egyszerű életet él, nincsenek komoly ambíciói. De amikor húsz évvel a háború után Bécs felébred álmából, ő is a tettek mezejére lép. Üzletet bérel a város egyik legszegényebb negyedében, és kávézót nyit. Noha nem sokat kínál, névtelen kávéháza megtelik emberekkel, szenvedélyekkel, vágyakozásokkal, barátságról és halálról szóló történetekkel. És Simon élete szép lassan megváltozik…
Mi kapható magánál?
Minden, ami kell – felelte Simon. – Kávé, tea, kakaó. Narancs- és citromízű üdítő. Málnaszörp szódával, sör, stammersdorfi meg gumpoldskircheni bor, vörös és fehér. Enni zsíros kenyér hagymával és ecetes uborka.
Puncs nincs?
Nincs.
Puncs az kell – mondta az özvegy. – A tél puncs nélkül nem tél. De nem ám akármilyen puncs. A legjobb legyen, különben kár a gőzért.
Robert Seethaler (1966) osztrák író, forgatókönyvíró, színész. Az Egy egész élet című regénye 2016-ban szerepelt a Nemzetközi Man Booker-díj listáján, sokáig vezette a Der Spiegel bestsellerlistáját, több mint 100 ezer példányban kelt el, és azonos címmel meg is filmesítették.