Az utolsó királynő – Hetven év küzdelem a monarchiáért címmel jelent meg Clive Irving életrajza II. Erzsébet királynőről, eredetileg 2020-ban. A brit újságíró egészen izgalmasnak tűnő kötete azonban gyakorlatilag mindenkiről szól, kivéve talán magáról a királynőről, aki csak néha-néha bukkan fel.
Az utolsó királynő – Hetven év küzdelem a monarchiáért
Tulajdonképpen csalódás ez a könyv. Mert nem a kritikus szemlélettel van problémám, hanem azzal, hogy a kötet elején megfogalmazott baljóslatú feltevéseket a szerző a kötet végén megcáfolja. Tehát egy eléggé szenzációhajhász beetetése a gyanútlan érdeklődőnek, aki ráadásul részben sem azt kapja, amiért úgy döntött, hogy az idejét rááldozza Clive Irving könyvére.
Kezdjük rögtön a legnyilvánvalóbbal. A monarchia nem törékeny, vagy legalábbis II. Erzsébet uralkodása alatt nem volt az. A felmérések által végzett népszerűségi-indexük természetesen ingadozó volt az évtizedek folyamán (az lenne a meglepő, ha folyamatosan stagnált volna), botrányok ide vagy oda. A britek a mai napig a monarchia mellett állnak, és sokkal inkább sajnálják/ták a királyi család azon tagjait, akik úgynevezett botrányokba keveredtek, például Margit vagy Diana. Nyilvánvalóan más kérdés VIII. Edward és Wallis Simpson náci-szimpatizációja – de őket száműzték a királyi családból, ugyebár –, vagy Dickie Mountbatten erőteljesen megkérdőjelezhető személye. Utóbbival kapcsolatban most, a bejegyzés születése környékén kezdenek kiderülni pedofil tevékenységek amellett, hogy a maga korában sem volt egy kisbárány. De ne feledjük, hogy őt például 1979-ben felrobbantotta az IRA.
Úgy sejtem, hogy Irving az úgynevezett tabloid, azaz bulvár világából érkezett, ahhoz képest viszont egészek objetívre sikerült a könyv.
Mindenkiről szól, csak épp a királynőről nem
Itt az első kérdés az lehet, hogy vajon mi a kötet eredeti címe, hogy esetleg máshogyan ültették át magyarul. Viszont az eredeti cím The Last Queen. Elizabeth II’s Seventy-year Battle to Save the House of Windsor, tehát adja magát, hogy Erzsébet többször jelenjen meg, mint néhány említés. Ehhez kapcsolódóan viszont egy ponton megjegyzi, hogy Henrik gloucesteri herceget azért hagyta ki, mert szerinte irreleváns. Ezen a ponton már kínomban felnevettem.
Ugyanis Az utolsó királynő – Hetven év küzdelem a monarchiáért ha röviden össze kellene foglalnom, hogy miről szól, akkor a II. Erzsébet uralkodása alatt korrajz az Egyesült Királyságról, jó adag politikával, és a szerző saját irányába tett önfényezéssel vegyítve. Megkockáztatom, ha amiatt olvastam volna el, hogy a 20. század első felében történő politikai változásokról és botrányokról olvassak, akkor kitűnő olvasmánynak is tudnám jellemezni. Irving rengeteget sztorizik a ’20-as és ’40-es évekről, amikor a királynő ugyan már élt, azonban ezeken az oldalakon a királyi rokonság tetteit ecseteli. Mindezt pedig úgy, hogy közben önmagát fényezi, mint újságíró, és gyakorlatilag minden nagyobb névnél megjegyzi, hogy esetleg találkozott-e már vele, vagy akár barátok-e.
Mindent összevetve nálam ez az önfényező stílus, illetve a se füle-se farka sztorizás, ami kiverte a biztosítékot. Abban viszont dicséret illeti a szerzőt, hogy noha magát a királynőt egyáltalán nem ismerjük meg jobban általa, például Margit hercegnőről egy egészen informatív képet ad, csak úgy, mint a férjéről.
Összegzés
Az utolsó királynő – Hetven év küzdelem a monarchiáért pont a címben szereplő II. Erzsébetet mellőzi, viszont egészen informatív képet fest a királyi családról a 20. század viharaiban. A szerző a monarchiát övező politikai- és bulvárbotrányokat szedte össze, viszont ezeket kissé szenzációhajhász, vagy inkább firkász stílusban igyekszik tálalni. Kitér sok olyan fiaskóra is, melyeknek véleményem szerint már semmilyen hatása nincs a monarchiára a 2020-as években – noha akkoriban, több évtizeddel ezelőtt kétségtelen, hogy hatalmas visszhangot keltettek.
Nekem pont ez a stílus, illetve a folyamatos ugrálás nem tetszett a könyv felépítésében. És igen, az elvárások, mert ha a cím azt indikálja, hogy a királynőről fogok olvasni, és gyakorlatilag mindenki másról olvasok, csak róla nem, akkor kevésbé kellemes szájíz marad bennem a kötettel kapcsolatban.
Clive Irving könyve a királyi családot övező, vagy őket valamilyen szinten érintő botrányokról szól, noha ha az összképet nézem, akkor sokkal inkább egy kis kalauz az Egyesült Királyság 20. századi politikai- és bulváreseményeiről. Legyen szó akár a Profumo-ügyről, vagy arról, hogy hogyan keletkeztek a tabloid újságok Londonban. Bár Irving mentségére szóljon, az olvasó kap néhány royal-portét is tőle, bár nem túl koherensen.
Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik laikusként érdeklődnek az Egyesült Királyság 20. századbeli politikai botrányai iránt, és a királyi család titkait sem vetik meg. Mivel a szerző sokszor csak érinti a királyi családot, és belemerül a korabeli botrányok szövevényeibe, úgy gondolom, hogy szükséges némi kitartás a kötethez. Tény, hogy sok, a múlt században élt királyi családtag is visszaköszön a lapokról, így ha ez érdekel, akkor érdemes Az utolsó királynő – Hetven év küzdelem a monarchiáért című könyvnek adni egy esélyt. Amennyiben a modern kori monarchia érdekel, főleg II. Erzsébet halála kapcsán, úgy nem biztos, hogy ez a te olvasmányod lesz.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
2019-ben úgy tűnt, a királynő végre fesztelenül mozog a Windsorok új generációja által teremtett modern világban, miközben a Brexit-kampány ironikus módon arra ösztönözte a briteket, hogy hagyjanak fel végre a vágyakozással az iránt a dicsőséges kor iránt, amely valójában sohasem létezett. Ám Clive Irving különleges életrajza egy törékeny intézményt tár elénk, amelynek rendkívül kötelességtudó matriarchája csak úgy tudta biztosítani a monarchia túlélését, hogy fausti paktumot kötött a könyörtelen médiával. A rettenetes 1992-es év után a királynő olyan egyedülálló eredményességgel állította helyre saját maga és ezáltal a királyság intézményének hírnevét, amely példa nélkül való a világtörténelemben.
Az utolsó királynő nem szokványos életrajz. Clive Irving egy oknyomozó újságíró kritikus szemével mutatja be Erzsébet és a királyi család életét a fennmaradásért vívott küzdelemben, melynek során sosem látott változásokkal kellett szembesülniük.