Keiko vegyesboltja – Éjjel-nappal Tokió címmel jelent meg Murata Szajaka több díjat is bezsebelt regénye. A történet főszereplőjének élete a munkahelye, egy élelmiszerbolt körül forog, ahol beosztottként dolgozik közel húsz éve.
Keiko vegyesboltja
Úgy tettem le ezt a könyvet, hogy úristen, ez nagyon cringe volt, aztán miután egy kicsit ülepedett az élmény, már tudom értékelni is az élményt. A történet dióhéjban egy 36 éves nőről szól, akinek az élete a munkahelye, egy bolt körül forog. Neki ez teljesen rendben van így, azonban a környezete folyamatosan vegzálja, hogy igazán ideje lenne már, hogy valamit tényleg kezdjen magával, mert ez így nem járja. Vagy keressen magának egy rendes munkát, vagy menjen férjhez, és akkor teljesen rendben van a részmunkaidős eladói állás. Keiko a nyomás hatására összeáll egy semmirekellő incellel, aki még ha nem is ez volt a terv, de segít a nőnek rátalálni a saját hangjára.
Nálam a cringe-faktor a pasas volt, kifejezetten kényelmetlen volt olvasni azokat a részeket. A regény végkifejlete után abszolút érthető, hogy mit jelképezett, sőt, az is értelmet nyert, hogy miért kellett ennyire eltúlozni, de azt sem tartom kizártnak, hogy túlságosan beszippantott a cselekmény, és azért volt rám ilyen hatással. Viszont maga Keiko karaktere is egészen kényelmetlen volt sokáig. Egy nő, aki mintha egy előre beprogramozott biorobot lenne. Vele kapcsolatban nem azzal volt problémám, hogy elégedett a helyzetével, hanem azzal, hogy az élete minden apró mozzanata a munkája körül forog.
Társadalomkritika az élni és élni hagyni elve mentén
Ha minden furcsaságot leszedek a Keiko vegyesboltja c. regényről, akkor számomra egy olyan brutálisan erős társadalomkritika marad, amivel maximálisan tudok azonosulni. Ugyanis szerencsétlen nőt azért vegzálja mindenki, mert más vágyai, céljai – vagy éppen ezeknek a hiányai – vannak az életében. A könyv olvasása közben az is eszembe jutott többször a múltbéli kitekintésekkor, hogy Keiko valószínűleg autista lehet, így pedig aztán még inkább értelmet nyernek a „furcsaságai”. Hovatovább így az is értelmet nyer, hogy miért nem tud senki szó nélkül elmenni amellett, hogy ő békésen és elégedetten éli a saját kis világát. A saját tapasztalataimból kiindulva semmi sem zavarja jobban a legtöbb neurotipikust, mint amikor a kissé furának bélyegzett neurodiverz társa megtalálja az életében az elégedettséget, és elfogadja a „furcsaságait”. Sőt, ha ezt még az erősségévé is teszi, na akkor néhányan olyan szinten képesek megőrülni, mint egy marék darázs a cukros víz partján.
Ilyen szemszögből nézve pedig a Keiko vegyesboltja talán túlságosan is élesen mutatja be ezeket, a hétköznapokban egyébként nüansznyinak tűnő dolgokat. Felnagyítva viszont már kifejezetten kényelmetlen – pont, mint a célpontnak a folyamatos szekálások. Mert mennyivel boldogabbak lehetnénk, ha mindenki a saját dolgaival foglalkozna. És mennyivel előrébb tarthatna mindenki a saját életében, ha azzal foglalkozna, és nem a másik dolgába kotyogna bele sokszor kéretlenül. A történet kapcsán annak nagyon örülök, hogy Keiko, és ezáltal az olvasó is elér valamiféle fejlődést, pozitív lezárást.
Kiknek ajánlom?
A neurodiverzeknek mindenképp, főleg, ha valaki már eleve így veszi kézbe a könyvet, akkor kifejezetten sok párhuzamot lelhet benne. Amúgy pedig mindenkinek ajánlom, aki egyrészt azzal küzd, hogy más folyamatosan beleszól az életébe. Másrészt pedig azoknak is szeretettel ajánlom, akik többet foglalkoznak mások dolgával kéretlenül, mint a sajátjukkal.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A harminchat éves Keiko eladónőként dolgozik egy tokiói élelmiszerboltban. Mindig furcsa lány volt, egészen kis korától kezdve különös dolgokat gondolt, mondott és tett, egészen addig, amíg tizennyolc éves korában rá nem talált a boltjára, ahol – az érthetetlen és kiszámíthatatlan külvilággal ellentétben – tökéletesen átlátja a szabályokat, és mindent meg is tesz azért, hogy megfeleljen, hogy olyan legyen, mint a többiek.
Neki ez a világa, ő így boldog, és bár a környezete, a családja folyamatosan igyekszik rávenni arra, hogy menjen végre férjhez, hogy szüljön, vagy legalább találjon magának valami rendes munkát, neki esze ágában sincs elhagyni ezt a számára otthonos és megnyugtató világot.
Egy nap azután a folyamatos létszámhiánnyal küzdő boltba új munkatárs érkezik… Siraha harmincöt éves, szintén egyedülálló. A két magányos ember rövid időn belül „egymásra talál”, és olyan egyezséget köt, amely bár bizarrnak tűnhet, ideig-óráig mindkettejük nyugalmát biztosítja, és megvédi őket a mindenbe durván beleavatkozni vágyó szülők, barátok, kollégák kéretlen és tapintatlan tanácsaitól. Ideig-óráig…
Keiko különös egyéniségén és sorsán át egy ismeretlen, hideg fényekben fürdő, élére és sarkára állított világ tárul fel az olvasó előtt, de nem csupán a boltok, a kereskedelem világa ez, hanem a koré és a nagyvárosé is, amelyben élünk, sőt valójában a munkába, az alkalmazkodásba, a szabályokba menekülő vagy éppen azok mögött mindörökre elvesző emberé, akiben hol mosolyogva, hol rémülten ismerünk magunkra.
Murata Szajaka (1979. augusztus 14. -) nemzetközi hírű japán író. 2016-ban a Keiko vegyesboltja című regényével elnyerte a legtekintélyesebb japán irodalmi elismerést, az Akutagawa-díjat. Ez az első magyarul megjelenő műve. Hőséhez hasonlóan a szerző tizennyolc éven át (1999-től 2017-ig) bolti eladóként dolgozott Tokióban.