Az elvesztett emlékek lámpása címmel jelent meg Híragi Szanaka három történetből álló kötete, amelyek noha első blikkre egymástól különböznek, azonban a végére mégis egybefonódnak. Te mit tennél, ha visszamehetnél a szívednek legkedvesebb emlék napjára a halálod után?
Az elvesztett emlékek lámpása
Hiraszaka egy fotóstúdiót üzemeltet, azonban ezt mindennek lehet nevezni, csak szokványosnak nem, ugyanis az emberek a haláluk után térnek be ide. A titokzatos férfi egy amolyan kalauz, aki segít a lelkeknek a haláluk után kiválogatni az emlékeiket, ugyanis minden naphoz tartozik egy fotó. Az embereknek pedig minden évből egyet kell kiválasztani a vetítésre, hogy aztán tovább indulhassanak, akármi is várjon rájuk.
A történetek főhőseiben – az idős óvónőben, a középkorú gengszterben, és a hányattatott sorsú kislányban – pedig ez a közös, hogy Hiraszaka kalauzolja őket az emlékeik tengerében. Eközben pedig mindannyian mesélnek az életükről, és arról a napról is, amelynek a fotója homályos, így egy általuk kiválasztott fényképezőgéppel visszautaznak az időben, hogy új fotó készülhessen.
Nagy vonalakban olyan érzésem volt a könyv olvasása kapcsán, mint ami mostanában nagyon sokszor eszembe jut, hogy először egy történetet és/vagy embert csak kontúrokként ismerünk meg, és minél többet olvasunk/hallunk róla, annál több színnel és árnyalattal telnek meg ezek a körvonalak. Az elvesztett emlékek lámpása történetei pedig talán rá is erősítettek erre az érzésre, főleg a középkorú bűnöző kapcsán.
Azonban maga Hiraszaka az olvasó előtt is egy titokzatos karakterként jelent meg, aki ugyan úgy halott, azonban az ő életének képei egy kivétellel mind eltűntek. És amikor a könyv végén kiderül, hogy miért, az gyakorlatilag felért egy morális pofonnal. Az elvesztett emlékek lámpása amilyen rövidke, annyira elgondolkodtató olvasmány az önzetlenségről, az önfeláldozásról, és arról, hogy a jó és rossz nem fekete és fehér…
Összegzés
Az elvesztett emlékek lámpása egy egészen rövidke, ám annál elgondolkodtatóbb olvasmány, amelyben négy karakter életén át árnyalja a szerző azt a fő gondolatot, hogy az olvasó vajon mire emlékezne vissza a legszívesebben a halála után. Az utolsó oldalak után pedig az ártatlannak tűnő fő motívum fordul egyet, nekem pedig az motoszkál azóta is a fejemben, hogy Híragi Szanaka mennyire szépen és húsbavágóan ábrázolja a jó és a rossz közötti átmenetet, ami közel sem fekete és fehér. Mindemellett ott van annak is a kérdése, hogy a szabályszegést mennyire lehet elítélni, ha egy jó dolog érdekében történik? Vagy egyáltalán ki mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz?
Kiknek ajánlom?
Ha szereted a rövid és velős olvasmányokat, akkor mindenképpen ajánlom Az elvesztett emlékek lámpását. Amennyiben szereted azokat a könyveket, amelyek elolvasása után még egy ideig a ki nem mondott dilemmákon gondolkozol, akkor is érdemes elolvasni Híragi Szanaka művét.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
