Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével címmel jelent meg Csáki Judit interjúkötete, melyben az olvasó Csuja Imre színészt ismerheti meg közelebbről. No és természetesen a színészmesterséget, hiszen Csuja és a színészkedés elválaszthatatlanok egymástól – csak úgy, mint felesége, aki tényleg jóban-rosszban ott állt és áll mögötte. Egy egészen intim portré, ahol a szerző és interjúalanya nem csak a felszínt kapargatják.
Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével
Vajon milyen lehet egy színész élete ma Magyarországon? Biztos sokan feltették már a kérdést, az Imi, ne csináld! pedig részben erre is tökéletes választ ad. Legfőképp pedig arra, hogy kicsoda Csuja Imre, az ember valójában. Csáki Judit interjúkötetét egyébként akkor is érdemes elolvasni, ha az ember csak névről ismeri a színészt, ámbár kíváncsi rá – vagy alapvetően kedveli a memoárokat, hiszen hasonló élményt ad ez a könyv is.
Intim portré, de milyen is az? Hát olyan, amikor az ember belemegy, hogy nemcsak a szakmáról, és az élet napos oldaláról mesél, hanem a mélypontokról is, őszintén. Ezt a fejezetet pedig a kiadó a házaspár bulvár elleni védelme érdekében extra jogi szabályozással látta el, ami számomra abszolút érthető. Ugyanis ebben a fejezetben arról mesélnek, hogy két gyermeküket is elvesztették felnőttként; mik voltak az odavezető okok, mi történt azokban az időkben. És legfőképp, hogy hogyan lehet túlélni lelkileg egy ilyen traumát, ráadásul kétszer is.
Az élet dolgai
Nem mondanám, hogy könnyed könyvről van szó, mert vannak benne nagyon is súlyos témák, azonban ezek mellett helyet kapnak az egyszerű mindennapok is. A könyv szerkezetét tekintve a kérdés és válasz formátumot követi, ami számomra gördülékenyebbé tette az olvasást, hiszen nem nagy monológokról van szó, hanem viszonylag rövidebb témákról. Igazából engem pont ez vonzott be, mert amikor olvastam, abban a pár napban nagyon nehezen ment a koncentráció.
Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy képet ad a színészek világáról. Nemcsak az előadásokról és a csillogásról, hanem arról is, ami mögötte van. A lemondásról, a kompromisszumokról, főleg a pályája elejéről. Volt egy rész, ami személy szerint nagyon megmaradt bennem, mégpedig a 2020-as lezárások kapcsán, amikor Imre bevallja, hogy akkor derült ki számára, hogy mennyire feszített a tempó, amiben él. Viszont csinálja továbbra is, mert kívülről talán felfoghatatlan az a hivatástudat, ami benne (is) ott van.
Más szemszögből nézve az interjúkat pedig kirajzolódik a kemény munka, illetve annak a gyümölcse esete is. Hogy ha az ember beleteszi az időt, az energiát a dolgaiba, akkor megtérül a fáradozása. Messze áll a könyvtől a motivációs címke, és nem is ez a lényege, viszont ebből a szempontból van egy elég erős pozitív kicsengése a kötetnek.
Összegzés
Az Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével nagyszerűsége, hogy igazán érdekes és súlyos témák is ott vannak a lapokon, ugyanakkor a hétköznapok egyszerűsége, az ingázás a külkerületből a belvárosba, és a szürke mindennapok is megjelennek. Ezek pedig egy olyan elegyet alkotnak, ami miatt leginkább a memoárok kedvelői számára igazán olvasmányossá, érdekessé válik a kötet.
Végül, de nem utolsó sorban már-már baráti a szöveg hangvétele, így az olvasónak olyan érzése lehet, mintha ott ülne Csáki Judit és Csuja Imre mellett, miközben a színészről egy igazán emberi portré rajzolódik ki a pályája, a magánélete, és a gondolatai mentén.
Kiknek ajánlom?
Tulajdonképpen bárkinek, akinek felkelti az érdeklődését, akár ismeri Csuja Imre munkásságát, akár nem. A memoárok kedvelőinek alapvetően remek választás lehet, illetve azoknak is, akiket érdekel a könyv, ám egyszerre nem szoktak vagy tudnak sokat olvasni. A könyv szerkezete miatt kisebb, akár pár oldalas részletekben is élvezhető és érthető.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
Portrékönyv, de több is annál: kirajzolódik az országosan ismert, kiváló színész arca, de körülötte, mellette, mögötte ott a szakma, ez a vonzó és rejtélyes világ, a színház és a film világa. És ott az út, ez a meredek és rögös kaptató, ami a hírnévhez és a megbecsültséghez vezet. Nem sétagalopp – ára van.
Csöng a telefon, fölveszem, és azt hallom, hogy “Ragályi Elemér vagyok”. Személyesen nem ismertem. De látott engem filmekben. Akkor már túl voltunk az Üvegtigriseken, a Moszkva téren… Szóval fölhívott. Én meg dobtam egy hátast. Kinyögtem, tessék parancsolni. Mire ő, hogy rendez egy filmet, és fel szeretne kérni egy szerepre, de nem tudja, melyikre. “Küldenék egy forgatókönyvet, megteszed, hogy választasz magadnak szerepet?” Mondom, ilyen száz évben egyszer van.