Telihold volt aznap címmel jelent meg Kirsten Boie német ifjúsági- és gyerekkönyvíró második magyar nyelvű regénye. Noha young adult, azaz fiatal felnőtteknek, kamaszoknak szóló kötetről van szó, a téma mégis súlyos: a II. világháború végnapjaiba kalauzolja az olvasót, egy kegyetlen vérengzés napjára és éjszakájára.

Telihold volt aznap

A Kolibri Kiadó új, POV-sorozatának egyik nyitókötete a Telihold volt aznap. A POV jelentése pedig point of view, azaz nézőpont. Ha érted, de mégsem érted a lényegét, akkor ez a könyv remek lehetőség a POV megértésére. Ugyanis egy fiú és egy lány vonzalmáról szól, akik a háborúban két ellentétes oldalon állnak. Vagyis a szüleik. Ez pedig alapjaiban rengeti meg a kapcsolatukat, és azt, ahogyan egymásra néznek. Sőt, a bizalmat is megkérdőjelezi, amit normál eseten egy másik ember kiérdemel.

Ám a fiatalok mégis közelednek egymás felé, és a szerelmük szép lassan kibontakozik eme rövidke könyv lapjain. A történet mindössze 106 oldal, ám mégis nagyon sok dolgot tanít a háború borzalmairól. Kezdetnek például azt, hogy a szüleink tettei nem határoznak meg bennünket. Erről egyébként olvastam egy nagyon szép, kicsit más felépítésű könyvet Nagyapám engem agyonlőtt volna címmel.

A Telihold volt aznap egy másik érdekessége, és pozitívuma számomra, hogy a végén található egy szószedet, melyben a fogalmakat és eseményeket magyarázzák el, tehát kicsit gördülékenyebben tanulhatóak, vagy érthetőek meg az események.

Összegzés

Azzal mindenki tisztában van, hogy a II. világháború minden szempontból szörnyű volt. Minden újabb generáció egyre távolabb kerül tőle, lassan nagyszülők, és dédszülők sem maradnak, akik mesélni tudnának arról, amit akkor átéltek. A Telihold volt aznap című kötet pedig nem a tényszerű statisztikákkal igyekszik megértetni ezeket a borzalmakat, hanem egy olyan morális dilemmával, melybe ha a helyszínt és az eseményeket lecseréljük, mi magunk is belekerülhetünk.

A történet talán legmegrázóbb része, hogy nem teljesen fikció. A Penzbergben játszódó kötet valós eseményeken alapszik, valós mészárlással. Noha Marie, Schorsch, és Gustl története kitaláció, talán nem elrugaszkodott gondolat, hogy hasonló helyzet máskor, másképp biztosan adódott a háborúban.

Nehéz erről a könyvről spoilermentesen írni, ezért is szorítkoztam a legkevesebb információra. Igazán rövid regényről van szó, megéri rászánni egy délutánt, és elolvasni, hiszen nem csak a kamaszoknak szól.

Kiknek ajánlom?

A könyv célközönsége a 14+-os korosztály, azonban a felnőttek is jó szívvel kézbe vehetik. Nem egy nyálas tinirománcról van szó, épp ellenkezőleg. A téma súlyossága, és az elbeszélés érzékenysége minden olvasót elgondolkodtathat.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Kirsten Boie: Telihold volt aznap

Még ilyen időkben is, mint ez a mostani, kell valaki, aki azt teszi, ami helyes. Egyszerűen azért, mert ez a helyes.”

Április 28-án végre Penzbergbe, a bajor kisvárosba is elér a hír: közelednek a felszabadító amerikai csapatok. A városlakók fellélegeznek. A nácik hatalomra kerülésekor elűzött polgármester visszatér, maga köré gyűjti egykori híveit, akik nem hajlandók engedelmeskedni Hitler utolsó parancsának, és megakadályozzák a bánya felrobbantását.

Ez végzetes következményekkel jár. A fanatikus földalatti szervezet, a Vérfarkasok szerint ezek az emberek hazaárulók, és a telihold fényében bosszúra éhes falkákban indulnak levadászni őket.

De vajon születhet-e ilyen körülmények között őszinte szerelem?

A tizenöt éves Schorsch, annak a nácibarát rendőr őrmesternek a fia, aki Marie bujkáló apját keresi. A fiúnak mindennél fontosabb, hogy elnyerje Marie bizalmát, és amikor a városban elszabadul a pokol, Schorsch-nak döntenie kell, kinek az oldalára áll.

A regény megtörtént eseményeken alapul.

KIRSTEN BOIE 1950-ben született Hamburgban. Egyetemi éveit is ott töltötte, angol-német szakon diplomázott, majd irodalomtudományból doktorált. A kortárs német gyerek- és ifjúsági irodalom egyik legnevesebb szerzője. Számos díjat kapott, többek közt életművéért elnyerte a Német Ifjúsági Irodalmi Díj különdíját. Írt forgatókönyvet és gyermekeknek szóló színdarabot is. Férjével és két örökbe fogadott gyermekével Hamburgban él.

Új regénye, a Telihold volt aznap a II. világháború végnapjainak megrázó és lebilincselő krónikája.