A pánik évei – Akarok-e gyereket? címmel jelent meg Nell Frizzell brit újságíró könyve. A kötet gyakorlatilag a milleniálok dilemmáit feszegeti a nagykorúságtól az anyaságig. Ugyanis nemcsak az akarok-e gyereket kérdéskör jelenik meg intenzíven, hanem hogy például mit jelent a felnőtté válás, a felelősségvállalás, végül pedig kitér a szülői lét kérdéseire is. Egyfajta szorongásnaplóként is olvasható, hogy mi jár annak a generációnak a fejében, akik gyakorlatilag sehová sem tartoznak.
A pánik évei
A milleniál generáció, azaz az Y generáció az 1980-as évek elejétől az 1996-ig születetteket fedi le. A kezdő évben nincs általános konszenzus, azonban az 1996-ig bezárólag születettek ide sorolhatóak. Természetesen minden generációnak megvan a saját problémája, azonban jómagam is milleniálként talán jobban át tudom érezni a rólunk szóló könyveket. Olvastam a Jöttünk, láttunk, elegünk vant, illetve a Minden, amit tudok a szerelemről is ide sorolható szerintem. Nell Fizzell kötetéhez szorosan kapcsolódhat a Tudatosan gyermektelenek is, noha Fizzell végül vállalt gyereket.
A pánik évei című kötet leginkább a gyerekvállalás témakörét járja körbe, azonban az első fele számomra mégis általános volt. Hiszen nemcsak azzal küzdünk, hogy akarunk-e gyereket (vagy képesek lennénk-e ezzel a felelősséggel megbirkózni), hanem azzal is, hogy fejben sokan megrekedtünk 22 évesként.
Vajon hogyan viseljük, ha egy barátnőnk bejelenti, hogy kisbabát vár? Irigyek vagyunk? Elszomorodunk? Vagy őszinte örömmel fogadjuk a hírt? És talán ezek a kérdések tetszettek a leginkább, ugyanis a szerző arra jut, hogy olyan dolog miatt nem lehetünk irigyek, melyre nem vágyunk, és a másiknak sikerült. Ha pedig mégis így van, akkor érdemes önvizsgálatot tartani a még saját magunknak sem bevallott vágyainkról.
Minek kell ennyit gondolkodni a gyerek-témán?
Mostanában mintha megszaporodtak volna a könyvek, cikkek, és nyilvános diskurzusok a gyerekvállalás témájáról. És ez jó! Mert noha a több ezer éves hagyományok, a múlt belénk égett, mégis van lehetőségünk a változtatásra. A nőknek végre van lehetősége azt mondani, hogy köszönöm, ebből nem kérek. Van lehetősége az ember lányának elgondolkodni, hogy amire vágyik, az az ő saját belső vágya, vagy esetleg egy nagyon mélyen belekódolt társadalmi elvárás?
A pánik évei második fele magáról a szerző szülővé válásáról szól, testileg és lelkileg. Bevallom, számomra a téma annyira nem aktuális, hogy ezekbe az oldalakba csak bele-belelapoztam, viszont mégis olyan érzésem van, hogy sok nőnek nagy segítséget adhat. Nem feltétlen a fizikai események leírása, hanem a lelki változások folyamatába való bevonódás miatt. Összességében viszont remek betekintést ad egy kisgyerekes szülő mindennapjaiba. Kendőzetlenül, amivel általában a közösségi médiában nem találkozunk.
Nehezen tudom értékelni ezt a könyvet, még így is, hogy pozitívan gondolkodom róla. Nekem személy szerint tetszett az első fele, a másodikat teljesen érdektelennek találtam. Emiatt a saját nézőpontomból kap egy jóindulatú 3,5 csillagot. Azonban azoknak, akiknél a gyerekvállalás aktuális téma, valószínűleg sokkal jobban betalál A pánik évei.
Összegzés
A pánik évei – Akarok-e gyereket? egy memoár, melyben a szerző a milleniálok egyik problémáját, dilemmáját boncolgatja: akar-e gyereket? Ennek milyen hatása lesz az életére? Körbejárja a fizikai és mentális felnőtté válásunk aspektusait, érintve akár a Szaturnusz-visszatérés kérdéskörét is.
A könyv első felében számot vet az érzéseivel kapcsolatban, hogy hol tart az élete, illetve különböző morális kérdéseket feszeget. A pánik évei második fele viszont már csakis a címre koncentrál: akar-e gyereket? Fizzell akart, lett is neki, így a kisgyerekes anyaság témakörét is bemutatja.
Emiatt is viszont számomra megosztó volt a könyv, mert a milleniál problémákról bármikor szívesen olvasok, amolyan lelki fröccs jelleggel, hogy nem én vagyok fura, hanem egy teljes generáció érzi magát sokszor furának. Ugyanakkor jelenleg egyáltalán nem foglalkoztat a gyerekvállalás témája, így A pánik évei második fele számomra teljesen érdektelen volt. Viszont ennek fényében azon milleniál társaimnak, akiket foglalkoztat a szülővé válás, vagy akár már szülővé vált, valószínűleg remek olvasmányélményt tartogathat Nell Fizzell kötete.
Kiknek ajánlom?
Mindenkinek, akinél a gyerekvállalás témája napirenden van, akár csak gondolatban. Ha azon gondolkodsz, hogy akarsz-e gyereket, és erről szívesen olvasnál könyvet. Amennyiben milleniál (Y generációs) vagy, valószínűleg az előzőek kapcsán telitalálat lehet A pánik évei.
Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!
A pánik évei: a kamaszkor és a változókor közötti időszak; a személyes válság, a számvetés és a változtatás ideje; talány, átváltozás, lehetőség.
A pánik évei alatt egy nő minden egyes döntését egy biológiai hátterű égető kérdés befolyásolja, mégpedig az, hogy vállaljon-e gyereket vagy sem.
Hogyan lehet józannak maradni ebben az őrjítő időszakban? Honnan tudjuk, kik vagyunk, és mit akarunk az élettől? Honnan tudjuk, jól döntünk-e?
Nell Frizzell nyers, humoros és megnyerően őszinte. Miközben elárulja, hogy mivel teltek számára a pánik évei, egyfelől együttérzőn átkarolja sorstársai vállát, másfelől kezdeményezi, hogy végre szó essék bizonyos dolgokról. Mindenki érintett: nők, férfiak, anyák, gyerekek, partnerek, barátok, munkatársak. Ideje némi őszinteségnek.
“A gyermekkorral, a kamaszkorral, a változókorral vagy az életközépi válsággal ellentétben nincs elterjedt elnevezése annak az idő, hormonok, társadalmi nyomás és anyai sóvárgás szülte viharnak, amely a húszas éveik végén, harmincas éveik elején egy gyorsvonat sebességével érkezik meg a nők életébe. Nincs rá orvosi szakkifejezés vagy német összetett szó, sem latin, arab, netán francia. Az asztrológia ugyan utal a Szaturnusz visszatértének hétéves ciklusaira, de ez a ködös kifejezés keveset ad vissza abból, milyen mértékű és jellegű helytállást követel meg, mennyi vérrel és könnyel jár az út és a változás, amelyet magamon és a környezetemben tapasztaltam. Amikor az ember átéli, úgy érzi, lehetetlen döntések hálójából próbál kikecmeregni: dönteni kell állásról, pénzről, szerelemről, lakhelyről, fogamzásgátlásról és elköteleződésről – és ezek a döntések mind egymásból következnek és visszafordíthatatlanok.”