Nyugalom – 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez címmel jelent meg Shunmyo Masuno buddhista szerzetes könyve, melyben a szorongó olvasóknak igyekszik tanácsokat adni a kiegyensúlyozottabb élethez. Persze ahhoz, hogy élvezd az olvasást nem feltétlenül szükséges szorongónak lenni, hiszen az élet minden területére kínál valamilyen megnyugtató gondolatot a szerzetes. Úgy gondolom, hogy nem ettől a könyvtől fogja az ember rendbe tenni az életét, viszont amolyan feel good olvasmány, tehát amíg forgatod, addig a nyugalom szólít meg.

Nyugalom – 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez

Olyan érzésem volt Shunmyo Masuno kötetével, mint annó Julian Brass Légy úrrá a szorongásodon! könyvénél: még ha nem is tudok minden egyes tippet és gondolatot a saját életemre vonatkoztatni és használni, olvasás közben akkor is felemelő érzésem volt. Brass kötetének újraolvasásán egyébként egy ideje már erősen gondolkodom.

A Nyugalom nagyszerűsége szerintem az egyszerűségében rejlik. Mert nem teljesíthetetlen dolgokról ír Masuno, hanem igazán egyszerű, sok kicsi sokra megy típusú tippeket ad. Alapvetően a szemléletváltás és a gondolkoásmódban való változtatáson van a fókusz. És szerintem itt érdekes az a kérdés, hogy ki mennyire szorong. Aki kordában tartható módon, annak valószínűleg a Nyugalom című könyvecske nagy segítség lehet, hiszen konkrét tippeket ad arra vonatkozóan, hogy például az itt és mostot éld meg, és ne a jövőn tépelődj.

Számomra a Nyugalom egyik legkedvesebb témája a hála volt. Egyrészt sokan hajlamosak vagyunk garantáltnak venni azt, amink van, másrészt én például időről időre meg szoktam állni, és elgondolkodom azon, hogy mennyivel előrébb tartok, mint évekkel, vagy akár hónapokkal ezelőtt. És azt hiszem, hogy a hála érzése, a számvetés rengeteget segíthet a mindennapokban. A Nyugalom című kötetet áprilisban olvastam, egy számomra igazán felkavaró időszakban, és nekem sokat segített.

Összegzés

Az én meglátásom szerint nem mindegyik tipp volt adaptálható a könyvből, ettől függetlenül viszont hasznosnak éreztem. Alapvetően a buddhista tanok a nyugati életvitelbe is átültethető lépéseit sorolja fel, ötvözve az ázsiai kultúra alapjaival. Például hogy ne birtokolj a szükségesnél több tárgyat, értékeld a csendet, vagy akár találd meg a békét a rendben.

Összességében hasznos, és javarészt könnyen elsajátítható szemléletmódot mutat a Nyugalom, amire a mai rohanó világunkban sokunknak szüksége lehet. Nem világmegváltó olvasmány, de lassan, meg-megállva a fejezeteknél elgondolkodtat, lassításra ösztönöz Masuno kötete. Buddhista zen gyakorlatok azoknak, akik nem tudnak teljesen lelassítani, ám mégis igénylik a nyugalmat a hétköznapi taposómalomban.

Kiknek ajánlom?

Kortól és nemtől függetlenül bárkinek hasznos olvasmány lehet. Ha úgy érzed, hogy kicsit összecsapnak a hullámok a fejed felett, akkor remek választás lehet. És akkor is, ha épp úgy érzed, hogy most minden rendben, jó úton jársz – mintegy megerősítésként, és ennek gyakorlásaként. Mivel nem egy regényről van szó, így időről időre érdemes levenni a polcról, és fellapozni azokat a fejezeteket, melyek épp hívnak.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!

Shunmyo Masuno: Nyugalom - 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez

Félsz? Tartasz valamitől? Szorongsz? Shunmyo Masuno könyvéből kiderül, hogy aggodalmaid többsége egyszerűen nem igazolódik be.

Gondolj bele: hányszor fordul elő, hogy a mindennapjaidat megmérgezi egy rossz sejtelem, de amitől féltél, végül nem következik be! Az életedet jobbá, szebbé, élvezetesebbé teheted pusztán azzal, hogy megszabadulsz felesleges félelmeidtől.

Ne hasonlítsd magadat másokhoz – a nyugtalanságod oroszlánrésze máris elillan; Szabadulj meg a felesleges dolgoktól, a lehető legegyszerűbb életet éld; Ne keresgélj, ne rohanj, ne hagyd, hogy megszállottságok legyenek úrrá rajtad; Értelmezd pozitívan a dolgokat – egyedül rajtad múlik a döntés, hogy boldog vagy, vagy boldogtalan; Ne áraszd el magadat túl sok információval; Szállj ki a versengésből – a zen így kerüli a stresszt; Aggódás helyett inkább cselekedj – ezáltal kétségtelenül jobbra fordulnak a dolgok.

Ez a könyv eszköz, amelynek 48 leckéje és csaknem 30 zen szólásmondása segít abban, hogy elfogadd magadat, és örömödet leld a korábbinál nyugodtabb, higgadtabb, pozitívabb énedben.