Visszajövök érted címmel jelent meg a Park Kiadó soron következő Musso-életműsorozat kötete. Az eredetileg 2008-ban publikált regény nem lóg ki Musso történetei közül, hiszen ugyan úgy fordulatos és olvasmányos, mint bármely más regénye. Az akciódus cselekményben pedig egy igen erős morális dilemma is megbújik: hogyan hat az életünkre egy-egy döntés, és vajon a hibáinkat van-e lehetőségünk jóvátenni?

Az idő olyan, mint egy könyv oldalai: amikor a hatvanhatodik oldalt olvassa, a hatvanhetedik és a hatvannyolcadik oldal már megvan írva.

Visszajövök érted

Ethan a huszonharmadik születésnapján elhatározza, hogy belőle mindenképp sikeres és gazdag ember lesz. Ehhez pedig 180 fokos fordulat kell az életében, így eltűnik a legjobb barátja és a menyasszonya életéből. A jelenben a terve sikerült, másnaposan ébred a luxusjachtján, egy ismeretlen nő mellett, majd nagy nehezen bevánszorog a luxusirodaházába. Ott egy tinédzserrel találkozik, aki segítséget kér tőle, azonban a férfi elhajtja. A lány öngyilkos lesz. A szürreális nap végén, körülbelül a regény harmadánál Ethant lelövik.

Azonban másnap felébred, és újraéli az előző napot. Mintha az élet azt mondaná, hogy ezt elcseszted, de tessék, kapsz egy plusz esélyt. Ethan pedig igyekszik mindent megtenni, hogy kiderítse, mégis mi történik körülötte. Apránként pedig azt is kezdi megérteni, hogy a legapróbb tetteinknek is komoly súlya van nemcsak a saját, hanem mindenki más életére nézve is.

…bármennyire is meg vagy zavarodva, bármilyen nehézségeid vannak is, nem szabad elfelejtened, hogy az életben semmi sincs véglegesen lejátszva, és hogy minden problémára van megoldás.

Kibogozhatatlan szálak, melyek a végére értelmet nyernek

A Visszajövök érted Musso korai művei közé tartozik, és valamilyen szinten egyébként érezhető rajta. Mintha frissebb, vagy picit másabb lenne, mint az újabbak. Ettől függetlenül viszont az író iránti rajongásom töretlen.

Guillaume Musso regényeiről iszonyatosan nehéz könyajánlót írni, pontosan a szerkezete miatt. A Visszajövök értedben is apránként derülnek ki a dolgok, melyek olvasás előtt olyan spoilerek lennének, melyek szerintem rontanák az olvasmányélményt.

Ettől függetlenül viszont ennek a regénynek az egyik nagyszerűsége pont a bevezetőben is írt morális dilemma. Vajon megéri a sikert és a pénzt hajhászni? Mi számít többet, egy üres, de gazdag élet, vagy a tartalmas, a szeretteinkkel töltött évek? Nem utolsó sorban ha kapnál rá lehetőséget, megváltoztatnád a rossz döntéseidet?

Meg kell tanulnunk, hogy a jelenben éljünk. Ha túl sokszor tekintünk a múltba, újra meg újra szembesülünk a lelkiismeret-furdalásainkkal és a fájdalmainkkal. És ha túl sokat remélünk a jövőtől, illúziókba ringatjuk magunkat. Az egyetlen élet, amely igazán megérdemli, hogy megéljük, a jelen pillanat…

Összegzés

A Visszajövök érted számomra egy tipikus Musso volt: fordulatos, izgalmas, és olvasmányos történet, ahol gyakorlatilag lehetetlen megtippelni a végkimenetelt. Nem utolsó sorban a szerző képes annyira bevonni, hogy képtelenség letenni a könyvet, míg be nem fejezed.

Nagyon szerettem olvasni a Visszajövök értedet is, és most sem csalódtam a kedvenc francia szerzőmben.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki kedveli Musso-t. Tulajdonképpen egy könnyed olvasmány, de ha nyitott vagy rá, akkor el is tudsz töprengeni a történéseken. Ha pedig még nem olvastál a szerzőtől, akkor is bátran ajánlom ismerkedésnek, ugyanis hasonlóra lehet tőle számítani, noha olyan fondorlatosan szövi a történeteit, hogy nincs meg az emberben az “egykaptafa”-érzés.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Guillaume Musso: Visszajövök érted

Jóvá tudja-e tenni az ember egyetlen nap alatt egy élet tévedéseit?

A harmincas éveiben járó Ethan gazdag, híres, jóképű pszichiáter. Keményen megdolgozott a sikerért. Boston szegénynegyedében nőtt fel, ahol kilátástalannak látta a jövőjét. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát: egy New York-i kiránduláson hátat fordított addigi életének, és egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt legjobb barátja és menyasszonya szeme elől.

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján egy ismeretlen, vörös hajú nővel az oldalán, és kezdetét veszi egy őrült, rejtélyekkel teli nap, amelynek végén egy ismeretlen férfi lelövi. És ezután…

Guillaume Musso a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író. Regényeit több mint negyvenöt nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.