Íme a Böszörményi Gyula könyvek, avagy Gyula bátyó írói életműve. Ebben a posztban az összes regénye és könyvsorozata szerepel, sorrendben. Böszörményi Gyula könyvein több nemzedék nőtt fel, kicsik és nagyok egyformán élvezték és élvezik a műveit. Igazán termékeny író volt, ebben a bejegyzésben pedig az írói életművét összegzem.

Böszörményi Gyula könyvek – az összes regénye és könyvsorozata, sorrendben

Böszörményi Gyulát a Leányrablás Budapesten kapcsán ismertem meg, és az Ambrózy báró esetei-sorozat nagy nagy kedvencemmé vált. Ebben a bejegyzésben az életműve előtt szeretnék tisztelegni, mert a halálhíre lesújtott. Még mindig nehezen találom a szavakat, egészen egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy nincs többé.

A lista elkészítéséhez a Molyt hívtam segítségül.

Böszörményi Gyula Miskolcon született 1963. július 23-án. Kisgyermekkorában diagnosztizálták izomsorvadással, emiatt pedig kerekesszékbe kerül. Gyermekkorát egészségügyi gyermekotthonban töltötte, itt kezdett el írni. Első kötete a Kucó volt, mely egy önéletrajzi ihletésű regény. Később ifjúsági, fantasy, és sci-fi műfajokban is alkotott. Nemcsak könyveket, hanem rádiójátékokat, forgatókönyveket is jegyzett. 2007-ben József Attila-díjat kapott. 2022. június 29-én hunyt el.

Ambrózy báró esetei

  1. Leányrablás Budapesten
  2. A Rudnay-gyilkosságok
    2.5 Beretva és tőr
  3. Ármány és kézfogó
    3.5 Bitó és borostyán
  4. Nász és téboly
  5. Szer’usz világ
  6. A Barnum-rejtély
  7. A hullaházi skandalum

Gergő-regények

  1. Gergő és az álomfogók (2002)
  2. Gergő és a bűbájketrec (2003)
  3. Gergő és a táltosviadal (2004)
  4. Gergő és az álomvámpírok (2005)
  5. Gergő és az álomvámpírok II. (2006)

Zsófi-regények

  1. Zsófi és az elnévtelenedett falu (2005)
  2. Zsófi és a Boszorkánypláza (2005)
  3. Zsófi és az ősboszorkány (2008)

Rémálom-sorozat

  1. 9… 8… 7…
  2. 6… 5… 4…
  3. 3… 2… 1…

Rontásűzők-sorozat

  1. Az időkút
  2. A gyásznémber
  3. A tündérköd

Lúzer Rádió-sorozat

I. Lúzer Rádió, Budapest!
II. Lúzer Rádió, Budapest! II.
III. Lúzer Rádió, Budapest! III.
IV. Lúzer Rádió, Kehida!
V. Lúzer Rádió, Budapest! V.
VI. Lúzer Rádió, Budapest! VI.

Monyákos Tuba-történetek

  1. Monyákos Tuba a Lidérc Árvák Fészkében
  2. Monyákos Tuba és a csatornalidércek
  3. Monyákos Tuba és a tűzhangyasámán

Jonatán kalandjai-sorozat

  1. Az elveszett történet
  2. A Gutenberg Lovagrend
  3. Árnyvadászok

Rúvel hegy-sorozat

  1. Böszörményi Gyula: Rúvel hegyi legenda
  2. Harby Riann: Rúvel hegyi legenda
  3. Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai
  4. Harby Riann: A bolhedor lovagjai

EzoPara-trilógia

  1. Böszörményi Gyula – Machó Zsófia: EzoPara – 1. könyv
  2. Böszörményi Gyula – Machó Zsófia: EzoPara – 2. könyv
  3. Böszörményi Gyula – Machó Zsófia: EzoPara – 3. könyv

Különálló könyvek

Kucó (1991)
Kucó / Villamostangó (1997)
Fiókszavak (2003)
Böszörményi Gyula – Rákos Péter: Gyerekasztrológia (2004)
Anthony Sheenard (szerk.): Birodalmi osztag (2004)
Kerekalma mesék (2005)
Emberke színe (2009)
Mizu utazásra gondol (2010)
A csudafurula (2012)
Kucó és más életszilánkok (2019)

Robin Mash néven

Robin Mash: AIDS-kommandó (1995)
Robin Mash: Árnyéktalanok (1996)
Robin Mash: Kárhozottak háza (2003)

Robina Mash néven

Robina Mash: Csillag az éjszakában (1997)
Robina Mash: Hullámok hátán (1997)
Robina Mash: Adjátok vissza a gyermekemet! (1999)

Harby Riann néven

Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (2000)
Harby Riann: A bolhedor lovagjai (2001)

Julius Bessermann néven

Julius Bessermann: Greg und die Traumfänger (2002)
Julius Bessermann: Greg und der Zauberkäfig (2003)

Antológiák, melyekben szerepelnek az írásai

Lovász Andrea (szerk.): Elfelejtett lények boltja
Fonyódi Tibor – Szélesi Sándor (szerk.): Az evolvens kalózai
Ughy Szabina (szerk.): Amikor a kukák világgá mentek
Michaleczky Péter (szerk.): A hipertér vándorai
Lovász Andrea (szerk.): Érik a nyár
Burger István (szerk.): Galaktika 300.
Lovász Andrea (szerk.): Dzsungeldzsem
Csapody Kinga (szerk.): Sokszínű mesék
Lovász Andrea (szerk.): Macskamuzsika
Lovász Andrea (szerk.): Tengerecki
Burger István (szerk.): Galaktika 300 XL
Nagy Gabriella (szerk.): Duna-legendárium
Ölelőskönyv


Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!