Az elmúlt egy évben nagy utat jártam be: eljutottam a létezik az asztrológiától odáig, hogy születési képletet is tudok elemezni. Na jó, tudtam, hogy a napjegyen túl létezik az aszcendens és a holdjegy, és a születési képlet elemzésem sem tökéletes még, de azt hiszem így is markáns a változás. Mostanában rengetegszer képtelen vagyok megállni szó nélkül azokat a véleményeket, hogy az asztrológia hülyeség, szóval íme egy teljes bejegyzés a gondolatamról, a fejlődésról, és hogy nekem hogyan segített.

Mert lehet humbugnak tartani, homokba dugni a fejünket, de ha egy kicsit elkezdünk érdeklődni, akkor elég gyorsan kiderül, hogy remek önismereti utazás is. Nekem legalábbis az volt. És már a legelején leszögezném, hogy persze, számít a nagy hármas (Nap, aszcendens, Hold), de sokszor más dolgok is komolyan befolyásolnak. Plusz azt se felejtsük el, hogy az embert érik időközben kisebb-nagyobb traumák is, ezek is befolyásolhatják a dolgokat. Vagyis ezek az én meglátásaim.

Ez a bejegyzés neked szól, ha szinte semmit nem tudsz a témáról, de benned van a kíváncsiság. Neked szól, ha nyitott vagy olyasmire, ami nem konvencionális. Vigyél belőle annyit, amennyi kényelmes, a többit pedig hagyd. Ez a bejegyzés azért született, hogy segítsen annak, aki érdeklődik, mert annó nekem is jól jött volna bármilyen információ.

Nyilas / Ikrek / Szűz / stb a horoszkópom

Ezeken mindig olyan jót mosolygok, aztán persze sosem tudom megállni, hogy ne foglaljam össze dióhéjban. Mert amit te a horoszkópodnak nevezel, az nagy valószínűséggel a napjegyed, ami a saját véleményem szerint talán a legkevésbé számít. Hogy miért? A napjegy az, ami felé az egyén törekszik, amilyenné válni szeretne/kellene, tehát nem az, amiből bármilyen szinten megmondható lenne a személyiség. De utóbbit felejtsük is el, mert nem három jegy alapján ítélünk. Sőt, sokan félnek is attól, hogy ha valakit érdekel, mert biztos beteszem egy dobozba, és már nem leszek rá kíváncsi. Ez sem igaz, mert nincsenek jó vagy rossz jegyek, olyanok vannak, amik ezzel vagy azzal jobban vagy kevésbé kompatibilisek. Sőt, nálam kíváncsiság van, nem a születési képleted alapján foglak megítélni, hanem ahogyan velem viselkedsz, amilyen érzéseket bennem keltesz.

Tavaly ősszel rengeteget olvasgattam a Cafeastrology birth chart elemzéseit (angolul tudók előnyben, ha érdekel a téma), ahol szerintem egészen részletesen írnak egy-egy aspektusról. Teljesen kezdőknek ez az oldal szerintem szuper, mert átlátható, érthető, és rengeteg információt ad. Mostanában az Astro-Seeket nyitom meg ha keresgélek, mert habár ugyan úgy vannak leírások, de már inkább az elrendezés érdekel. Mindenképpen szükséged lesz egy születési órára és percre, hogy pontos riportot kapj, és főleg hogy megtudd az aszcendensed. Később ez a házak elrendezése miatt is fontos lesz, de ne szaladjunk annyira előre.

Ami nekem a legnagyobb mumus volt: az analógiák

Számomra az asztrológia egy olyan téma, ami nagyon érdekelt, de nem tudtam, hogy mások hogyan tudják csettintésre összekötögetni a pontokat. Erre a válasz az analógiák. Maradjunk a nagy hármasnál (big three), ahol ha van három különböző jegy, hogyan tudunk belőle nagy vonalakban valamit kihámozni? Tudnunk kell, hogy mit jelent a napjegy, a holdjegy, illetve az aszcendens (mert ezek is analógiák). A Napod, ami felé törekszel, az aszcendensed amilyennek a környezeted lát, a Holdad pedig az érzelmi világod nagyon leegyszerűsítve. Vegyük a jegyeket: mind a 12 zodiákust lehet pár szóban és mondatban jellemezni, így pedig egy-egy bolygó témájával össze lehet kötni.

Véleményem szerint itt bonyolodik a helyzet, mert online nem mindig lehet olyan információhoz jutni, ami kielégítő, vagy akár hiteles egy olyan területen, amiről vajmi keveset tud az ember. Aki pedig hiteles és elismert, valószínűleg a saját fizetős kurzusán fogja továbbadni a tudásanyagot, amivel semmi probléma sincs. Én mindenképpen saját magam szerettem volna ennek utánajárni, a legelején pedig nem szerettem volna érte fizetni. Nem azért, mert sóher vagyok, hanem mert bennem volt, hogy egyedül is képes vagyok fejlődni. Most, közel egy év után kezdtem el fontolgatni az asztrológus kurzust, részben azért is, mert még mindig érdekel a téma, tehát nem a minden csoda három napig tart kategóriába esett bele az asztrológia.

Ha te is inkább otthon kutakodnál, akkor Brigitte Hamann könyvét, a A tizenkét archetípust ajánlom, amiben a zodiákus jegyeit elemzi nagyon részletesen, sőt, átláthatóan, szóval én is bele szoktam lapozni időről időre. Ha esetleg születési képletet szeretnél elemezni, akkor Kálmán Eszter könyve, a Csillagok útján amit meleg szívvel ajánlok, én az első elemzésemet eme kötet segítségével készítettem el, a visszajelzés alapján pedig pontos volt.

Az asztrológia mint önismeret?

Ez lehet, hogy elrugaszkodott gondolat, de számomra nem tűnik annak, sőt. Nekem személy szerint rengeteget segített abban, hogy jobban megértsek nagyon sok dolgot önmagammal és a gyerekkorommal kapcsolatban. Visszakanyarodva kicsit az analógiákhoz, nem csak jegyből, hanem házakból is 12 van, más-más témákkal. Nagyon leegyszerűsítve, amelyik házban sok bolygód van (3-at vagy többet stelliumnak hívunk), az egy fontos terület számodra, de nem mindenkinek van ilyen bolygótorlódása. Ilyenkor meg kell nézni a bolygó analógiáját, illetve a ház témáját amiben áll, és ezekből is nagyon sok dolgot lehet leszűrni, megérteni.

Hogy hozzak saját példát is, nekem a 4. házamban van stelliumom, ami a gyerekkorral, a származási családdal köthető össze – bizony sokat kínlódtam a témával. Vagy a 7. házamban van a Szaturnuszom, a ház témája a párkapcsolat, a társas- és partnerkapcsolatok, míg a Szaturnusz a limitációk, a korlátozások bolygója. És hogy ezek hogyan segítettek az önismeretben? Megértettem, hogy a 4H stellium (a Skorpióban) a származási családommal függ össze, a Skorpióban lévő bolygótömörülés pedig annak a jegynek is ad egy nagyobb befolyást, noha a nagy hármasomban nincs Skorpió. A 7H-as Szaturnusz pedig megértette velem, hogy nem feltétlenül velem van gond, hanem ez az a terület, ahol iszonyatosan türelmesnek kell lennem. Időközben lesznek kihívások amin keresztül tanulok, de végül sokkal kiegyensúlyozottabb és stabilabb terület lesz.

Konklúzió?

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg te is látod, hogy egy nagyon gazdag és mély téma az asztrológia. Ebben a bejegyzésben inkább arra szerettem volna rávilágítani, hogy sokkal összetettebb, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Nem is írtam mindenről, például az elemekről vagy a fényszögekről. Ezek azok a dolgok, amik később lehetnek érdekesek, amikor már picit beleástad magad a témába, Ha érdekel, akkor igen, autodidakta módon, otthon is rengeteget lehet tanulni, viszont mindenképp időre lesz szükséged. Tudom azt is, hogy nagyon sokakban heves ellenérzések vannak, amivel nincs gond, viszont élni és élni hagyni: akinek ez fontos, hagyjuk hogy higyjen benne. Úgy gondolom, hogy mindenki másban hisz, mindenki másból merít reményt és erőt, amit nem szabad elvenni tőle.

Nem vagyok asztrológus, csak kíváncsi és érdeklődő, aki igyekszik utánajárni a dolgoknak. Eme bejegyzés közel sem teljes vagy részletes, de bízom benne, hogy gondolatébresztőnek jó lehet, vagy annak, hogy merre érdemes elindulni ezen az úton. Gondolom mindenki a saját képletét kezdi el először elemezni, megnézni, hogy ez saját magára mennyire igaz, ilyen módon szárnypróbálgatni. Itt pedig remekül vissza lehet kanyarodni az önismereti kérdéshez.

Ha felkeltette az érdeklődésed, akkor kellemes időtöltést kívánok neked a csillagok világában! Ha pedig gondolatébresztő volt, írj kommentet, kíváncsi vagyok a véleményedre! Ha pedig szeretnél még hasonló cikkeket olvasni, írd meg, hogy mire lennél kíváncsi 🥰

Még több asztrológia témájú cikkért csekkoljátok az Asztrolgógia kategóriát! 🪐