Kik azok az Irodalmi popikonok? Mitől lesz egy író sztár? Hogyan mérhető a siker? Ezekre, és sok más kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga ebben az interjúkötetben, mely Irodalmi popikonok címmel jelent meg, és híres magyar, illetve külföldi szerzők életútját mutatja be.

Irodalmi popikonok

Bevallom, én sem olvastam még a kötetben bemutatott összes szerzőtől, de például eme könyv hatására szereztem be az első Hemingway-kötetemet, mert az ő életútja annyira megtetszett, hogy úgy éreztem, a munkásságával muszáj megismerkednem. Szerepelnek benne olyan szerzők is, akiktől már olvastam, de mégsem nyűgöztek le. És szerepelnek benne olyan írók is, akikről csak érintőleges ismereteim voltak.

Noha interjúkönyv – mindegyik íróról két emberrel beszélget a szerző –, mégis helyenként olyan érzésem volt, mintha egy eletrajzi könyvet tartanék a kezemben. És szerintem pont ez adja a zsenialitását, mert engem sokkal jobban érdekel az ember a szöveg mögött, mint bármilyen száraz tény. Félreértés ne essék, az Irodalmi popikonok egyáltalán nem száraz, sőt, gyakorlatilag letehetetlen és olvastatja magát. Vannak olyan sikerszerzők, akikről a téma iránt érdeklődőknek nem tud olyan sok új információval szolgálni, és vannak olyan manapság kevésbé populáris írók, akiknek az élete pont hogy újdonságként hat.

Kiknek ajánlom?

Gyakorlatilag egy jolly joker könyv ez, mert annak is érdekes lehet, aki ismerős az irodalmi terepen, na és természetesen azoknak is, akik még most ismerkednek a könyvmolysággal. Ráadásul nekem van egy olyan gondolatom, hogy középiskolában is hasznos lehet, amikor a tanulóktól tényleg csak a száraz tényeket követelik meg. Nekem legalábbis biztosan jól jött volna, hogy egy-egy író emberi oldalát is megismerhessem a tankönyveken túl.

Még több könyvajánlóért csekkoljátok a blogon a Könyvajánló kategóriát

Szederkényi Olga: Irodalmi ​popikonok könyvajánló és könyves kedvcsináló György Tekla könyves blogján

Az irodalmi siker sokféle lehet. Ismerünk például bombasikert és kasszasikert, közönségsikert és szakmai sikert, tiszavirág-életű sikert és örök sikert, hazai sikert és világsikert – na és ezek számtalan kombinációját… Molnár Ferenc színdarabjaival meghódította Európát és Amerikát, Babitsék (“a szakma”) mégis átnéztek rajta. Rejtő Jenő olvasók és írók újabb és újabb generációinak rajongását vallhatja magáénak, a kánon és a külföld mégse kért belőle. Bródy Sándor valóságos irodalmi sztár volt a maga korában, mára azonban mintha megkopott volna a Nap lovagjának csillogása. A példákat sorolhatnánk még sokáig. És ez a könyv sorolja is…

Szederkényi Olga irodalmi párosinterjúinak központjában mindig egy-egy sikerszerző (irodalmi popikon), esetleg ikonikus regényhős áll, és az interjúalanyokkal elsősorban az adott siker titkát próbálják megfejteni. Mit tudott Shakespeare, hogy darabjait világszerte teltházzal játsszák több mint 400 éve? Mivel bűvöli el a szakmát és közönségét egyaránt Szabó Magda? Mi a titka Agatha Christie-nek, akinek eladási példányszámai a Biblia eladási rekordjait közelítik? Mitől töretlenül népszerű még ma is az Egri csillagok? Egyáltalán, megfejthető-e az irodalmi siker titka?

Akit azonban egyáltalán nem érdekel a siker, se annak titka, csak szereti az irodalmat, az is bátran vegye kezébe ezt a kötetet. A lebilincselő interjúk ugyanis újra bebizonyítják a régi igazságot: az irodalomnál csak egy jobb dolog van, az irodalomról való beszéd.