Hat ​bíborszín darumadár címmel jelent meg Elizabeth Lim azonos című duológiájának első kötete, amelyben a keleti kultúra elevenedik meg egy modern mese köntösében. A tizenhat éves Shiori’anma hercegnőnek egy átkot kell legyőznie, hogy megmenthesse a királyságot és a darumadarakká változott bátyjai életét.

Hat ​bíborszín darumadár

Shiroi a hercegnők gondtalan életét éli, és azért panaszkodik, mert túl sok hercegnős tevékenységben kell részt vennie, mint például a varrás. Egy nap azonban mélyen megsérti az odalátogató jegyesét és annak a családját azzal, hogy a tóba ugrik, ahol egy sárkány menti meg az életét. A hercegnő pedig ekkor ébred rá, hogy a szülőföldjén tiltott varázslat birtokában van. Amikor ennek a ténye kiderül a mostohaanyja, Raikama előtt, akkor a nő megátkozza őket. Shiroi testvéreit darumadarakká változtatja, Shiroi pedig ha megszólal, akkor minden egyes szava egy-egy bátyja életébe kerül. Mindezek tetejébe a lányt a messzi északra száműzik, ahol egyetlen társa, egy általa életre keltett papírmadár, Kiki, akivel a gondolataik útján kommunikálnak.

Bevallom, egy kissé tartottam a történettől, mert a keleti (témájú) történetek nem igazán az én műfajom, azonban a Hat ​bíborszín darumadár kellemes meglepetéssel szolgált. Noha a neveket szerintem sosem fogom megszokni, maga a történet szerencsére abszolút élvezhető volt a keleti kultúra mélyebb ismeretei nélkül is. Elizabeth Lim regényét olyan érzés volt olvasni, mintha egy mesébe csöppentem volna.

Lecsupaszítva a jó és a rossz összecsapása a Hat ​bíborszín darumadár, azonban ennél nyilván többről van szó. A szeretet, a tisztelet, a kitartás, és az összetartozás talán azok a kulcsszavak, amelyeket kiemelnék. Nem utolsó sorban pedig a kötelességtudat és a családi kötelékek, amelyek előtérben vannak a történetben. Más olvasatban viszont azt mondanám, hogy a Hat ​bíborszín darumadár nagyon szépen ábrázolja Shiroi karakterfejlődését, ahogyan tehetetlen hercegnőből ravasz és kitartó harcossá válik.

A regény olvasmányos és szerethető, valamint a kiadó 14 éves kortól ajánlja, így ennek tükrében a történet mellőzi a kegyetlenkedést és a brutalitást is. Számomra pont emiatt is volt üdítő változatosság a Hat ​bíborszín darumadár.

Összegzés

A Hat ​bíborszín darumadár egy erősen mesei alapokra épülő fantasy, amelyben Elizabeth Lim főhőse egy tizenhat éves hercegnő, akinek nemcsak a királyságot, hanem a hat bátyja életét is meg kell mentenie. A kiadó 14 éves kortól ajánlja, ennek tükrében pedig a regény mellőzi a kegyetlenkedést és a brutalitást is. Ezek helyett pedig a kitartást, a szeretet, és a karakterfejlődés kerül középpontba. Számomra emiatt is volt üdítő változatosság, hiszen olyan érzésem volt, mintha egy felnőtt mesét olvasnék, amely noha bővelkedett kalandokban és izgalmakban, mégis megnyugtató volt, hogy a jó fog győzedelmeskedni. Utóbbi kapcsán viszont azért nem ennyire fekete és fehér a történet vége, amely A sárkány ígérete című folytatásban kap majd igazi lezárást.

Kiknek ajánlom?

Ha kedveled a felnőtt meséket a fenti szempontok alapján, akkor valószínűleg tetszeni fog a Hat ​bíborszín darumadár. Amennyiben egy izgalmas és kalandos olvasmányt keresel, akkor is ajánlom Elizabeth Lim regényét.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Elizabeth Lim: Hat ​bíborszín darumadár (Hat bíborszín darumadár 1.)