Amilyen akkor voltam címmel jelent meg Amber Smith regénye, amelyben a nemi erőszak hatásainak kérdését boncolgatja egy fiatal lány, Eden szemszögén keresztül. A történet nagyon szép képet fest arról, hogy egy ilyen trauma hogyan tudja megváltoztatni az áldozat mindennapjait és gondolkodását, azonban a remény is végig ott motoszkál a lapokon, hogy aztán végül feloldást adjon mind a főhősnek, mind az olvasónak.

Amilyen akkor voltam

Az Amilyen akkor voltam az a regény, amelytől tart is az olvasó, de azért érdeklődik is iránta. Ez a kettősség pedig véleményem szerint abból fakad, hogy egy iszonyú nehéz témát szed ízekre a szerző, mégpedig a nemi erőszak áldozatául esett Eden világába kalauzolja el az olvasót. A legtöbb könyv megáll ott, hogy megemlíti a dolgot, Amber Smith viszont húsbavágó részletességgel ír arról, hogy milyen mélyen beleivódik a fájdalom és a szégyen a fiatal lányba.

Nehéz olvasmány, és bevallom őszintén, hogy úgy a kétharmadánál rákerestem, hogy mi lesz a vége. Alapvetően nem vagyok az ilyesmi híve, de az Amilyen akkor voltam Edenjéért annyira fájt a szívem, hogy egyszerűen nem bírtam kivárni, hogy tényleg megkapja-e a segítséget, a feloldást, és az igazságot. A regény így sem teljesen kerek, azonban szerencsére a szerző írt folytatást, és remélem, hogy boldogabb idők köszöntenek be a lány életében.

Nehéz erről a könyvről írni, nemcsak a téma, hanem annak a hatásának részletessége miatt is. Azonban pontosan emiatt is érzem azt, hogy egy nagyon fontos regényről van szó. Egyrészt edukációs szempontból, másrészt pedig ami a könyvek célja is, azaz a sorsközösség, és a nem vagy egyedül-üzenet miatt. Mert az Amilyen akkor voltam története mögött rejlő igazi horror az, hogy noha Amber Smith egy fiktív karakterről ír, az események sajnos nagyon sok lánynak és nőnek a valóságot jelentik, vagy jelentették.

Összegzés

Az Amilyen akkor voltam lelkileg az egyik legmegterhelőbb olvasmányom volt jó ideje. Amber Smith egy tinédzser lány, Eden karakterén keresztül mutatja be rendkívül érzékenyen, hogy egy nemi erőszaknak milyen hatása van az áldozatra – főleg akkor, ha az gyakorlatilag majdnem családtag, és folyamatosan szembe kell néznie ezzel a fiúval. A könyv megrázó és szívfacsaró, ugyanakkor a maga nemében csodálatos is. Mindenképpen érdemes elolvasni, még akkor is, ha egy kicsit Jack Ketchum A szomszéd lányához tudnám hasonlítani az olvasmányélményem.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek. Tényleg. Úgy gondolom, hogy még ha a téma igen nehéz is, a szerző mégis nagyon szépen vezeti végig Edent a trauma legmélyebb bugyraiból valamiféle feloldozás felé. Nem utolsó sorban pedig úgy érzem, hogy remekül edukál és érzékenyít a regény.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Amber Smith: Amilyen akkor voltam (Amilyen akkor voltam 1.)