Site icon Tekla blogol: életmód- és könyves blog

Christopher Berry-Dee: Pszichopata sorozatgyilkosok

Christopher Berry-Dee: Pszichopata sorozatgyilkosok

Pszichopata sorozatgyilkosok címmel jelent meg Christopher Berry-Dee kötete, amelyben olyan elkövetőket mutat be, akik különösen gyomorforgató módon bántak el az áldozataikkal. Korábban azt mondtam a True crime – Valós bűnügyek sorozatról, hogy én ezt nem tudom elolvasni, pontosan azért, mert nem fikció, és valós eseményeket mutat be, de hajtott a kíváncsiság, ezért mégis kézbe vettem ezt a kötetet.

Pszichopata sorozatgyilkosok

A true crime sosem tartozott az érdeklődési köreim közé, leginkább azért, mert számomra egy fikció megadja azt a biztonságérzetet, hogy bármit is olvasok, az nem a valóság. Ezzel szemben a valós eseményeken alapuló művek, mint például A szomszéd lány (ami fikció, de a gerince megtörtént eseményeken alapszik) kifejezetten nehéz olvasmány volt számomra, és akkor mit kezdenék én a true crime-al? Christopher Berry-Dee-től a Pszichopata sorozatgyilkosokat azért olvastam el, mert azt éreztem, hogy tárgyilagosan, és nem szenzációhajhász módon fogja bemutatni ezeket az eseteket, valamint korábban hangoskönyvben már meghallgattam a Sorozatgyilkosokkal ​beszélgettem című könyvét is. A sejtéseim jók voltak, Berry-Dee tényfeltáró módon írta meg ezt a kötetet is.

A Pszichopata sorozatgyilkosok azon túl, hogy valós eseteket mutat be, ennek az egésznek a pszichológiáját is boncolgatja. Az egyik fejezet arról szól, hogy felismerhetőek-e ezek az emberek, egy másik arról értekezik, hogy mit is jelent tulajdonképpen ez a megnevezés, míg egy harmadikban arról van szó, hogy mennyire sokfélék ezek az emberek.

Olvasás közben azon gondolkodtam, hogy a 20. századi történetek vajon mennyire számítanak réginek, hogy napjainkban mennyire megváltozott az életritmusunk – de ezzel együtt nyilván az elkövetők módszerei is. A legmegnyugtatóbb, és egyben legijesztőbb az volt számomra az elméleti-filozófiai vonalon, hogy Christopher Berry-Dee nem írja, hogy persze, a 21. században már nagyobb biztonságban vagy, hanem sokkal inkább arra figyelmeztet, hogy egyes esetekben lehetetlen előre látni a kibontakozni készülő tragédiát.

Tragikus sorsok, amikből tanulhatunk?

Nőként olvasva nem tudtam nem észrevenni azt a mintázatot, hogy sok nő a megérzései ellenére sem hagyta faképnél az emberét, példának okán Peter Kürten történetében. És azon is gondolkodtam, hogy mennyire elcseszett a világunk, hogy a nőket annyira a kedvességre és a segítőkészségre kondicionáljuk, hogy ha nemet mond, akkor nemcsak külső, hanem belső feszültséget is okoz mindez.

Talán meglepő, de a Pszichopata sorozatgyilkosok elsősorban azért érdekelt, hogy információt gyűjtsek önvédelemből. Nem azt mondom, hogy elolvastam a könyvet, és velem soha semmi baj nem történhet, hanem inkább úgy állok hozzá, hogy az információ hatalom. Hogy tudom, hogy vannak bizonyos visszatérő mintázatok, amik első blikkre semmiségnek tűnhetnek, de talán az ember életét is megmenthetik. Bár mivel a napi gyaloglásaimat egy jó hírűnek nem igazán mondható kerület utcáin szoktam teljesíteni, így már jó ideje van egy olyan szabályrendszerem, hogy férfinak nem állok meg, mert nem egy nő segítségére van szüksége, vagy hát már mindenki kezében ott az okostelefon, oldja meg egyedül. Vagy folyamatosan szkennelem a környezetem, amibe beletartozik az is, ami mögöttem van. Hogy inkább tűnök bunkónak és flegmának, better safe than sorry. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha kiteszem a lábam a lakásból, akkor bunkó paraszt üzemmódba kapcsolok, mert volt már, hogy nénitől kérdeztem meg, hogy minden oké-e, vagy bácsit igazítottam útba, hanem azt jelenti, hogy talán racionálisan meg sem tudom magyarázni, hogy miért kerüljek nagyobbat vagy menjek át az út másik oldalára, vagy miért nézzem levegőnek a nekem dumáló, jellemzően férfit, akkor megteszem. Mert inkább választom azt, hogy bunkónak legyek titulálva egy vadidegen által, mint hogy akár csak a leghalványabb lehetőségét is megadjam annak, hogy bajba kerüljek.

Nem sűrűn beszélek ezekről a dolgokról, de ha mégis, akkor jellemzően kb. kiröhögnek – nyilván jellemzően a férfiak, akiknek annyira sok tapasztalatuk van abban, hogy milyen az, amikor olykor 300%-os készültségi szintben kell lenned, hogy mindent megtegyél annak érdekében, hogy elkerüld a zaklatás bármilyen formáját –, hogy túlságosan paranoiás vagyok, miközben Budapest közbiztonsága jelenleg a béka segge alatt van, és amikor ezt írom, akkor csak beszélünk róla, hogy igen, pocsék a helyzet, de hát hihi, majd megoldódik magától.

Nyilván eléggé elkanyarodtam a Pszichopata sorozatgyilkosoktól, de számomra ezekben a kérdésekben nagyon jó megerősítést adott, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet racionális módszerekkel megoldani. És megerősített abban is, hogy akárki akárhogy bolondnak nézhet, a saját kis szabályrendszerem igenis fontos (utóbbit önvédelmi oktatáson férfi tanár is validálta, szóval kedves lányok, nők, asszonyok, hölgyek: a biztonság érdekében sokszor nevetségesnek tűnő dolgokat kell tennünk).

Kiknek ajánlom?

Elsősorban nyilván azoknak ajánlom a Pszichopata sorozatgyilkosokat, akik érdeklődnek és kedvelik a true crime műfaját. Másodsorban viszont ahogyan írom is, szerintem amolyan önvédelmi kézikönyvnek is remek lehet, mert egyrészt Christopher Berry-Dee egyes fejezeteket kifejezetten a mögötte megbúvó pszichológiának szentel, másrészt pedig ha nem rémtörténetként, hanem interaktív szövegként kezeljük ezeket a leírásokat, ahol a red flageket szedjük listába, akár fejben, akár írásban, akkor kifejezetten jó önvédelmi eszköztárat adhat a női olvasók kezébe.

És hogy mennyire gyomorforgatóak a könyvben közölt sztorik? Eléggé, de az a baj, hogy ha végiggörgeted a Facebookot, vagy elolvasod a napi bűnügyi híreket, akkor sokszor hasonló brutalitással fogsz szembesülni. Nagyon szomorú ezt leírni, de az átlag polgár szerintem már valamilyen szinten immunis ezekre a horrorisztikus dolgokra, mert napjainkban olyan mennyiségben ömlik ránk akaratlanul is.

Még több könyves kontentért csekkold a többi közösségi média felületem is!


Christopher Berry-Dee oknyomozó kriminológus összesen több mint harminc elvetemült gyilkossal készített interjút élete során, akik szinte minden módszert bevetettek, amely alkalmas az emberélet kioltására: fojtogatás, késelés, agyonverés, az áldozat lelövése vagy élve felgyújtása, maró hatású anyagok befecskendezése… Tulajdonképpen nem volt olyan ölési mód vagy kínzás, amely ne szerepelt volna a bűnlajstromukban.


Ebben a könyvben a szerző még messzebbre merészkedik, mint a Sorozatgyilkosokkal beszélgettem című kötetében, és egyenesen a pokol kapujáig viszi az olvasókat. Mélyinterjúi olyan pszichopaták fejébe kínálnak bepillantást, akik a színtiszta gonoszságból merítik erejüket. Berry-Dee nemcsak rögzíti, de részletesen elemzi is beszélgetéseit, feltárja, mi és hogyan tesz valakit gyilkossá, és arra készteti az olvasót, hogy a színfalak mögé pillantva szembesüljön a kényelmetlen igazsággal: a normalitás és a deviancia közötti határ sokkal vékonyabb, mint azt hinni szeretnénk.


A KÖNYVET CSAK ERŐS IDEGZETŰ, FELNŐTT OLVASÓKNAK AJÁNLJUK A RÉSZLETES ÉS FELKAVARÓ ESETLEÍRÁSOK MIATT.


A Pszichopata sorozatgyilkosok az Animus Könyvek TRUE CRIME – VALÓS BŰNÜGYEK sorozatának ötödik része.

Exit mobile version